Égi Édesanyánk üzenete 2018. szeptember 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2018. szeptember 25.

Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. Gyermekeim, Isten tudja, mennyire válaszoltatok hívásomra. Én hívlak benneteket: Nincs késő, döntsetek a szentség és az Istennel való élet mellett, kegyelemben és békében! Isten meg fog áldani benneteket és százszorosat ad, ha Benne bíztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.



 

A közbenjáró ima

Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a lemondásban, a böjtben és az imádságban mindazokért, akik kísértést szenvednek, és nektek testvéreitek. Különös módon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a papokért és minden megszenteltért, hogy még forróbban szeressék Jézust, hogy a Szentlélek örömmel töltse be szívüket, hogy tanúságot tegyenek a Mennyről és a mennyei titkokról. Sok lélek bűnben él, mert nincsenek, akik áldozatot hozzanak és imádkozzanak megtérésükért. Én veletek vagyok és imádkozom értetek, hogy szívetek örömmel teli legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Múlt havi üzenetében a Szűzanya így szólt hozzánk: „Addig imádkozzatok, amíg az ima nem válik örömmé és a Magasságbelivel való találkozássá.” Ebben az üzenetében pedig a másokért, vagyis az azokért való imára hív, akik kísértéseket szenvednek, a papokért és minden megszenteltért.
Imádkozhatunk mindazért, ami összhangban van az Ő akaratával. Értelmetlen lenne azt kérni, amit mi is megtehetünk Isten különleges beavatkozása nélkül. Azért imádkozni, hogy Isten növessze a búzamagot, miközben a termőföldet nem készítettük elő és nem vetettük el a magot, meggondolatlanság és szemtelenség lenne. Ilyen beavatkozást nem tesz, mert adott nekünk képességet, ajándékokat és lehetőségeket ahhoz, hogy megtehessük azt, amit meg kell tennünk. Jézus bizalommal teli imára hív bennünket. Az imádkozó ember gyermek, az Isten pedig „Atya, aki a mennyekben van.” Jézus nagyon konkrétan és élő módon kitart a fiúi bizalom mellett, amelynek át kell hatnia könyörgéseinket, kéréseinket, ajtón vagy inkább Isten szívén való kopogtatásainkat, de még inkább biztat minket Isten atyai szeretetére: ha itt a földön a szülők – akik rosszak – jó dolgokat adnak gyermekeiknek, akkor mit mondhatnánk az Atyáról, aki a mennyekben van, és aki csúcsa és forrása a határtalan szeretetnek?
Különféle imamódok léteznek: könyörgés, amely a lelkünk pillanatnyi állapotát fejezi ki, vagy azt a helyzetet, amely arra indított bennünket, hogy imádságban Istenhez forduljunk. A Katolikus Egyház Katekizmusa említ az apró árnyalatnyi különbségeket: kérni, követelni, állhatatosan kérni, könyörögni, kiáltani, „harcolni az imában”, ahogyan szent Pál buzdít a rómaiaknak írt levelében: „Kérlek tehát titeket, testvérek a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szentlélek szeretetére segítsetek engem imádságaitokban. Kérjétek Istent értem.” (Róm 15, 30). Pál gyakran kéri a hívőktől, hogy imádkozzanak érte. A Szentírásban vannak példák, amelyek úgy ábrázolják az imát, mint az Istennel való harcot. Így jár közbe Istennél Ábrahám Szodomáért (Ter 18,17); vagy Jákob birkózása Istennel, de ugyanígy Lukács evangéliumának tanítása az imáról, amely a kitartás és az állhatatosság szükségességéről szól.
A Szűzanya közbenjáró imára hív bennünket. Az evangéliumban a közbenjáró ima példája a római százados, aki szolgájáért könyörög. A szavakat, amelyek a Jézusba vetett mély hit kifejeződései, mi is gyakran ismételjük a szentmisén: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem. Jézus meghallgatja imáját, amely a százados mély hitén alapszik. Nincs só sem a szolga lelki állapotáról, sem a hitéről. Elég volt a római százados hite ahhoz, hogy az Úr meghallgassa imáját. A közbenjáró ima, könyörgő ima. Jézus az egyetlen Közbenjáró az Atyánál minden emberért, különösen a bűnösökért. Közbenjárni, imádkozni valakiért, a szívem összhangja Isten szeretetével. Csak a valaki iránt érzett szeretet indíthat őszinte, tüzes imára, amely eljut Isten szívéhez.
Imádság
Szűz Mária, Te Édesanyánk vagy, aki szüntelenül közbenjársz értünk Fiadnál. A kánai menyegzőn te vetted először észre, mi hiányzik a meghívottaknak. Te ma is látod mindazt, ami hiányzik nekünk ahhoz, hogy életünk összhangban legyen Isten akaratával. Köszönjük neked Mária, hogy értünk való imád ma sem szűnik meg, és eljössz hozzánk, hogy felébressz minket álmunkból. Hathatós közbenjárásodra bízzuk mindazokat, akik kísértésekkel küzdenek, azokat, akiket a szenvedés keresztje terhel, és azokat is, akik közömbössé váltak, vagyis, feladták a megtérés útján való harcot.
Különösen is felajánljuk mindazokat, akik különleges módon szentelték magukat az Úrnak. A megszenteltek élete legyen a remény jele e világ számára, amely elveszetté lesz Isten nélkül. Ámen.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea



