Égi Édesanyánk üzenete 2018. július 25-én Medjugorjéból



Isten hívott meg, hogy Hozzá vezesselek benneteket

A Szűzanya 2018. július 25-i üzenete

"Drága gyermekek! Isten hívott meg, hogy Hozzá vezesselek benneteket, mert Ő a ti erőtök. Ezért arra hívlak titeket, imádkozzatok Hozzá és bízzatok Benne, mert Ő a menedéketek minden rossztól, amely leselkedik és eltávolítja a lelkeket a kegyelemtől és az örömtől, amelyre mindnyájan meg vagytok hívva. Gyermekeim, éljétek meg a mennyországot itt a földön, hogy jó legyen nektek és Isten parancsolatai legyenek világosság az utatokon. Veletek vagyok, és édesanyai szeretetemmel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Szűz Mária így kezdi üzenetét: „Isten hívott meg…” Máriát Isten már édesanyja, Anna méhében, fogantatásakor meghívta. Különleges módon szólította meg Gábor arkangyal által, Názáretben. Mária és az angyal találkozása Mária életének összefoglalója, kiváltsága és méltósága. Az angyali üdvözletig az evangélisták nem írják le róla: ki ő, honnan való, milyen a lelke és a lénye. Az angyal szavára egyszerre ragyog fel számunkra nagysága és méltósága. Feltárul előttünk múltja és jövője az, ami fogantatásakor és az is amivé halálában lesz, valamint az üdvtörténetben való szerepe.

„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!” Gábor angyal szavai kifejezik Mária lényének teljes mélységét és azt a fényt, amely jelen van lényében. Mária kegyelemmel teljes, az Úr vele van, áldott ő, mert hitt és elfogadta Isten hívását. Az ő méhe fogadja Isten Fiát. Élő templommá lesz, amelyben majd az Emmánuel lakozik. Mária örömmel és tudatosan mondja ki a beleegyezés szavait, hitben és Isten iránti engedelmességben: „Íme, az Úr szolgáló leánya, történjék velem szavaid szerint.” Mária a Szentlélek igazi templomává lett, és most is Isten Fiának temploma.

Amikor Jézus a kereszten függött, ránk gondolt és ezekkel a szavakkal adott át bennünket édesanyjának: „Fiacskám, íme, a te édesanyád!” Attól a pillanattól kezdve Mária a mi anyánkká lett, édesanyánkká, aki Istenhez vezet. Ő el tudja és el szeretné vezetni mindazokat, akiket rá bíztak és, akik hozzá menekülnek. János apostol elsőként fogadja be a saját házába, életébe. Nekünk is be kell fogadnunk Máriát, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy eljutunk Istenhez és minden rossztól megmenekülünk. Egyik üzenetében azt mondta: „Drága gyermekek, szükségem van imáitokra és IGENETEKRE.

Mária szavaihoz és hívásához fűződő gyermeki bizalmunk fejezi ki, mennyire tartozunk hozzá. Amikor a hívő gyermeki bizalommal viseltetik Mária iránt „befogadja őt” és ő bevezeti benső életébe. Minden keresztény életének Mária által átjártnak kellene lennie. Mária jellemző tulajdonsága, hogy másokért él. Életében semmi sem magánjellegű, mindennel másokat szolgál.

Isten arra hívta meg Máriát, hogy Fiának, Jézusnak édesanyja legyen. Mária anyaságának értelme abban van, hogy újjászülje Isten gyermekeit, egészen a világ végezetéig. Az Édesanya hív, ismétel, fáradhatatlan, megbocsát és szeret. Ezt teszi fáradhatatlanul az egész egyháztörténelem folyamán, amelyet megerősítenek hosszan tartó međugorjei jelenései is. Isten Mária által hív bennünket, hogy meghalljuk és válaszoljunk édesanyai hangjára, amely nem fenyeget, hanem anyai gyengédséggel és türelemmel ismétel, hogy végre felfedezzük az élet forrását és menedékét, aki maga az Isten.

Imádság

Édesanyám, Mária neked szeretném ajánlani mindazt, amit én még nem adtam oda, kérlek, Te vedd el. Érints meg, tisztíts meg, és győzd le a bennem lévő félelmet, amelyeknek talán tudatában sem vagyok. Be akarlak fogadni lényem legmélyebb szeretetébe. Lépj be szívem és lelkem mélyére, te Szeplőtelen és kegyelemmel teljes, abba mélységbe, amelyet én nélküled nem tudok meglátogatni. Isten Anyja, légy az én édesanyám. Te, aki a legtisztább vagy, öltöztess önmagadba úgy, ahogyan a Szentlélek árnyékával betakart téged, Te legtisztább, legszentebb és szeplőtelen Édesanya. Ámen.

M. M fordította: Sarnyai Andrea






 

Legyetek imádság
 

Medjugorje, 2017. július 25.

"Drága gyermekek! Legyetek imádság és Isten szeretetének visszfénye mindazok számára, akik távol vannak Istentől és Isten parancsaitól. Gyermekek, legyetek hűségesek és határozottak a megtérésben és dolgozzatok önmagatokon, hogy az életszentség igazság legyen számotokra, és az ima által ösztönözzétek magatokat a jóra, hogy kellemesebb legyen földi életetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."


