22. Vassula Ryden: Igaz élet Istenben Vassula Ryden által 2016
Énekeld a világnak szeretet-himnuszomat!
2016. július 1.
Szeretlek Jahve, Zsoltárom, Megmentőm és Sziklám. Oltalmam és Megváltóm.
Vassula, Szívembe rejtettem szavaidat. Ne feledd, hogy atyai irgalmam miatt írtam elő számodra utadat, hogy gyógyítsd e nemzedéket. Valóban Sziklád és Zsoltárod vagyok, sőt több, mert egyetlen Szavammal teremtettem az eget és a földet. Tudd, hogy az egész világmindenség a dicsőségemet hirdeti azáltal, hogy a tőlem kapott tökéletes törvényt követi.
Tágítsd ki szívedet, gyermekem! Adj helyet Szentségemnek, és övezd fel magad az én erőmmel! Felkentük téged a küldetésre[1]. Énekeld hát szeretet-himnuszomat a világnak! Tégy bizonyságot Szeretetemről, melyet az emberiség iránt érzek! Mondd meg nekik, hogy én, Jahve, egészen lehajoltam az égből, a trónomról, hogy mindnyájatokhoz eljöjjek és köztetek legyek. Megmentő segítségemet ingyen adom.
Ma, napjaitokban irgalommal vezetem nemzedéketeket, örökké tartó áldást adományozva nektek. Értitek? Megismertetem veletek utaimat, bölcsességemmel megtanítalak benneteket ösvényeimen haladni, és útjelzőként minden kereszteződésbe angyalokat állítok, akik hozzám, az Igazsághoz vezetnek benneteket, hogy imádjatok engem az Igazságban. Én pedig viszonzásképpen új szívet teremtek bennetek. Légy boldog, leányom, és szüntelenül imádkozz! Lásd el mindennapi házimunkádat, és soha ne feledkezz meg jelenlétemről!
http://ichtys.hu/index.php/120-2016-julius-1
Szavam kijelenti, hogy Misztikus Testem Egy!
2016. július 8.
Vassulám, megdicsőítesz engem, amikor keresel. Megmentőtök vagyok, és szeretetem hozott le a Földre, hogy mindnyájatokat megváltsam. Megbocsátás vagyok, és a nektek adott Üzenetem is a megbocsátásról szól. Ezért vetted a bátorságot, hogy miután megbocsátottam neked, bensőségesen, bizalommal és gyermeki hittel közeledj hozzám. Tudtad, hogy sohasem foglak bántani, vagy elítélni. Éppen ellenkezőleg: megéreztettem veled a legteljesebb szeretetemet és örömömet, és végül szívembe vontalak! Ezután eltöltöttelek erőmmel, hogy elmondhassam Üzeneteimet általad, ezt kegyelmi ajándékként adtam neked. Nem számított, hogy legkisebb voltál a szentjeim között, erőm felemelt és megtartott a kegyelem által.
Amikor elhívtalak megérttettem veled, hogy egy a Testem, és egy a Lélek. Egy vagyok, és egy a hit, egy a keresztség, és egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent átjár, mindenben benne van, és akit minden időben magasztalni kell. Kicsim, mélyen megérinti szívemet, hogy megértetted, hogy ez az egység az én fő ügyem, ez tenne teljesen boldoggá és ez dicsőítene meg engem. Mert az egység békés életet fog teremteni az egész világ számára, de ezen felül arra is rá fogom vezetni a világot, hogy elismerjen engem, mint
Krisztust…
akit az Isten küldött. Igen?
Az egység, amit kívánsz, valamennyi egyház kiengesztelődésére vonatkozik? Szabályzatuk viszont továbbra is tiltja, hogy olyanok is magukhoz vegyenek Téged az Eucharisztiában, akik egy másik egyházhoz tartoznak? Vagy egy olyan egységet akarsz, amely összegyűjti a különböző egyházak egész klérusát, hogy egy oltár körül ünnepeljék az Eucharisztiát?