Imádság legyen az életetek!

Üzenet, 25. szeptember 2016

Drága gyermekek! Ma imádságra hívlak benneteket. Imádság legyen az életetek. Csak így telik meg szívetek békével és örömmel. Isten közel lesz hozzátok, ti pedig szívetekben barátotoknak érzitek majd. Úgy fogtok beszélni Vele, mint azzal, akit ismertek és gyermekeim, szükségét érzitek majd annak, hogy tanúságot tegyetek, mert Jézus a szívetekben lesz, ti pedig egyek lesztek Őbenne. Veletek vagyok és édesanyai szeretettel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


Azt hiszem sokszor hallottuk már a Szűzanya ezen és ehhez hasonló, imára buzdító szavait és hívását a jelenések elmúlt évei során. Mintha szüntelenül ismétlődne ugyanaz az édesanyai hívás, de nem nyomós ok nélkül. Ahogyan testünknek szüksége van lélegzésre és levegőre, lelkünknek is olyan szükséges az ima, mint testünknek a levegővétel.
A Szűzanya élete imádság volt. Amikor az evangélium Máriát említi, az ajkáról elhangzott imát tárja elénk. Az angyali üdvözletkor Mária szívéből a világ legszebb imája fakad fel: „Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem szavaid szerint!” (Lk 1, 38). Erzsébet látogatásakor szívéből a „Magasztalja lelkem az Urat” imádság tör fel. Jézus születésekor és azt követően elkezdődik Isten szépségének megnyilvánulása. „Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és szívében el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2, 19). A kánai menyegzőn Mária arra kéri Jézust, hogy járjon közbe az ifjú pár ügyében. A Kálvárián Mária bemutatja Jézust, mint az emberiségért való áldozatot az Atyának. Az utolsó vacsora termében Mária kitart az imában az apostolokkal és a tanítványokkal Jézus ígéretének várásában.
Mária nem továbbít, és nem mond üres szavakat és ötleteket. Ő Istent hozza és ajándékozza nekünk. Szeretne bevezetni minket saját Isten-tapasztalatába.
Ha megnézzük a szentek életét, láthatjuk, hogy mindnyájan imádságos emberek voltak. Máshogyan nem is lehet. Assisi Szent Ferenc sok éjszakán át virrasztott ismételgetve az ima szavait: „Istenem és mindenem”. Ez magyarázza azt is, miért olyan ellenállhatatlanul vonzó az ő apostolkodása és nyolcszáz év után is miért olyan élő, friss és új a ferencesek közössége.
Szent Pál figyelmeztet bennünket: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5, 17); „Adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” (Ef 5, 20). Nincs elrendelve számunkra, hogy szüntelenül dolgozzunk, virrasszunk és böjtöljünk, ugyanakkor parancsba kaptuk, hogy szüntelenül imádkozzunk.  Ez a fáradhatatlan buzgóság csak szeretetből forrásozhat. A tunyaság és a lustaság elleni harcunk az imában az alázatos szeretet, a teljes bizalom és a létezés harca is.
Imádság
Szűz Mária köszönjük neked, hogy nem fáradsz bele újra és újra hívni bennünket Istenhez, az élet forrásához. Te megtapasztaltad Istent és ismered Őt, mert teljesen elteltél Vele, és teljesen nyitva vagy az Ő számára. Köszönjük édesanyai gondoskodásodat. Köszönünk minden szót, amelyet édesanyai szívedből intézel hozzánk, amely telve van mindannyiunk iránti édesanyai szeretettel. Könyörögd ki számunkra, hogy dönteni tudjunk: az ima és a szentség útját válasszuk, amelyen te is jártál. Vezess minket az Istenhez vezető úton, hogy mi is megtapasztalhassuk, és még inkább megismerhessük a szeretet és az irgalom Istenét. Könyörögd ki számunkra az állhatatosság és a kitartás kegyelmét, hogy a bőséges élet tanúi legyünk, amely Istenből fakad, akit te is szolgáltál és szolgálsz. Ámen.
M. M
fordította: Sarnyai Andrea



