Égi Édesanyánk üzenete 2018. augusztus 25-én Medjugorjéból

 
Medjugorje. Credit: miropink/Shutterstock.

Engedjétek meg Istennek, hogy a megtérés útján vezessen benneteket

A Szűzanya 2018. augusztus 25-i üzenete

Drága gyermekek! Ez kegyelmi idő. Gyermekeim, többet imádkozzatok, kevesebbet beszéljetek és engedjétek meg Istennek, hogy a megtérés útján vezessen benneteket. Veletek vagyok, és édesanyai szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

 

Jézus nyilvános működésének első szavai a megtérésre és a szavába való bizalomra hívnak. A Szűzanya ebben az üzenetében arra hív bennünket, engedjük meg Istennek, hogy a megtérés útján az új életre vezessen minket. Sok korábbi üzenetében, az elmúlt évek jelenései során a Szűzanya a következő szavakkal hívott bennünket:

„A megtérés könnyű lesz mindazoknak, akik el akarják fogadni. Ez olyan ajándék, amelyet ki kell imádkoznotok felebarátaitok számára… Ma mindnyájatokat szeretnélek betakarni palástommal és elvezetni a megtérés útjára. Drága gyermekek, kérlek, benneteket adjátok az Úrnak múltatokat, minden rosszat, amely felgyülemlett szívetekben… Veletek maradok megtérésetek útján… Ma is teljes megtérésre hívlak benneteket, amely nehéz azoknak, akik nem Istent választották… Drága gyermekek, Istenhez való teljes megtérésre hívlak benneteket. Isten meg tud adni nektek mindent, amit kértek tőle… Örülök megtéréseteknek és édesanyai palástommal oltalmazlak benneteket… Nem mondhatjátok, hogy megtértetek, mert életeteknek mindennapi megtéréssé kell válnia.”

 

Ez csak néhány a Szűzanya megtérésre hívó üzenetei közül. Számos üzenete és szava a megtérésről, az élet megváltoztatásának szükségességéről és fontosságáról szól, vagy jobban mondva az egyetlen fontosra és szükségesre vonatkozó látásmód megváltoztatásáról. Ezért fontos, hová nézel, mire irányul tekinteted. Ahogyan van testi szem, ugyanúgy van a léleknek, a szívnek is szeme. Ha kinyitod lelki szemed, észreveszed, hogy Isten oly közeli, itt van előtted. Ha rátekintesz, akkor az Ő lelke és ereje szívedbe árad. Ahogyan a zsoltáros mondja: „Látják majd a szegények és örvendeznek; keressétek Istent és élni fog szívetek.” (Zsolt 69, 33). Ezért fontos azt látni, arra tekinteni, amivé szeretnél válni. Fontos Jézusra tekinteni, akit a Szűzanya ajándékoz nekünk, és akihez ő vezet bennünket. Jézusra nézni azt jelenti, látni azt a sok csodát, amelyet ő tett és, amelyet veled is meg tud tenni. Ő szabaddá, örömtelivé és teljes emberré tud tenni. Te azzá válsz, amit nézel, amire tekintesz. Ez az új élethez vezető út, amelyet Isten ajándékoz nekünk.

 

A megtérés út, folyamat. A megtérésnek ezen útján fontos a keresztény élet kipróbált eszközeit alkalmazni és azokat az eszközöket is, amelyekre a Szűzanya emlékeztet minket üzeneteiben. Ilyen eszköz a böjt, a lemondás. A böjt segít megérezni Istent, az ő közelségét és így válunk érzékenyebbé a lelkiekre és Isten érintésére szívünkben.

 

Ugyanígy segítség számunkra az adakozás is. Bátran adni, megosztani. Amikor adsz, akkor lemondasz valamiről, amit te is használhatnál. Így erősíted lelked és érzékeled a szeretetet és a jóságot. Így tapasztalod meg Isten működését és azt, ahogyan a jó elkezd növekedni benned.

 

Különlegesen jó imádkozni. Az ima az Istennel való találkozáshoz vezető út. Az imádságban a legfontosabb az összeszedettség, tudatában lenni annak, hogy ki vagyok én, és ki az Isten. Az ima, beszélgetés. Az ima nem monológ. Az ima nem csak az, hogy mi Istenhez beszélünk, hanem az is, hogy meghallgatjuk azt, amit Ő szeretne mondani nekünk.