Vassula, minden meg van írva a Szentírásban. Szavam kijelenti, hogy Misztikus Testem Egy! Senki sem mondhatja a másiknak, hogy „menj, nincs rád szükségem”, vagy „menj, te nem tartozol ehhez az egyházhoz”. Ez olyan, mintha azt mondaná valaki a másiknak, hogy „menj el innen, te nem tartozol a Misztikus Testhez.” A szem nem mondhatja a kéznek, hogy nincs rád szükségem, vagy hogy te nem tartozol ehhez a Testhez, ugyanahhoz az Egy Testhez. Ezért kérdésedre a következőt válaszolom:
Teljes egység akkor lesz, amikor felekezettől függetlenül az összes pásztor egy oltár köré gyűlik és együtt ünnepel (misézik)... Ameddig azonban nincs bennük szeretet, ameddig nem birtokolják ezt az adományt félelem, versengés, előítélet, büszkeség és hasonlók miatt, addig Testem megosztott marad, és a világ továbbra is szenvedni fog, mert visszautasítja a békét, visszautasítja az én Szeretet Törvényemet, miközben könnyedén magába szívja a gonosz összes sötét erőit. Ezért aki azt állítja magáról, hogy betöltötte a Szentlélek, és van hite, ugyanakkor nem ismeri el, hogy én, az Úr akarom ezt az egységet, és én vagyok az, aki beszélek, … addig nem lesz béke…
Igen, sokan vannak, akik egyáltalán nem ismernek engem. Ily módon vagyok veled együtt, mert nekem így tetszett, és nincs szükségem egyetlen teremtményem felhatalmazására, tanácsára vagy engedélyére sem, hogy így cselekedjem. Azért jöttem, hogy e gyengeség által építsem újjá egyházam romjait, mert e gyengeségben van legnagyobb erőm! A Szeretet közel van hozzád, Vassula, ne csökkentsd vágyadat, hogy velem légy! Szolgálj engem jószívvel, és én továbbra is megadom az erőt ahhoz, hogy feléleszd ezt az alvó nemzedéket… IC
Source: http://ichtys.hu/index.php/121-2016-julius-8
http://ichtys.hu/index.php/121-2016-julius-8
Ha szerettek engem, ez szüntelen imára indít benneteket
2016. augusztus 3.
Én vagyok. Kedves lélek, nagyon kevesen imádkoznak a ti nemzedéketekben, és azok is kevesebben vannak, akik megbánják bűneiket. Néhány barátod azt kérdezgeti tőled, hogy „mégsem enyhül meg Jahve, a mi Atyánk? Mégis ránk fogja hozni a tűz általi büntetést?”
Én szüntelenül tevékenykedem köztetek itt és most! Oly mértékben árasztom ki erre a nemzedékre Szentlelkemet, a Kegyelem Szentlelkét, mint még soha eddig a történelem folyamán, felszólításaim által meg akarlak újítani titeket, és a ti igazi gyökereitekre akarlak emlékeztetni benneteket. Világszerte látomásokban mutatom meg dicsőségemet, megmutatom Magamat, aki vagyok. Mindenkitől mindig engesztelő cselekedeteket és áldozatos életet kérek, de nagyon kevesen válaszolnak nekem. Nagyon kevesen.
Letekintek a magasból, és látom, milyen sokan úgy száradnak el mint egy fa, amit nem öntöznek rendesen. Látom, amint pusztasággá válik, kiszárad ez a föld, és gondozatlanokká váltak azok a gyönyörű zöld lombkoronájú, bőséges gyümölcsöt termő és mindenkit tápláló fák, melyeket én ültettem valaha. Most durva hangokat hallok, melyek dühösen kiáltják: „Istennek nincs hatalma fölöttünk!”, de sohasem ismernék el, hogy nyomorultak, sohasem látnák be, hogy ágaik ki vannak száradva, és a pergamennél is jobban össze vannak töredezve. Azt gondolná az ember, hogy már eleve ez arra készteti őket, hogy elismerjék és megértsék, hogy önteltségükben saját magukat pusztítják el, és végre elhatározzák, hogy leszállnak a magasból, ahová saját magukat ültették, és elismerjék, hogy nélkülem nincs élet. De nem, az ördög megfertőzi és rábírja őket, hogy még hevesebben lázadjanak ellenem, mint valaha.
Itt vagyok, jeleket adok nektek, Vassula, hogy mindnyájatokat meggyógyítsam. Elküldöm hozzátok Szent Édesanyámat, hogy átképezzen, és megtanítson törvényem alapvető dolgaira benneteket, továbbá, hogy eszetekbe juttassa, hogy nem vagytok egyedül, és hogy földi életetek mindössze csak árnyék, mely nem tart örökké: egyszer meg fogtok halni, ami után ítélet következik. Vágjam ki azokat a kiszáradt fákat? Nyessem le az ágaikat? Vagy égessem el őket? Vagy tépjem ki őket Kezemmel gyökerestől a földből?
