Égi Édesanyánk üzenete 2018. április 25-én Medjugorjéból

A FELTÁMADT KRISZTUS ERŐT AD
 
A Szűzanya 2018. április 25-i üzenete
 
"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy Jézussal éljétek új életeteket. A Feltámadott adjon nektek erőt, hogy mindig erősek legyetek az élet megpróbáltatásaiban, az imádságban pedig odaadók és állhatatosak, mert Jézus sebei által megmentett titeket és feltámadásával új életet adott nektek. Imádkozzatok gyermekeim és ne veszítsétek el a reményt. Legyen öröm és béke szívetekben és tegyetek tanúságot az örömről, hogy az enyéim vagytok. Veletek vagyok, és édesanyai szeretetemmel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
 
 
          Szűz Mária Jézussal együtt élte életét attól a pillanattól kezdve, hogy Gábor angyal által kimondta igenjét Istennek, egészen keresztig. Fiával, Jézussal együtt élte meg a fájdalom, a megalázás és a megvetettség minden pillanatát. A remény édesanyja volt és maradt is. Minden fájdalom és üldöztetés ellenére, amelyeket átélt, ujjongva kiáltotta: Magasztalja lelkem az Urat.
 
          Most eljön és abból a dicsőségből szól hozzánk, amely mindazokra vár, akik életüket és minden bizalmukat az Úrba helyezik. Krisztus feltámadásával jött el a rendkívüli örömhír és az élet győzelme a halál felett, a kegyelem győzelme a bűn felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett. A Szűzanya édesanyaként azt szeretné, hogy mi is Jézus győzelmének részesei legyünk.
 
          Egyik üzenetében a Szűzanya a következőket mondja: „Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket és adjátok nekem mindazt, ami benne van: örömöt, szomorúságot és a legkisebb fájdalmat is, hogy fel tudjam ajánlani Jézusnak, hogy Ő mérhetetlen szeretetével felgyújtsa és szomorúságotokat feltámadásának örömévé változtassa.”
 
          Jézus számára nem létezik reménytelen és kiút nélküli helyzet és állapot. Ő maga is megkísértetett, és átment a kísértés és a szenvedés tüzén, ezért tud segíteni nekünk minden helyzetben és állapotban. Az apostolok mindenekelőtt Jézust, mint prófétát és gyógyítót követték. Sokan mentek utána és Messiásnak kiáltották ki. A Messiástól azt várták, hogy győzzön az ellenség felett, és új országot alapítson.
 
          Pont az ellenkezője történt, Jézus meghalt a kereszten, mint próféta elvetetten, de ezzel megkérdőjelezte azok hitének, akik Messiásnak mondták, mert a Messiás nem halhat meg a kereszten, egyszerűen nem végezheti így. A tanítványok nem értették meg, amikor Jézus erről a halálig való megalázásról beszélt, vagyis a felemeltetésről, amelyet Istennek a feltámadással kell végbevinnie. Ezért a tanítványok elmenekültek, mert megijedtek, és így nem követték Jézust szenvedésében.
 
          A tanítványok szempontjából úgy tűnt, mint egy sikertelen terv, arról való lemondás, amiben hittek, lemondás a mesterükről, a prófétáról és a Messiásról. A zsidók is úgy tekintettek Jézus halálára, mint egy ember halálára, aki Istentől és embertől átkozottan halt meg: annak halála ez, aki a fán függ, mert ily módon hal meg az, akit átkozottnak mondtak.
 
          A húsvét, vagyis Jézus feltámadása mindent fejre állít. A szégyenfát az üdvösség fájává változtatta. A feltámadt Krisztus örökké él. Ő a győztes. Értünk győzött és értünk támadt fel.
 
          Próbáljunk meg legalább néhány pillanatig elgondolkodni Jézus győzelmének mivoltán. Jézus nem az embert győzte le, hanem a gyűlöletet, a bűnt, a halált. Jézus kereszthalála és feltámadása győzelem a halál és a világ bűnei felett. Jézus legyőzte az ördögöt. Jézus feltámadása nem dacolás az emberekkel, Jézus nem akarta megalázni az embereket. Nem jelent meg Pilátusnak vagy Kaifásnak, Heródesnek vagy Annásnak, és más zsidóknak sem, hogy diadalmasan rámutasson arra, hogy tévedtek és megalázza őket. Jézus értük is meghalt és értük is feltámadt. Jézus mindnyájuknak Üdvözítője akar lenni. Minden embert meg szeretne nyerni. Lehetőséget ad minden embernek az új életre. Ez győzelem az emberekért, az emberért. Jézus megszakította a gyűlölet és a világ bűneinek láncát.
 