 

Ez azt jelenti, megengedjük Istennek, hogy a megtérés útján vezessen bennünket. Ez egy folyamat, út és fáradhatatlan együtt járás Istennel. Csakis így tudjuk megélni az élet teljességét, amelyre a Szűzanya ebben az üzenetében is meghív bennünket.

 

 

Imádság

Szűz Mária, Te egyedül haladtál előre a hit útján. Mindazt, amit Istennel együtt éltél meg, minden nehézséget, fájdalmat és örömöt, a hitben élted meg, nem pedig a látásban. Azért vagy boldog, mert hittél. Azért vagy Édesanya, mert kitartottál a legnehezebb pillanatokban is a kereszt alatt, Fiad mellett a Kálvárián. Itt, a Kálvárián lettél minden ember Édesanyjává. Te soha sem szűnsz meg Édesanya lenni, aki hív, bátorít, biztatja gyermekeit, hogy megnyissák szívüket és megtérő emberekké váljanak. Kérlek, segíts közbenjárásoddal, hogy komolyan vegyük Fiad, Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk szavait. Segíts mindenkinek, de különösen azoknak, akik eltávolodtak az élet forrásától, az Istentől, hogy rátalálhassanak az Istennel való találkozás útjára, amelyben az élet egész teljessége rejtezik. Ámen.

 

M. M

fordította: Sarnyai Andrea




 

Az imádság az Istennel való találkozás kulcsa

 

Medjugorje, 2017. augusztus 25.

Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy legyetek az imádság emberei. Imádkozzatok mindaddig, míg az ima nem válik örömmé és a Magasságbelivel való találkozássá.  Ő át fogja alakítani a szíveteket, a szeretet és a béke embereivé lesztek. Ne feledjétek, gyermekeim, hogy a sátán erős és el akar téríteni benneteket az imától. Ti ne feledjétek, hogy az ima az Istennel való találkozás titkos kulcsa. Azért vagyok veletek, hogy vezesselek benneteket. Ne hagyjátok el az imát. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


 
Figyelmesen olvasva a Szűzanya ezen üzenetét, hallhatjuk édesanyai szavának visszhangját,  amely immár sok év óta tartó jelenéseinek és köztünk való jelenlétének által visszhangzik. Úgy tűnik mintha évek óta tartó hívása nem változott volna. A Szűzanya szavaiban Jézus szavainak visszhangját és hívását fedezhetjük fel: „Kérjetek és kaptok!“ Az ima célja az öröm és a Magasságbelivel való találkozás, az Istennel való találkozás. A keresztény ima első és alapfeltétele, hogy nem egy absztrakt szabályra irányul, hanem élő személy.
 
Szűz Mária növekedett és előrehaladt a hit és az ima útján. Ő beszél és hív bennünket az imára, amelynek erejét és hatékonyságát maga is megtapasztalta és megélte földi életében. Az egyik üzenetében mondja: „Drága gyermekek, csak az én Fiam, Jézus tud nektek örömöt és békét adni.“ Minden hívásának értelme abban van, hogy elvezessen bennünket Jézushoz, aki imádságaink kimeríthetetlen forrása. Jézus halála és feltámadása által kiárasztja ránk Lelkét és ugyanebben a Lélekben kiálltunk Istenhez: Abba, Atyánk! Az evangélium lapjain Jézus tanácsot ad nekünk imánk kialakításához. Ha Jézus példája szerint és Jézussal szeretnénk imádkozni, akkor meg vagyunk hívva arra, hogy engedelmeskedjünk Lelkének, amely bennünk él.
 