Vágd ki őket, vagy nyesd meg az ágaikat, így megmarad az esélyük arra, hogy újra növekedjenek, de Veled, ha Te öntözöd őket…
Kedves lélek, akit annyira szeretek, azok kedvéért, akik szeretnek engem, és azon lelkek kedvéért, akik mindig szomjaznak utánam, kivágom őket, és megnyesem az ágaikat, utána megöntözöm őket égi harmattal, és Jelenlétem meg fogja menteni azokat, akik egykor kegyvesztetten a saját maguk által készített sírjukban hevertek.
Hallgassatok meg! Engem úgy ismernek, mint aki irgalmas, aki figyelemmel kíséri szenvedéseteket és nyomorúságotokat. De azt akarom, hogy e nemzedék bizonyítsa be nekem a hajlandóságát, és én meg fogok nekik bocsátani, tele rakom asztalukat, és Mindenük leszek!
Nem olvastad? „Azokon van az Úrnak szeme, akik őt szeretik, erős pajzsuk nekik, s hatalmas támaszuk. Hajlék a puszta szele, árnyék a dél hősége ellen, megóv a botlástól, s fölsegíti azt, aki elesett. Öröm a szívnek, fényesség a szemnek, egészséget, életet és áldást ad.”[1] Őrizkedjetek hát a kísértéstől! Erre ti azt kérdezitek: „Hogy tudjam megőrizni magamat a kísértésektől? Mint mindenki, én is csak egy halandó ember vagyok, gyarló lélek.„ Válaszom erre az, hogy állhatatosan és szüntelenül imádkozzatok, akarjatok engem, szomjazzatok rám és vágyakozzatok utánam. Ez az én válaszom nektek:
Tanuljatok meg szeretni,
a szeretet a kulcs a mennyországba.
Aki szeret engem, az szüntelenül imádkozik.
A viszonzott szeretet lehozza Királyságomat a földre,
csodákat művel, és békét áraszt minden lakójára.
A kölcsönös szeretet legyőzi a halált.
A szeretet sohasem hal meg,
a szeretet rávezet benneteket arra,
hogy megismerjetek engem, a ti Isteneteket,
és elismerjetek, mint Mindenhatót.
Mivel annyira szeretem mindnyájatokat, és mivel annyira értékesek vagytok a szememben, nektek is szeretnetek kell egymást, mert mindenkiben benne lakik az én Lelkem. Néhányan félelemben éltek. Miért? Ha teljessé válik szeretetetek, nem lehet bennetek félelem, mert ha féltek, az azt jelenti, bűnösnek érzitek magatokat kétségeitek miatt, ezért féltek a haragomtól, a tüzemtől és az ítéletemtől. Tisztítsátok meg magatokat a bűntől, és engedjétek meg Lelkemnek, hogy a ti örömötök, Szent Társatok, lábatok előtt Lámpás legyen, mert egyedül Ő az, aki által elnyeritek barátságomat. Szavaim neked szólnak, kedves lélek, hogy tanulj, és ne vétkezzen lelked. Mindenki megkapta a Szentlelket, hogy célba tudjon érni. Ő az, aki igaz tudást ad nektek, Ő, aki mindent áthat, és mindent betölt.
Te esendő nemzedék, akit tönkretett a bűn, és aki káoszba vezeted a világot, gyere, és határozd el magad, hogy megváltoztatod az életedet! Ne mondd azt, hogy az Igazság Világossága sohasem közeledett hozzád, vagy elkerült, vagy figyelmen kívül hagyott téged! Vajon azt akarod, hogy azt higgyem, csak annyit ér a reményed, mint a pelyva, amit a szél tovahord? Vagy mint a tajték, amit a viharos szél a nyílt tengerre sodor? Hallgass meg, nemzedék! Még van idő, még teljesen meg tudok engesztelődni, ha elismeritek, és megbánjátok bűneiteket! Ne mondja senki, hogy én, az Isten, nem tudok megengesztelődni! De ki ismerheti egyáltalán az én szándékaimat, Istent játszva?
