Égi Édesanyánk üzenetei 2018. június 25-én Medjugorjéból




Medjugorje, 2018. június 25. a jelenések 37. évfordulója

"Drága gyermekek! Ez az a nap, amelyet az Úr adott nekem, hogy hálát adjak mindnyájatokért, azokért, akik megtértek és elfogadták az üzeneteimet és elindultak a megtérés és a szentség útján. Örüljetek, gyermekeim, mert Isten irgalmas és mérhetetlen szeretettel szeret mindnyájatokat és idejövetelem által az üdvösség útja felé vezet benneteket. Mindnyájatokat szeretlek és nektek adom Fiamat, hogy Ő békét adjon nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

A Szűzanya éves jelenése Ivanka látnoknak

Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2018. június 25-én volt a szokásos éves jelenése. Az utolsó mindennapos jelenés alkalmával, 1985. május 7-én a Szűzanya Ivankára bízta a 10. titkot, és azt mondta, hogy Ivanka élete végéig évente egyszer fog megjelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt az idén is. Ivanka családi házában, szűk családi körben fogadta a Szűzanya jelenését, amely 3 percig tartott (18:39-18:42).

A jelenés után Ivanka ezt mondta:

A Szűzanya a következő üzenetet adta:

„Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.”

A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával.






 

Nyíljatok meg a mély imára!

Medjugorje, 2017. június 25.

Drága gyermekek! Ma szeretnék köszönetet mondani kitartásotokért és meghívni benneteket arra, hogy nyíljatok meg a mély imára. Gyermekeim, az imádság a hit szíve és az örök életbe vetett remény. Ezért imádkozzatok szívvel, mindaddig, míg szívetek nem énekel hálával a Teremtő Istennek, aki életet adott nektek. Gyermekeim, veletek vagyok, és édesanyai béke-áldásomat hozom nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


Jó emlékezni a Szűzanya szavaira, amikor így szól hozzánk: „… gyermekeim, mindnyájatokat arra hívlak, hogy szívetek mélyéből nyíljatok meg erre a nagy kegyelemre, amelyet Isten itteni jelenlétem által ad… Évek óta hívlak és buzdítalak benneteket a mély lelki életre és az egyszerűségre.” Ezek az égi Édesanya szavai, amely szeretetéről és mellettünk való kitartásáról beszél.
Az életünkben minden kegyelem. Kegyelem a Szűzanya évek óta tartó jelenléte és jelenése Međugorjéban. Kegyelem és ajándék, ha tudunk imádkozni. Az első és legnagyobb alapigazság az imával kapcsolatban az a felismerés, hogy nem tudunk imádkozni.  Az apostolok is kérték Jézust: „Uram taníts minket imádkozni” (Lk 11, 1).
Ha elmarad a gyakorlati ima, nagy lesz az imádság utáni éhség. Az emberi szívnek Istenre van szüksége, mert csalhatatlanul tudja, ki az ő Teremtője?! Ha szívünk nem fordul Istenhez, akkor talál majd más hamis bálványokat és isteneket, amelyek nem hozhatnak békét számára.
Nem szavakkal való imára vagy Istennek kimondott üres szavakra, hanem mély imára hív bennünket a Szűzanya. Istennek nem a szavainkra, hanem a szívünkre van szüksége. Ahogyan Szent Ágoston mondja: „Az ember azért imádkozik, hogy átalakuljon és nem azért, hogy Istent informálja.” A mély ima vagy a kontempláció a keresztény ima útja az Istenről és az emberről való igazság megtapasztalásához, amennyire ez lehetséges az ember számára. Isten elküldte szeretet üzenetét az embernek, ő pedig értelemmel fogadja. A mai ember elfelejtkezett Istenről, az üzenet feladójáról. A mély ima lelki útján felfedezzük azt, amit Isten ajándékozott nekünk. Van személynevünk és családi vezetéknevünk. De, a mi igazi vezetéknevünk az, hogy Istenéi vagyunk. Isten életéből származunk és az Isten életébe térünk vissza. Spanyolországi látogatása alkalmával XVI. Benedek pápa a következőket mondta: „Minden ember Isten temploma.” Ez benső tapasztalat.
Van egy történet, amely magyarázatot ad erre. Volt egy keresztény ember, akit Paternosternek hívtak. Imádkozott, böjtölt és zarándokolt, de egy idő után az ima szárazzá és üressé vált a számára. Részt vett lelkigyakorlaton és különböző imaszemináriumokat látogatott. Bekapcsolódott a karitatív és békemozgalmakba. Egy ideig remeteként élt az erdőben. És mindezek után is ugyanolyan maradt, mint volt. A hazafelé vezető úton, vihar tört ki és egy idős embernél talált menedéket. Paternoster elmesélte baját az idős embernek. Az öreg hosszasan figyelte, majd azt mondta: „Fiam, te feledékenységben szenvedsz. Elfelejtetted a neved. Elfelejtetted, hogy te magad vagy az ima. Te a Miatyánk vagy. Imádkozni nem új imaforma elsajátítását jelenti, hanem tudni azt, ki vagy és olyan embernek lenni, amilyennek lenned kell. Jézus az imádság embere volt, de nem azért, mert imádkozott, hanem azért, mert ő maga volt az ima. Fiam, te is Isten imája vagy. Te Isten szentsége vagy. Te Isten temploma vagy.”
 