Jézus  így tanít bennünket: „Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van...“ (Mt 6, 6). Bemenni a szobába, bezárni az ajtót azt jelenti, belépni saját szívünkbe. Meghívás az összeszedettségre. Meghívás ez arra is, hogy csenddel töltsük meg szívünket, amelyben világosabban és erőteljesebben visszhangzik az Úr hangja. Ahogyan VI. Pál pápa mondja: „Belépni önmagadba, hogy megtaláld és találkozz azzal, Aki bensőnkben él.“
 
„Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást.“ (Mt 6, 7). Jézus nem veti el a hosszú imát, csak azt az imát, amely a túl hosszú szöveg miatt szétszórttá teszi az imádkozót. Szent Ágoston mondja: „Más sokat beszélni, és más sokat imádkozni“. A keresztény ima legmélyebb lelke a bizalom. Az ima megnyitja lelkünket a hitre és a bizalomra. Aki Istenben bízik nem arra törekszik, hogy Istent informálja, hanem arra, hogy megengedje Neki, hogy átformálja őt. Aki imádkozik az, gyermek, Isten pedig az Atya, aki a mennyekben van. Imáink sajátossága az, hogy fáradhatatlan, vagyis nem ismerhet bátortalanságot.
 
És a Szűzanya hív bennünket: Imádkozzatok. Nem azt mondja, hogy mondjatok el néhány imát, hanem állhatatosságra hív bennünket. És, ha nem talál meghallgatásra az imánk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Isten valami sokkal jobbat készít számunkra mint, amit elképzelhetünk, vagy kérhetünk. A Szentlélek őszinte imára buzdít, indít bennünket. Ő segít imádkozni. „... mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal“ (Róm 8, 26-28).
 
Ahhoz, hogy az ember imádkozzon, akarnia kell imádkozni. Avilai Szent Teréz azt mondta, hogy az ima az egyetlen Istenhez vezető út. Az ima olyan hely, amelyet mi Istennek készítünk azért, hogy legyen hová jönnie. Ha nincs ilyen hely bennünk, akkor Jézus szívünk ajtaja előtt marad.
 
Imádság
Szűz Mária, Béke Királynője, a hit és az ima Édesanyja! Te Fiat-oddal Jézus és a mi édesanyánkká lettél. Előrehaladtál és növekedtél a hit és az ima útján. Olyan utakon jártál, amelyeket nekünk is be kell járnunk. Te nem tudsz helyettesíteni bennünket ezen az úton, de megígéred nekünk közelségedet, imádat és jelenlétedet. Te kezdettől fogva nem hagyod el Fiad egyházát, az apostolokkal együtt állhatatosan imádkoztál, várva Jézus ígéretének beteljesedését – a Szentlelket. Imádkozz velünk és értünk, hogy mi is befogadhassuk a magasból érkező erőt, a Szentlélek erejét, amellyel legyőzhetünk minden kísértést és csábítást. Imádkozz értünk, hogy megmeneküljünk a sátáni csalástól és csapdától. Imádkozz értünk, hogy megmaradhassunk az Istenhez vezető úton, az élet teljessége forrásánál. Ámen.
 
M.M
fordította: Sarnyai Andrea

 

A menny örömét szeretném megosztani veletek

 

Üzenet, 25. augusztus 2016

Drága gyermekek! Ma a menny örömét szeretném megosztani veletek. Ti, gyermekeim nyissátok ki szívetek ajtaját, hogy szívetekben növekedhessen a remény, a béke és a szeretet, amelyet csak Isten ad. Gyermekeim túlságosan kötődtök a földhöz és a földies dolgokhoz, ezért a sátán úgy háborgat titeket, ahogyan a szél a tenger hullámait. Ezért életetek lánca a szívvel való ima és Fiam, Jézus imádása legyen. Neki adjátok át a jövőtöket, hogy Őbenne mások számára  öröm, életetekkel pedig példa legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


 
A Boldogságos Szűz Mária üzenetének első sorával örömöt hoz a szívünkbe. Az örömöt, amelyet a szívében hordoz, nem akarja megtartani önmagának, hanem meg akarja osztani velünk. Mária, Édesanyánk jót akar gyermekeinek. A mennyből jön hozzánk. Abból a valóságból érkezik, ahol nincs fájdalom, sem jajkiáltás. Ott nincs könnyhullatás és a szomorúságnak sincs helye. Ő végig járta azt az utat, amelyen nekünk is túl kell jutnunk ahhoz, hogy eljussunk a végső célhoz, a mennyországba.
 