Bizony ma mondom nektek, hogy mindazok, akik menedéket találtak bennem, ellenálltak a félelmetes gonoszságoknak és hűek maradtak hozzám, ragyogó fényként fognak világítani ebben a sötét világban, és sokakat fognak elvezetni hozzám egyik kezükben a kereszttel, másikban a rózsafüzérrel. Fényoszlopok lesznek majd ők, a sötétség kontrasztja. Ezért gyermekem, amikor az összejöveteleiken tanúságot teszel, mondd meg nekik, hogy én, az Isten, a ti Atyátok, aki a ti Teremtőtök vagyok, félretettem a koronámat, és angyalaim szeme láttára leszálltam a Mennyből, a Királyi Trónomról e szerencsétlen, Szavamtól elidegenedett nemzedéknek a szívébe, hogy emlékeztessem őket, hogy én nemzettem őket, csontjuk az én csontom, húsuk az én húsom, és ha hiábavaló a reményük, nincs eredménye a tetteiknek, ha kedvetlen és gondterhelt az életük, ez mind azért van, mert elhagytak engem.
Vassula, nézd népemet, és érezz sajnálatot a sorsa miatt. Sokan közülük nem fogják fel, el sem jut a tudatukig, hogy ez a végidő a kegyelem és az irgalom különleges ideje, mely a föld minden egyes lakójára várakozik. Imádkozz a bűnösökért, imádkozz azokért, akik nyilvánvalóan eltévelyegtek az Igazságtól. Mondd meg nekik, emlékeztesd őket, hogy mindenki úgy távozik el a földről, akárcsak egy árnyék. Alighogy megszülettetek, már nem is lesztek, de a lelketek sohasem fog megsemmisülni. Mindnyájatokat szeretlek.
[1] Sir 34,16-17 Isten megmutatta azt a szakaszt, hogy leírjam
Source: http://ichtys.hu/index.php/122-2016-augusztus-3
http://ichtys.hu/index.php/122-2016-augusztus-3
Megpróbáltatások által formálom azokat, akiket szeretek
2016. szeptember 5.
Én vagyok. Gyermekem, összpontosítsd értelmedet és egész lényedet rám, és én magasztos jósággal és tisztasággal töltöm be értelmedet, lelkedet és egész lényedet. Szeretettel és mindazzal betöltelek, ami én vagyok. Mindazzal, amit erénynek vagy Királyságomhoz méltó cselekedetnek tartok. Továbbra is tedd meg mindazt, amit a Bölcsességtől tanultál. Sohasem volt hiányod adományaimból. Sohasem hagytalak magadra, sohasem nélkülöztél engem. Add nekem az idődet, hogy kinyilváníthassam általad akaratomat. Mostantól fogva még jobban összpontosíts rám! Tartsd szemedet az ég felé emelve, ahol megtalálsz engem! Törölj ki mindent magadból, ami evilági, és jusson eszedbe, mennyire örülök az olyan lelkekben, akik nyomorúságuk és hibáik ellenére szelídek és alázatosak, mert tanítani tudom, és Lelkembe tudom emelni őket, hogy megerősödjenek hitükben.
Bennük könnyen gyökeret tudok verni. Ne neheztelj azokra, akik tilalmakat állítanak és akadályokat gördítenek küldetésed elé.
Az én, vagy a Te küldetésed elé, Uram?
Az enyém és a tiéd elé, mert te az én visszhangom, az Üzenetem megbízott hírnöke vagy. Ez az én ajándékom neked és mindnyájatoknak, mely a ti javatokat szolgálja. Arra neveltelek, hogy tartsd meg ugyanazt a módszert, mely szerint átadom neked tanításaimat, és melyet könnyen meg lehet érteni. Van egy kérdésed.
Igen van, Jézus. Nem zavar Téged, Uram, ha egyesek a papságból megtiltják, hogy az Üzenetedről beszéljek, vagy hogy továbbadjam azt? Az Üzenetedet, mely lelkeket ment?
Amikor valaki akaratom ellen cselekszik, bűnt követ el. Én jósággal, igazsággal és teljességgel uralkodom. Aztán az is jusson eszedbe, hogy megpróbáltatások révén formálom azokat, akiket szeretek. Ez nevelésem része. Arra nevelem a lelkeket, hogy legyenek erősek, és ne hátráljanak meg, amikor üldözik őket, hanem maradjanak határozottak és megingathatatlanok. Ha le is sújtja őket a hamis vád, de nem adják meg magukat. Semmi sem tudja megfutamítani őket. Érted, Vassula? Ily módon nagyobb dicsőségben részesülök.