 
Ha visszaemlékezünk a Szűzanya múlt havi, a jelenések évfordulójára adott üzenetére, akkor láthatjuk, hogy mély imára hívott bennünket. A legjobb ima az őszinte ima, amely létünk mélyéből fakad és éltünk jelen pillanatát tükrözi. Tudjuk, hogy Jézus az imában tudott kérni és hálát adni Mennyei Atyjának, de ugyanakkor vérrel verejtékezve imádkozott a Getszemáni kertben.
A Szűzanya mostani üzenetében arra hív bennünket, hogy legyünk imádság. Cselánói Tamás, Szent Ferenc életrajzának írója, imának nevezte őt. Assisi Szent Ferencet kimondottan „imának” definiálta. „Sokszor anélkül, hogy ajkait mozgatta volna, magában imádkozott, és azzal, hogy külső érzékeit befelé összpontosította, lelkét szinte az égig való szárnyalásra képesítette. Így minden tehetségét és érzését arra az egy dologra irányította, amit éppen kért az Úrtól, és nem is annyira imádkozó (embernek), mint inkább imádságnak látszott. (...) Ilyenkor egész benseje izzásba jött, s a tekintete, úgyszintén szeretettől olvadozó lelke már a mennyek országában időzött“ ( 2 Cel 95). Ferenc imává és az ima legőszintébb tanítójává vált. Magányos és rejtett helyeket keresett, ahol az imában az Úrral találkozott.
Szent Márk evangélista írja: „Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék” (Mk 1,35). Amikor Jézus imádkozni akart, lemondott az alvásról is. Ez tanitás számunkra is, ugyanakkor az Úrhoz vezető út. Ahhoz, hogy emberi kapcsolataink termékenyek legyenek, előbb meg kell tanulnunk egyedül lenni. Életünkben értékelnünk kell az egyedüllét idejét. A szentek életében is nagy szerepe volt a magánynak.
Nekünk, mai keresztényeknek, akik túlzott tevékenységgel vagyunk megfertőzve, úgy tűnik, többet kell adnunk magunkból – de, mi az, amit adhatunk? Azt gondolhatnánk, hogy Jézusnak, aki oly szoros kapcsolatban van az Atyával, nem is kellett imádkoznia. De, Ő nagyon is imádkozott, sokszor lemondva az alvásról is. És ez mindig is így lesz. Az emberek azoknak a társaságát keresik, akik találkoznak Istennel. Ha életünkben nincs összeszedettség és ima, csak az emberek elől való menekülés saját munkánk világába, akkor ezáltal, önzésünk megszállottjaivá válunk.
Kérdezd meg magadtól, mennyi időt szánsz az imára?
Legfontosabb dolgaid közül, hányadik helyen van az ima?
Az első helyen van, mint a legfontosabb, vagy csak valahol dolgaid, tevékenységeid sorának végén?
Válaszolj ezekre a kérdésekre és meglátod mi fontosabb az életedben Istennél?!
 
Sokan panaszkodnak, hogy a napi feladatok sokaságában milyen nehéz időt találni az imára. Azonban arra, amit szeretünk, mindig találunk időt. Csak az imában kaphatjuk meg azt, hogy mit tehetünk, mivé válhatunk, és mit adhatunk másoknak.
 
 
Imádság
Szűz Mária, kegyelemmel teljes, taníts meg tisztán megőrizni szívünket és úgy elmélkedni, ahogyan Te tetted. Imádkozz velünk és értünk úgy, ahogyan az apostolokkal imádkoztál, Jézus ígéretének beteljesedésére, a Szentlélekre várva. Te a Szentlélek jegyese vagy, te ismered az Ő erejét és fényét, amire nekünk oly szükségünk van. Hála neked ezekért az évekért, amelyekben buzdítasz bennünket és utat mutatsz, hogy elnyerhessük azokat a kegyelmeket, amelyeket Isten nekünk szeretne ajándékozni. Kérlek mindazokért, akiket rabul ejtett a közömbösség, a lelki lustaság és vakság. Kérlek, takard be őket édesanyai palástoddal, hogy kiutat találjanak a rabságból, és eljussanak az élet teljességére, amelyet Jézus ígért nekünk. Ámen.
 
M.M
fordította: Sarnyai Andrea


 

Üzenet, 25. július 2016

Drága gyermekek! Nézlek benneteket és elveszettnek látlak titeket, szívetekben nincs sem ima, sem öröm. Térjetek vissza gyermekeim az imához és Istent tegyétek az első helyre, ne az embert. Ne veszítsétek el a reményt, amelyet hozok nektek. Gyermekeim,  ez az idő minden nap egyre inkább Isten keresése legyen szívetek csendjében és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, amíg az ima örömmé nem válik a számotokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


 

Medjugorje, 2015. július 25.
"Drága gyermekek! Örömmel vagyok ma is veletek és arra hívlak mindnyájatokat gyermekeim: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek azt a szeretetet, amellyel szeretlek benneteket. Szeretetem erősebb a rossznál, ezért gyermekeim közeledjetek Istenhez, hogy érezhessétek Istenből fakadó örömömet. Isten nélkül nincs jövőtök, nincs reményetek, sem üdvösségetek, ezért hagyjátok el a rosszat és válasszátok a jót. Veletek vagyok és közbenjárok veletek együtt Istennél minden szükségletetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."


 

Üzenet, 25. július 2014

“Drága gyermekek! Ti nem vagytok tudatában, milyen kegyelemben éltek ebben az időben, amelyben a Magasságbeli jeleket ad azért, hogy megnyíljatok és megtérjetek. Térjetek vissza Istenhez és az imához és az imádság uralkodjon szívetekben, családjaitokban és közösségeitekben, a Szentlélek vezessen és buzdítson titeket, hogy napról-napra nyitottabbak legyetek Isten akaratára és veletek való tervére. Veletek vagyok, és a szentekkel és az angyalokkal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Égi Édesanyánk üzenete 2018. július 25-én Medjugorjéból hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.002 mp