Imádkozzunk Máriával a Szentlélekhez!

Medjugorje, 2015. szeptember 25.

 

„Drága gyermekek! Ma is kérem a Szentlelket, hogy töltse be szíveteket erős hittel. Az ima és a hit szeretettel és örömmel fogja betölteni szíveteket, és jelek lesztek azok számára, akik távol vannak Istentől. Gyermekeim, buzdítsátok egymást a szívvel való imára, hogy az ima betöltse életeteket, ti pedig gyermekeim, minden nap, mindenek felett tanúk lesztek a szolgálatban: Isten imádásában és a szükségben lévő felebarát szolgálatában. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért.  Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."


Korábbi üzeneteiben a Szűzanya többször utalt a Szentlélekre és a Szentlélekhez való imára irányította figyelmünket. A Szentlélek eljövetelének és működésének feltétele az ima. Az ima az, amit mi meg tudunk tenni, a Szentlélek pedig azt teszi, ami számunkra lehetetlen. Fontos előkészíteni a Szentlélek eljövetelének útját. A Szentlélek oda érkezik, ahol olyan nyitott szívre talál, amely befogadja Őt.
Mária a Szentlélek jegyese. A saját életéből ismeri munkálkodását. Ő teljesen megnyílt és az Úr felé fordult. Ő Istennel teljes, a Szentlélekkel teljes. Ahol Mária ott van, ott van a Szentlélek is. Ugyanaz a Szentlélek, amely a világ teremtésekor a „a vizek felett lebegett”, ahogyan a Szentírás első lapjain olvassuk, ezen Szentlélek által fogant Szűz Mária. A Szűz méhe a világ legszebb virágát hozta erre a földre, Jézus Krisztust, a világ Üdvözítőjét.
Az angyal hírül adta Máriának, hogy a Szentlélek „árnyéka” száll rá. Így adta tudtára, hogy élő templommá, Isten lakóhelyévé lesz. Ezek a szavak a Kivonulás könyvének utolsó soraira emlékeztetnek bennünket. Miután Mózes Isten útmutatása szerint felépítette a Szent sátort, „felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot” (Kiv 40, 34). Mária így lett és maradt teljesen átszellemültté, nemcsak a megtestesülés órájában, hanem egész életén át. A Szentlélekkel betelve énekli el Magnificat-ját és tovább folytatja azt az egyházban, és az egyházzal énekli a világ végezetéig és nemzedékeken át Krisztus tanítványainak közösségében.
Senkinek sem volt magasztosabb hivatása és nem is emeltetett senki nagyobb méltóságra Máriánál. Isten megtestesült Fiának anyja volt. Ő pedig ezt a méltóságát és hivatást a mindennapi élet legmegszokottabb keretei között valósította meg. Hűséges házastárs, egyszerű édesanya, jó szomszéd; szívvel-lélekkel átadta magát népének, nyitott volt minden ember felé. Szorgalmas háziasszony volt. Főzött és mosott, a házban és a ház körül dolgozott, osztozott a helybéliekkel örömében és szomorúságában. A legmegszokottabb mindennapokban élte meg Isten meghívásának magasztosságát. Egyszerű, mindennapi kötelességeit különleges szeretettel végezte.