Ami pedig azokat illeti, akik pusztulást okoznak tilalmaikkal, fáj a Szívem értük, mert olyan szabályokat követnek, melyek nem az én szabályaim, és olyan döntéseket hoznak, melyeket nem én sugallok nekik. A bűn elvakítja őket, és bűnt bűnre halmoznak. Igen, emiatt fáj a Szívem, Atyám Szíve pedig lángol a haragtól. Amint megmondtam, ti azonban ne nehezteljetek rájuk. Én vagyok az egyetlen Bíró, és én ítélkezni fogok felettük érdemeik szerint a megfelelő időben.
Amikor prófétám, Jeremiás így panaszkodott a szenvedéséről és az üldözőiről: „Biztos, hogy neked lesz igazad, Uram, ha perelni kezdek veled. Mégis, hadd tegyem föl kérdésemet: Miért szerencsések a gonoszok, s miért élveznek békét a hűtlenek?”[1] Ezt a kérdést sokan felteszik nekem. Megmondom. Sejti valaki is közületek, hogy mik az én terveim? Kételkedtek bölcsességemben? Tovább megyek: nem megmondtam nektek, hogy szeretnetek kell az ellenségeiteket és imádkoznotok kell értük? Mert ha ezt teszitek, övéinek ismer majd benneteket a mennyei Atya? Mennyei Atyám a gonoszokra és a jókra is felkelti a napot, és megengedi, hogy essen az eső becsületesekre és becstelenekre egyaránt. Ki kérhet számon engem erről is?
Vassula, amikor megpróbáltatások érnek, ez tudatosítja benned, hogy nélkülem semmit sem tudsz tenni, így még jobban ragaszkodsz majd hozzám, teljesen tőlem fogsz függeni. Így tanítom meg neked, hogy ha bízol bennem, nem érhet bántódás. Mert mindig ott vagyok a megpróbáltatásaidban és megmentelek.
Azt mondtad, hogy az Atya lángoló haraggal van irántuk. Árnyékországban élnek és közelgő büntetés vár ránk miattuk. Te mégis meg akarsz engesztelődni és védelmezni fogod az ügyüket?
Meg fogok könyörülni, ha elismerik és megbánják bűneiket. Szükségem van imáitokra, mert imáitok által meg tudom lágyítani a szívüket, amint Ahasvérus király szívét is meglágyítottam azáltal, hogy szelídebb lelket öntöttem belé. Ha bizalommal imádkoztok hozzám, mindig kegyelemmel leszek irántatok, és megadom nektek, amit csak szívetek kíván. Nem fogom megtagadni tőletek, amiért ajkatok esedezik.
Amint mondtad, engem úgy ismernek, mint aki királyokat dönt meg, vagy királyságokat tép ki gyökerestől, ha okot szolgáltatnak arra, hogy Szavam ne terjedhessen szabadon, és ne tudjon elérni mindnyájatokat. Ne vesd meg az öntelt gőgösöket, hagyd, hogy én legyek a bírájuk! Ne feledd, hogy minden eredményed az én hatalmam és felhatalmazásom függvénye.
Tudni akarsz valamit, amit egyedül csak én látok? Üldözőid kínosan érzik magukat, amikor azt tapasztalják, hogy a felségterületükre lépsz. Azt mondják: „Ki ez, aki tanítani akar minket?” Én vagyok az egyetlen, aki a lelkük legmélyére látok, és aki a szívükben gyökeret vert mélységesen gonosz szándékaikat érzékelem. Falakat képeznek saját magukból, így zárják ki Szavamat! Üres szavakkal áldanak és dicsérnek engem fennhangon. Imádkozz értük! Imádkozz!
Hallgass rám, nem vagy egyedül! A világ mindig szenvedést fog okozni neked, mert én küldtelek ki téged. És azt se felejtsd el, hogy Én választottalak téged, és nem te engem. Szavam nem csak neked szól, hanem mindenkinek, aki a Földön él. Írótáblámként használlak, akibe oly módon írom bele mondanivalómat, hogy mindenki könnyen meg tudja érteni Szavaimat. Ezek az üzenetek be fogják tölteni célomat. Ezért hát fáradozásod nem lesz hiábavaló. Mondd el ismét mindenkinek, hogy én, Jézus, kielégíthetetlenül szomjazom a szeretetre! Ó, Vassula hadd legyek egyedüli Reményed! Engedd, hogy a Bölcsesség egy különleges ajándékot írjon általad, és ne félj a tanulatlanoktól és a bizonytalanoktól, akik úgy adják elő mondanivalójukat, hogy közben figyelmen kívül hagyják a Szentírást. Az ilyen emberek kiszáradt folyók és pusztaságok.