Isten kinyilatkoztatta számunkra, hogy életünk út a mennyország felé. Isten a szívünkbe helyezte az utána való vágyat, a vágyat arra, hogy vele legyünk. A mennyországba vezető utunk tele van akadályokkal, ezért gyakran az árral szemben kell úsznunk és harcolnunk kell számos ellenséggel önmagunkban és környezetünkben is. Isten égi Édesanyánk, Mária által szeretne megerősíteni és bátorítani ezen az úton.
 
A Szűzanya egyik üzenetében a következőket mondta: „Drága gyermekek, jelenéseim célja az, hogy velem legyetek az égben és boldogok legyetek itt a földön.” A mennyországban minden félelemtől mentes lesz élet. Nem kell majd aggódnunk azért, hogy elveszítjük azt, amink van, és nem fogunk másra vágyakozni. A mennyország ezen állapotában Szent Péterrel együtt mondhatjuk majd: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” Péter és az apostolok a Tábor hegyén megkapták azt a kegyelmet, hogy egy pillanatra megtapasztalhatták Isten dicsőségét és mindenhatóságát. A mennyországban Isten mindenhatóságának ez a tapasztalata teljes lesz. Senki sem tudja majd elvenni tőlünk.
 
A menny e valóságából jön el hozzánk Szűz Mária, hogy az ég felé vezető lépteinket megerősítse, reményünket megszilárdítsa, hogy el ne lankadjunk az úton. Csak Isten tudja mindvégig betölteni szívünket. Csak az égben fogjuk tudni azt, amit Pál apostol mond: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta azt, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”
 
Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, mindannyian örömre vágyunk. Ezt az örömre, a teljességre való vágyat Isten helyezte a szívünkbe. Ez az örömre való vágy teszi szívünket alkalmassá arra, hogy befogadjuk az „Örömhírt”. Az Evangélium az öröm himnusza. Az Evangélium nagyon reális, mert nagyon konkrétan beszél az örömről. Az igazi örömök az áldozatban válnak éretté. Az igazi öröm a ráfordított fáradozás, a kitartó munka, a legyőzött kísértés és megpróbáltatás után érkezik meg. Az öröm igazi ellensége nem a szenvedés, hanem a bűn. Ezért a Szűzanya szeretne megőrizni minket ettől, azt ajánlva nekünk sokadszorra is, hogy, az ima útját vezet bennünket Jézushoz. Nélküle semmit sem tehetünk. Benne pedig mindent.
 
Imádság
Boldogságos Szűz Mária, Te, aki hozzánk hasonlóan éltél és ismersz minden szenvedést, keresztet és kísértést, amelyet átélünk, kérünk, segíts nekünk, járj közben értünk Fiadnál. Hozzád tartozunk Édesanyánk, szeplőtelen szívedhez, amely szeret, megbocsát, figyelmeztet és hív bennünket. Könyörögd ki számunkra Fiadnál az imádság útján való állhatatosságot, amely elvezet bennünket a Jézussal való találkozásra. Felajánljuk Neked önmagunkat, családunkat, mindazokat, akik a földiekhez és az anyagiakhoz kötődnek, amelyben nincs élet. Te, aki kegyelemmel teljes vagy nyisd meg szívünket mindarra, ami örök, égi és Isteni. Ámen.
 
 
M.M
Fordította: Sarnyai Andrea

 

Medjugorje, 2015. augusztus 25.
"Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy legyetek imádság. Az Istennel való találkozáshoz az ima adjon nektek szárnyakat. A világ a kísértés pillanataiban él, mert elfelejtette és elhagyta Istent. Ezért gyermekeim, ti legyetek azok, akik keresik és mindenek felett szeretik Istent. Veletek vagyok és Fiamhoz vezetlek benneteket, de nektek Isten gyermekeinek szabadságában kell kimondanotok saját IGENETEKET. Közbenjárok értetek és végtelen szeretettel szeretlek benneteket gyermekeim. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

 

Marija által kapott üzenet 2014. augusztus 25-én:
 

“Drága gyermekek! Imádkozzatok szándékaimra, mert a Sátán szeretné megsemmisíteni itteni tervemet és ellopni békéteket. Ezért gyermekeim imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Isten mindnyájatok által munkálkodhasson. Szívetek legyen nyitva Isten akaratára. Szeretlek benneteket és megáldalak titeket édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

 

 

 

Égi Édesanyánk üzenete 2018. augusztus 25-én Medjugorjéból hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.094 mp