Sem Isten, sem a Szűzanya nem vár és nem kér tőlünk lehetetlen dolgokat. Csak Isten művel lehetetlen dolgokat, de csak akkor, ha mi megtesszük azt, ami számunkra lehetséges.
Lehetséges megnyílnunk a Szentlélekre. Lehetséges dönteni az imádság mellett, amely által megerősödik az Úrba vetett hitünk. Az erős hit közelebb visz bennünket Istenhez, bevezet minket Isten mentalitásába, Isten szerinti életre vezet és alkalmassá tesz arra, hogy  Isten szemével lássuk az embereket, önmagunkat és a világot.
Az ima megnöveli Isten iránti szeretetünket. Az Isten iránti szeretet nem elválaszt egymástól, hanem nyitottabbá tesz bennünket mások felé, és érzékennyé szükségleteikre.
Imádság
Szűz Mária, Szentlélek Jegyese! Hozzád fordulok imádságommal, kérlek, könyörögd ki számomra a Szentlélek erejét és világosságát. Te az angyali üdvözlet pillanatától Isten jelenlétének helyévé lettél. Édesanyai méhed kivirágzott és a világ Üdvözítőjét ajándékozta minden embernek. Imádkozd ki minden szív számára, amely vágyakozik az élet teljességére és értelmére, hogy ki tudjon virágozni és Isten jelenlétének helyévé váljon. Imádkozz értünk Szűz Mária, hogy Krisztus jó illatát tudjuk árasztani szerte a világban és így szeretetének tanúivá váljunk. A Szentlélek árassza el lelkünket és életünket, hogy mások ne bennünket, hanem bennük Istent lássák meg és ismerjék fel. Köszönjük Mária, hogy velünk maradsz, hogy nem fáradsz bele, hanem az öröm és az élet teljességére vezetsz bennünket, amellyel te magad is telve vagy. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea




Tegyetek tanúságot örömteli hitetekről!

 

"Drága gyermekek! Ma is arra hívlak benneteket, hogy olyanok legyetek, mint a csillagok, amelyek ragyogásukkal fényt és szépséget adnak másoknak, hogy örvendezzenek. Gyermekeim, legyetek ragyogás, szépség, öröm és béke, de különösen imádság mindazok számára, akik távol vannak szeretetemtől és Fiam, Jézus szeretetétől. Gyermekeim, a szívetekben lévő hit örömével tegyetek tanúságot örömteli hitetekről és imátokról és imádkozzatok a békéért, amely Isten drága ajándéka. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." (A Szűzanya 2014. szeptember 25-i üzenete)

 

 

A Boldogságos Szűz Mária üzeneteiben gyakran a mindennapi életből vett képekkel szól hozzánk, amelyek a természet, a nap, a gyümölcs, a virág, a víz, a forrás. Ezek a képek Isten utáni vágyaink és szükségleteink jelei. Jól tudjuk, hogy Jézus példabeszédeiben a lelki valóságot, Isten Országát a mindennapi életből vett képekkel hozta közel hallgatóihoz. A lelki valóságok láthatatlanok ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek. A hitet, a szeretetet, a bizalmat, az igazságot, az igazságosságot, a becsületet nem látjuk testi érzékszerveinkkel, de vágyként és szükségletként éljük meg. Lelki valóságok nélkül lelkileg halottak lennénk, nem lenne élet bennünk.