A prófécia lámpás, mely világosságot ad lépteiteknek a sötétben. Szentlelkem arra indítja prófétáimat, hogy Nevemben beszéljenek. Munkába állításuk előtt rávezetem őket, hogy bánják meg bűneiket, és jóindulatommal megbocsátom bűneiket, és elmosom múltbéli vétkeiket, és sohasem emlékeztetem őket rájuk. A magasztos Dicsőség beszél majd hozzájuk különböző módon, mert Lelkem a választottaimon nyugszik. A tőlem kapott kegyelmek célja, hogy a többiek javát szolgálja. Nem csak engem fognak szolgálni, hanem másokat is. Minden, amit a Szentlélektől kapnak, az emberek javát fogja szolgálni! A házam népe javát!
Vassula, gyenge kis teremtmény, fáradozásod és a Nevemben folytatott küzdelmed örömet szerez nekem. A Sátán sohasem szűnik meg bosszúságot okozni neked még azok keze által sem, akik besétálnak, hogy isteni művemnek, ennek az Üzenetnek a munkatársai legyenek, ugyanakkor úgy lépnek fel, hogy rövidlátó módon diktálni akarnak neked. Tőlük irtózom, mert bajt kevernek. Ellene vagyok az öntelteknek, és bánkódom miattuk.
Kapaszkodj belém, a Reménységbe, papom! Jelent-e neked valamit, hogy én, Krisztus, beléptem az életedbe?
Igen, egy meg nem érdemelt ajándékot jelent…. nekem, egy nyomorult léleknek! Még mindig zavarban vagyok, alig tudok megszólalni, mert hogy lehet az, hogy Te, az én Istenem, nekem adtad Magad, és sohasem törődtél azzal, hogy ezáltal kockára teszed, hogy az emberek szemében nemcsak Jogarod, hanem egész Királyságod csorbát szenvedhet….
Ha a Szeretet eljött egy érdemtelen lélekhez, a Szeretet és Gyengédség más érdemtelen lelkeket is meg tud érinteni. Ezt el kell mondanod nekik! Megértést és bocsánatot fogok tanúsítani irántuk, ha hajlandók megnyitni előttem a szívüket. Hirdesd ezt az Üzenetet! Ne feledd, én, az Isten ültetem beléd a vágyat, hogy értem dolgozz. Valósítsd meg a gyakorlatban az összes vágyamat és amiket mondtam neked!
Mondd el a következőket a rodoszi imacsoportodnak: amikor elkezdtem diktálni az Üzeneteimet, már akkor értékeltétek az én érdekeimet, és vidáman felülkerekedtetek az üldöztetéseken és megpróbáltatásokon. Mindnyájatokat kivettem a sötétség hatalma alól, és megbocsátottam bűneiteket. Most arra emlékeztetlek benneteket, hogy lobbantsátok lángra az irántam való szereteteteket! Olvassátok Üzeneteimet, és tanuljatok meg jobban szeretni engem! Tegyetek jót, és ismerjetek meg minél jobban engem! Keressetek menedéket bennem, és én a ti Éneketek leszek! Mindenki szívében tudok olvasni, és tökéletesen ismerem szükségleteiteket. Ezért jöjjetek hát hozzám, a ti Megmentőtökhöz! Legyetek az én élő Egyházam! Vidítsátok fel szívemet, gyűljetek össze és fogadjátok be gyengédségemet! Tagadjátok meg mindazt, ami nem én vagyok, és dolgozzatok keményen a megváltásotokért és mások megváltásáért! Fogadjátok szent csókomat homlokotokon. A Szeretet mindnyájatokat szeret! IC
2016.10.12-én érkezett
Egy üzenet Vassulá-tól
Kedves IÉI barátaim!
Ez év szeptemben 22-én kaptam egy üzenetet a mi Urunk Krisztustól, a rodoszi imacsoport számára. Egy idő után azt gondoltam, hogy mindnyájatoknak elküldhetném, mert talán minden IÉI imacsoportnak hasznos lehet. Majd meglátjátok, hogy némiképp talán mindegyikünkre vonatkozik az üzenet.