          Mi is vágyakozunk a győzelemre. Sajnos, leggyakrabban mi meg akarjuk alázni az embereket. Az emberek háborúskodnak egymás között, hogy legyőzzék az ellenséget. Az emberek pártok mellett döntenek, hogy legyőzzenek másokat. Megváltoztatják politikai nézeteiket és törekednek legyőzni az ellenfelet. Csak kevéssé tudjuk megszerezni az embereket, megnyerni őket a jónak, kevéssé tudjuk értékelni az embert. Némelykor fontosabb számunkra a saját elvünk és gondolatunk, saját önző terveink, mint azok az emberek, akik körülöttünk vannak.
 
          A húsvét Jézus győzelmének ünnepe marad. Maradjon a húsvét bennünk is, és számunkra is Jézus győzelmének ünnepe. Győzzön Jézus szeretete mindnyájunk szívében, hogy mellettünk senki se érezze legyőzöttnek magát, hanem oltalom alatt lévőnek. Szerezzünk barátokat és ne gyarapítsuk az ellenségeinket, és akkor a feltámadás szolgálatában állunk.
 
 
IMÁDSÁG
 
Szűz Mária, a mi Urunk Jézus, a bűn, a halál és a rossz legyőzőjének édesanyja. Ó Mária, te, aki legjobban ismered Fiadat, és aki egy voltál és maradtál is vele a szeretetben, járj közben értünk, akik még megkísértetünk, hogy a kísértések idején erősek legyünk, az imádságban pedig állhatatosak és odaadók. Semmi ne térítsen le bennünket az Úr felé vezető útról. A gyengeségeink is legyenek segítségünkre az alázatosságban való növekedésben. Könyörögd ki számunkra küzdelmeinkhez az erőt és a kegyelmet. Te, aki a mi életünkhöz hasonló életet éltél, és aki legjobban tudod, hogyan lehet megőrizni a szívbéli örömöt, minden élet adta fájdalom ellenére is. A te közbenjárásodra és imádságodra szívünkben éledjen fel az isteni örömhír, amelyet Krisztus feltámadásával ajándékozott nekünk. Ámen.
 
M.M
 
fordította: Sarnyai Andrea





Tegyetek tanúságot jelenlétemről!

Medjugorje, 2017. április 25.

„Drága gyermekek! Szeressetek, imádkozzatok és tegyetek tanúságot jelenlétemről mindazoknak, akik távol vannak. Tanúságtételetekkel és példátokkal közelebb tudjátok hozni azok szívét, akik távol vannak Istentől és az Ő kegyelmétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért, hogy szeretettel és bátran tegyetek tanúságot és buzdítsátok mindazokat, akik távol vannak Szeplőtelen Szívemtől. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Az Úristen végtelen szabadságában és gondviselő szeretetében kiválasztotta a názáreti Máriát és meghívta arra, hogy Fiának édesanyja legyen. Amikor Isten meghív, akkor a szív szabadságában teszi, erőszak nélkül. Mária beleegyezett és kimondta Igenjét Istennek. És Istennek kimondott Igenjét ismétli ma is jelenései és közelsége által. Ő kegyelemmel teljes. Ezért mondja nekünk: buzdítsátok mindazokat, akik távol vannak Szeplőtelen Szívemtől.
Isten ma is nekünk ajándékozza Fiának édesanyját és elküldi hozzánk, hogy szóljon, hívjon és buzdítson bennünket, hogy közeledjünk az Úrhoz, aki a kegyelem forrása és az élet teljessége.
Ebben az üzenetében a Szűzanya háromszor szól a tanúságtétel szükségességéről. Tanú csak az lehet, aki látta, megtapasztalta, megérintette és ezt továbbadja másoknak. Ahogyan János apostol mondja: „Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott…” (1Jn 1,1). Az apostolok Jézus életének, szenvedésének, halálának és feltámadásának hiteles tanúi. A mi hitünk az első tanúk hitén alapul. A hit kincsének magva Jézus tanítványainak szívébe hullva jutott el hozzánk az ő tanúságtételük elfogadása által.
A tanúságtételt nem lehet könyvekből megtanulni, nem lehet szokásból, hagyományból vagy tradícióból tenni, amely nem a szív mélyéből fakad. Az igazi hit nem formalitás. Az élő Istenbe vetett hit megnyilvánulása. Az Istentisztelet nem lehet menekülés az élettől. Krisztus tanítványai elsősorban nem a saját biztonságukat keresik. Nem menekülnek el prófétai küldetésük elől, hanem tudatában vannak annak, hogy az üzenetet, amelyet kaptak, tovább kell adniuk másoknak.
A tanúnak meggyőződésből kell tanúnak lennie, a kegyelem erejéből. Ha ez nincs, akkor megszűnik a védelem és minden rossz általa átszállhat másokra. Isten az ő tanúit erősekké és nagyokká teszi és kegyelmét adja nekik. Ha az ember elveti ezt a kegyelmet, akkor megérdemli a megvetést és az elvetést.
Jézus a tanúit nem hagyja magukra, hanem erőt ad nekik: „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.“ (Apcsel 1,8).
Tanúnak lenni azt jelenti, teljesen odaadni önmagamat, megélni az Evangélium üzenetét még mielőtt másoknak hirdetem, megélni a személyes találkozást Istennel, aki emberré lett, a halál és a feltámadás Urává. A tanúnak válaszolnia kell arra a szeretetre, amellyel Isten szeret bennünket, készen kell lennie a legnagyobb áldozatra, a szeretetről való tanúságtételre egészen vére ontásáig.
Csak az a tanúságtétel hiteles, amely képes elviselni a vértanúságot, képes szenvedni és életét adni az igazságért.
Ugyanígy a Szűzanya közelségéről, jelenlétéről és szeretetéről való tanúságtétel is értetlenséget, nem elfogadást és szenvedést vált ki. Fontos, hogy kitartsunk a Szűzanya üzeneteinek és szavainak megélése útján. Nem szabad megengednünk, hogy összezavarjanak, minden ellenkezés ellenére sem. Fontos, hogy megmaradjunk a Szűzanya Szeplőtelen Szívében, amely végül győzedelmeskedni fog mindazokban, akik mindvégig kitartanak.
Imádság
Szűz Mária, Szeplőtelen Szűzanya! Köszönjük, hogy kitartasz mellettünk. Hálát adunk a Mennyei Atyának, aki megengedte, hogy velünk legyél, jelenéseid és üzeneteid által hívj bennünket. Hálát adunk minden emberi szívért, amely jelenléted által megnyílt Isten kegyelmére. Köszönetet mondunk minden igaz tanúért, aki tanúságot tesz jelenlétedről és szeretetedről. Könyörögd ki számunkra Fiadnál az állhatatosság és az evangéliumi hiteles élet kegyelmét, minden nehézség ellenére is. Szűz Mária, vond szívünket Szeplőtelen Szívedre, hogy mindannyian megtapasztalhassuk, mennyire szeretsz bennünket. Így válhatunk igazi tanúivá szeretetednek és kegyelmednek, amelyet elhozol és szívedből nekünk ajándékozol. Ámen.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea

 


 

Üzenet, 25. április 2016

Drága gyermekek! Szeplőtelen szívem vérzik, látva titeket a bűnben és bűnös szokásaitokban. Arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza Istenhez és az imához, hogy jó legyen számotokra a földön. Isten általam hív benneteket, hogy szívetek remény és öröm legyen mindazok számára, akik távol vannak. Hívásom legyen gyógyír a léleknek és a szívnek, hogy dicsőíthessétek a Teremtő Istent, aki szeret és az örökkévalóságra hív benneteket. Gyermekeim, az élet rövid, ezt az időt arra  használjátok fel, hogy jót tesztek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.



 

Üzenet, 25. április 2015

Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, hogy az üdvösség felé vezesselek benneteket. Békétlen a lelketek, mert a lélek gyenge és fáradt a földi dolgoktól. Gyermekeim, imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy Ő átalakítson és betöltsön benneteket a hit és a remény erejével, hogy erősek legyetek a rossz elleni harcban. Veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.



 

Imádság és szeretet legyetek

 

„Drága gyermekek !

Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2014. április 25.

 

A Szűzanya üzenetének eleje Jézus Jelenések könyvében található szavaira emlékeztetnek bennünket: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja a szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Isten kopogtatása és Isten beszéde szüntelenül szól az emberi szívekhez, egészen a világ végéig. Most, a mi időnkben különleges módon kopogtat Isten ajtónkon és Fia édesanyján, Márián keresztül beszél hozzánk. A Szűzanya arra hív bennünket, hogy nyissuk meg szívünket Isten kegyelme előtt. Gyakran megtörténik, hogy nem tudjuk megnyitni szívünket, sőt azt sem tudjuk miért záródott be. A szív bezáródásának különböző okai lehetnek. Leggyakoribb ok a félelem, a csalódás, a sértettség és a bűn. A bűn szeret az emberrel négyszemközt lenni, ezért elvon a közösségtől. Minél magányosabbá lesz az ember, a bűn annál pusztítóbbá válik benne, és minél mélyebbre süllyed a bűnbe, annál szörnyűbbé válik a magánya. A bűn szeret láthatatlan maradni, fél a világosságtól. Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség – mondja János apostol. Megnyílni Isten kegyelmére azt jelenti, kilépni magányosságunkból és megengedni, hogy Isten világossága belépjen sötétségünkbe. Szívünk ajtaja belülről nyílik. Isten sohasem akar erőszakkal belépni lényünk mélységeibe. Azt szeretné, hogy szabadon fogadjuk be.