Oly sok mindent kaptunk másoktól. Életünket Istentől kaptuk ugyan, de mások által. Mi sem lennénk mások nélkül. Istenhez is mások által jutunk el. Mi magunk is annyi fényt, hitet, tudást, szeretetet kaptunk másoktól. Arra vagyunk meghívva, hogy megvilágosítsuk mások útját, világosság, fény legyünk. Meg vagyunk hívva, hogy nyomot hagyjunk magunk után, amely másoknak majd az utat jelenti. A Szűzanya ebben az üzenetében különösen is arra hív bennünket, hogy világosság legyünk mások számára, amely által ők is felismerik majd az Úr szépségét.

Gyermekeim, tegyetek tanúságot örömteli hitetekről és imátokról – mondja ebben az üzenetében Szűz Mária. Tudjuk, hogy a Szűzanya élete nem volt könnyű, sem kellemes. Egész földi élete tele volt fájdalommal és szenvedéssel. Az angyali üdvözlettől kezdődik el keresztútja. Feltehetjük a kérdést önmagunknak: hogyan lehetséges az, hogy akinek élete tele van nehézséggel és bajjal azt kiáltja: Magasztalja lelkem az Urat! Szűz Mária megtehette ezt, mert egész élete, minden vigasztalása és életének értelme Isten volt. Az igazi öröm ellensége nem a szenvedés, hanem az önzés. Szomorú világ vesz bennünket körül. Ez a szomorúság a felszínes élvezeteket kereső önelégültségből és a kapzsi szívből születik, amelyből sivatag és ínség fakad.

Ferenc pápa az „Evangélium öröme” című apostoli buzdításában arról az örömről beszél, amely a Jézussal való találkozásból fakad. Csakis az lehet a bűntől, a szomorúságtól, a különböző lelki ürességektől és a magánytól szabad, aki találkozik Jézussal. Jézus Krisztussal mindig újjászületik az öröm. Jézusban van az öröm forrása. Csakis az, az ember lehet boldog, aki érzi azt, hogy Jézus elfogadta, megbocsátott neki és szereti őt. Az Úr tökéletlenségünk ellenére is szeretetét, közelségét, erejét és szavát kínálja nekünk, így adva értelmet életünknek.

„A szíved tudja, hogy az élet nem ugyanaz nélküle, tehát az, amit felfedeztél, az, ami segít élni és ami reményt ad neked, ez az, amit közölnöd kell másokkal.” (Az evangélium öröme 121)

Az Úr által ajándékozott örömből senki sincs kizárva. Erre az örömre hív bennünket Szűz Mária, aki édesanyai közelségével sok őt követő léleknek és szívnek megvilágítja és mutatja az utat.

 

Imádság

Szűz Mária, Te, aki hittel fogadtad el az élet Igéjét, Te, aki a Szentlélek jegyese vagy, könyörögj ki számunkra nyitott szívet, hogy minden nap kimondhassuk „igenünket” az Úrnak. Szűz Mária, aki Hajnalcsillag vagy, ne szűnj meg, megvilágosítani Jézushoz vezető utunkat, mert egyedül Ő tud igazi békét és örömet ajándékozni számunkra. Hálát adunk neked azért a sok-sok lélekért és szívért, aki jelenéseid, üzeneteid és közelséged által találta meg a Jézushoz vezető utat.

Szűz Mária, könyörögd ki számunkra ma is Fiadnál azt, amink nincs, de szükségünk lenne rá, úgy, ahogyan ezt a galileai Kánában tetted. Szeretnénk meghallani és megtenni mindazt, amit Fiad mond, hogy ezáltal megízlelhessük az élet igazi örömét. Ámen.

 

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea

 

Égi Édesanyánk üzenete 2018. szeptember 25-én Medjugorjéból hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.039 mp