Azért számoztam meg a mondatokat, hogy megmagyarázzam, hogyan értettem az üzenetet, miután átelmélkedtem sorait, hogy az imacsoport tagjai is megvilágosodjanak.
Ez az üzenet szeptember 5-én kezdődött, és szeptember 22-én Jézus még az alábbiakkal egészítette ki mielőtt befejezte:
Most mondd el a rodoszi imacsoportodnak a következőket:
1. Üzeneteim kezdetén minden Figyelmemet értékelted, örömmel felülemelkedtél minden üldöztetésen és megpróbáltatáson. Mindnyájatokat kiragadtalak a sötétség hatalmából, és megbocsátottam bűneiteket.
2. Ezért most emlékeztetlek benneteket, hogy élesszétek fel az Irántam való szeretet lángját.
3. Olvassátok az Üzeneteket, tanuljatok meg jobban szeretni Engem!
4. Tegyétek a jót, növekedjetek az Én Bölcsességemben!
5. Leljetek menedéket Bennem, és Én leszek a ti Dalotok!
6. Olvasni tudok mindnyájatok szívében, és teljesen tisztában vagyok szükségleteitekkel. Tehát gyertek Hozzám, Megmentőtökhöz!
7. Legyetek az Én Élő Templomaim!
8. Örvendeztessétek meg a Szívemet, gyűljetek össze, és fogadjátok Gyengédségemet!
9. Tagadjatok meg mindent magatoktól, ami nem Én vagyok!
10. Dolgozzatok keményen, hogy üdvözüljetek, és másokat is üdvösségre segítsetek!
11. Fogadjátok Szent Csókomat, melyet homlokotokra adok, a Szeretet szeret titeket, mindnyájatokat! IC
1. Mikor megérintett benneteket erőteljesen a kegyelem az Üzenetein keresztül, és megtértetek, mindent komolyan vettetek, amit Krisztus kért tőletek, hogy megtegyetek erővel, örömmel és félelem nélkül, mert megtaláltátok a „gyöngyöt” és az értékét. Krisztus emlékeztet benneteket, hogy Ő szüntelenül megbocsátja bűneiteket, ha az Övéi lesztek, és kéritek a bocsánatát.
2. Krisztus ismét emlékeztet minket, hogy mint a kezdetekkor, legyünk élettel teli tüzes lelkűek, mert úgy tűnik, hogy az Iránta való lelkesedésünk valahogy alábbhagyott, és ha így folytatjuk, egy napon kialszik, és elhal, így ez egy figyelmeztetés.
3. Azért, hogy biztonságban legyen az Ő Szava (az Üzenetei), hogy aktív és tüzes legyen, hogy növekedni tudjuk Szeretetében, és erőteljes apostolokká váljunk, szükségünk van alázatra, önmegtagadásra, saját énünk kisebbítésére, hogy Ő tudjon minket emelni. Krisztus azt tanácsolja, hogy olvassuk újra az Üzeneteit, ha már régebben olvastuk is. Azt tanácsolja, hogy olvassuk az elejéről, ne csak néha találomra nyissuk ki valahol, mint ahogy egyesek mondták, hogy ezt teszik.
4. Aztán van lehetőségünk jót tenni és Benne növekedni, az Ő Bölcsességének elfogadása által. Az IÉI Üzenetek tele vannak bölcsességgel, és ha olvassuk azokat, megtanuljuk szeretni Istent olyan módon, ahogyan Ő akarja, hogy szeressük. Meg fogjuk tudni az Ő Akaratát.
5. A nehézségek közepette Krisztus emlékeztet minket, hogy leljünk menedéket az Ő Szívében. Az Ő Szívében megnyugvásra és békére találunk, és ez megerősít minket, amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat. Nem fogjuk elveszíteni az Ő Békéjét, mert az Ő Szívében lakozunk.
6. Krisztus arról biztosít minket, hogy Ő mindent a kezében tart, és jobban tudja, mint mi, hogy mi lakik a szívünkben, mire van szükségünk, ezért emlékeztet minket arra, hogy bízzunk Benne, és vonakodás nélkül menjünk Hozzá.
7. „Legyetek az Én Élő Templomaim!” Amikor ezt mondta, nagyon határozottan tette. Az IÉI pontosan azt jelenti: hogy éljünk a Lélekben aszerint, amit akkor Ő (ti. Jézus) tanított a tanítványoknak, legyünk Élő Templomok a cselekedeteinken, a beszédünkön, és mindazon keresztül, amiket Ő az Üzenetekben tanított nekünk. Krisztus Szíve nem lesz érzéketlen, ha azt tesszük, amit Ő mond, megörvendeztetjük Őt magunkkal.