 

Az apostolok Jézus halála után csalódottságot éltek meg. Habár együtt voltak, egy helyiségben az ajtók mégis zárva voltak – mondja az evangélium. A zárt ajtó a bezárt szív jele. A zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. És a zárt ajtók ellenére eljön Jézus. Nem töri be az ajtót, nem erőszakkal jön, hanem keresztülmegy a zárt ajtón is. Jézus ismeri az emberi szív legmélyebb vágyát. És akkor is, ha nincs erőnk kinyitni az ajtót vagy félünk, Jézus el szeretne jönni, és meg szeretne ajándékozni bennünket feltámadásának erejéből az új élettel.

 

„Nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek” – mondja Szűz Mária. Monforti Grignion Szent Lajos „A legszentebb Szűz Mária igazi tiszteletéről szóló értekezésében” átszellemülten mondja: „A Szentlélekisten Máriának, hűséges jegyesének adta kimondhatatlan ajándékait, s őt választotta mindannak adományozójává, aminek birtokában van, oly módon, hogy minden adományát és kegyelmét annak adja, akinek akarja, annyit, amennyit akar, úgy és akkor, amikor akarja. Egyetlen égi adomány sem adatik az embereknek, amely ne az ő szűzi kezén menne át.” Ez az, amire tanít bennünket minden időben az egyház és a szentatyák. Ezt erősíti meg a Szűzanya is ebben az üzenetében, arra buzdítva bennünket, hogy nyissuk meg szívünket őelőtte, akit Isten ajándékoz nekünk ezekben az időkben.

 

„Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől” – biztat bennünket a Szűzanya. Akkor válunk imádsággá és szeretetté mások számára, ha ezt először önmagunkban valósítjuk és éljük meg. Assisi Szent Ferencről mondják, hogy nem csak imádkozott, hanem ő maga vált imádsággá. Az ima, a szeretet és a hit együtt jár. Lehetetlen szeretni Istent és a felebarátot, ha nem imádságban élünk. Az ima az ember ereje és Isten gyengesége – mondja Szent Ágoston. Ez az, az erő, amely először bennünket változtat meg, és azután másokat. Az imádság a mi Színeváltozásunk hegye, Getszemáni kertünk és Cenákulumunk, ahol befogadhatjuk a Szentlélek erejét. Az imádság élet. Az imában Isten örömteli dicsőítését és a neki való hálaadást éljük meg, de a kísértést is, hogy abbahagyjuk, feladjuk. A hiteles ima nem menekülés vagy elrejtőzés az élettől és a problémáktól, hanem erőért való ima, könyörgés, hogy szembesülni tudjunk az élet minden nehézségével. A problémák nem azok átlépésével vagy a tőlük való elmeneküléssel oldódnak meg. Fontos Isten és önmagunk közé helyezni őket, hogy Isten minden keserűségünket édessé és az élet teljességévé változtathassa. Az imában Isten minden akadályt üdvösségünk és megszentelődésünk eszközévé tud változtatni. Fontos addig keresnünk az Urat, míg meg nem találjuk. Istennel nincs hiábavaló és meg nem hallgatott ima. Szűz Mária vezessen bennünket az imádság útján, hogy hittel várhassuk Istentől az életünk megújulását.

 

Könyörögjünk

Szűz Mária, tied vagyok, hozzád tartozom, aki Isten minden kegyelmének közvetítője vagy. Hozzád, akit a Mennyei Atya ajándékozott nekünk, hogy ezekben az időkben meglátogass, meghívj és az Istenben való új életre buzdíts bennünket. Köszönöm neked Édesanyám, Mária, hogy nem fáradtál el velünk lenni, velünk járni. Köszönöm, hogy nem mondasz le rólunk akkor sem, amikor mi feladjuk és elfáradunk. Köszönöm, hogy szeretsz, és nem szűnsz meg nem csak hívni, hanem imádkozni sem értünk azért, hogy megnyissuk előtted szívünket. Te tudod legjobban, hogy csak Isten tudja betölteni szeretet utáni legmélyebb vágyunkat és szükségletünket. Kérünk, segíts, hogy el tudjuk fogadni az új életet és így megszabaduljunk mindattól, ami le akarja bennünk rombolni azt. Könyörögd ki számunkra a kegyelmet Szűz Mária, hogy megnyissuk szívünket számodra, és megtapasztaljuk a szentség útján való élet szépségét és örömét. Ámen.

 

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea

 

Égi Édesanyánk üzenete 2018. április 25-én Medjugorjéból hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.002 mp