8. „Összegyűlni” – mikor ezt a szót mondta, egyenesen arra gondoltam, hogy az Ő tanítványai mindig összegyűltek, megosztották örömeiket, és bánatukat, együtt étkeztek, együtt tettek tanúságot, segítették egymást, úgy voltak együtt, mint egy család, egyesülve a szeretetben és a harmóniában. Úgy kellene sugároznunk a békét és a szeretetet, olyan erőteljesen, hogy a környezetünk érezze a belőlünk áradó energiát, és megértse, hogy Krisztus igaz tanítványai vagyunk, Ő formált minket. A Bibliában azt olvassuk: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn. 13,35)
A szeretet soha nem hiányozhat közöttünk, soha! Teljes félreértelmezése az IÉI Üzeneteknek, ha egymást tapossuk, és ezekkel a cselekedetekkel viszálykodást szítunk egymás között, melyek hiteltelenné teszik az Üzeneteket, így a romlás gyümölcseinek tükrözői leszünk. Ha csak egyszer egy héten gyűlünk össze imádkozni, és az összejövetel ráadásul kevesebb, mint egy óra imádság, és aztán hazamegyünk, az nem Krisztus akarata szerint valónak tűnik. Azt akarja, hogy több mint havi kétszer találkozzunk, és imádkozzunk. Azt javasolja, hogy hetente egyszer egy órát imádkozzunk, és időnként találkozzunk, hogy lelki élményeinket megosszuk egy étkezés közben, vagy egy kávé mellett. Néhány imacsoport azt csinálja, hogy kötelességből összejönnek egy héten egyszer, imádkoznak, és amikor túl vannak rajta, hazamennek. Ez nem helyes! Tehát hiszem, hogy azt akarja, hogy többet dolgozzunk együtt az Üzenetéért, amint együttműködésre hívott minket Munkájában, úgy mi is működjünk együtt egymással.
9. Annak érdekében, hogy képesek legyünk megtenni, amit Ő javasol nekünk, meg kell halnunk az énünknek és az egónknak, és időt kell Neki adnunk. Szükségünk van alázatra, nem szabad mások felett hatalmaskodnunk, más szóval, legyünk az Ő Képmásának visszatükröződése.
10. Krisztus azt mondja nekünk, hogy még mindig keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a tökéletességet, ezt azzal a képpel fejezte ki, hogy egy létrát mutatott nekem, amit mindenkinek meg kell másznia, hogy a mennybe jusson. Úgy tűnik, lusták vagyunk felmászni, és egyhelyben, egy létrafokon állunk, nem elég magasan a földtől. Jobban kell Krisztusra összpontosítanunk, ehhez pedig újra kell olvasnunk az Üzenetét, mivel ez valóban felélénkít minket. Mikor Krisztus hozzáteszi, hogy „és másokat is üdvösségre segítsetek”, ezt értem szavain: Ahogy Krisztus emlékeztetett minket az elején, hogyan jön el hozzánk, és hogyan ragad ki minket a sötétség hatalmából, elvezetett arra, hogy felfedezzük a csodálatos lelki lakomát, melyet kiéhezett lelkünknek készített az IÉI üzenetek formájában. Először kiéhezve nekiestünk az ételnek, éheztünk, és el voltunk ragadtatva, de amikor egyszer már jól laktunk, csak beleroskadtunk a karosszékbe, ott ragadtunk, és elbóbiskoltunk? Vagy úgy tettünk, mint a szamáriai asszony, aki miután találkozott Krisztussal, szaladt a falujába, és égbe emelt kezekkel minden útjába eső embernek azt kiabálta, hogy épp most találkozott egy nagy Prófétával, mind körül a legnagyobbal! Hangosan tett tanúságot, és az egész falu kíváncsiságát felkeltette, hogy meghallgassák őt, mert telve volt a Lélek örömével. Olyanok vagyunk, mint ez a nő?
11. Még egyszer megjelölte Jézus a homlokunkat Szent Csókkal.
Mi másra van még szükségünk? Keljünk fel, ébredjünk fel, és figyeljünk Krisztus Hangjára…
Krisztusban,
Vassula
Source: http://ichtys.hu/index.php/83-2016-szeptember-22