Nem csak az a kegyelem, hogy értelemmel felfogjuk, hanem, hogy bensőleg megtapasztaljuk azt, hogy Isten gyermeke és Isten temploma vagyunk. Isten ezt az ismeretet azoknak adja, akik komolyan és kitartóan kérik. A Szűzanya ebben az üzenetében megköszöni kitartásunkat. Jézus azt mondta: Kérjetek és kaptok, ez pedig azt jelenti: szüntelenül, kitartóan imádkozzatok.  Ezért fontos elhatározni, hogy egy órát adsz önmagadnak és Istennek a találkozásra, hogy erőt kapj a sikeres és megtervezett élethez.
Imádság
Szűz Mária, Te, aki a remény és a hit anyja voltál és vagy, az élet legnehezebb perceiben könyörögd ki számunkra az Isten útján való állhatatosság kegyelmét. Ó Mária, Te boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Te pedig megjegyezted mindezeket a dolgokat és elgondolkodtál rajtuk (vö. Lk 2, 19), könyörögd ki számunkra azt a kegyelmet, hogy imánk szüntelen ajkunkon és szívünkben legyen úgy, ahogyan a levegő szünet nélkül kering testünkben. Ó Mária, Te mélyen ismerted Istent, mert kegyelemmel teljes vagy és teljesen Isten felé fordultál, ezért hozod nekünk Istent és vezetsz bennünket Istenhez. Szeretnénk kezünket a te kezedbe helyezni, szívünket a te szeplőtelen szívedbe, hogy tudjunk növekedni a hit, a remény és a szeretet útján. Ámen.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea



Ivanka éves jelenése 2017. június 25.

Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2017. június 25-én volt a szokásos éves jelenése. Az utolsó mindennapos jelenés alkalmával, 1985. május 7-én a Gospa Ivankára bízta a 10. titkot, és azt mondta, hogy Ivanka élete végéig évente egyszer fog megjelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt az idén is. Ivanka családi házában, szűk családi körben fogadta a jelenést, amely 4 percig tartott. A jelenés után Ivanka ezt mondta:

A Szűzanya a következő üzenetet adta:

„Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok.”

A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával.

 

A Szűzanya boldog volt és mindannyiunkat megáldott anyai áldásával.



 

Velem együtt adjatok hálát Istennek!

 

Üzenet, 25. június 2016

Drága gyermekek! Velem együtt adjatok hálát Istennek azért az ajándékért, hogy veletek vagyok. Imádkozzatok gyermekeim, és éljétek Isten parancsai szerint, hogy jó legyen nektek a földön. Ma, ezen a kegyelmi napon, édesanyai béke-áldásomat és szeretetemet szeretném adni nektek. Közbenjárok értetek Fiamnál és arra hívlak benneteket, hogy tartsatok ki az imában, hogy veletek együtt valósíthassam meg terveimet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.


 
Szűz Mária múlt havi, májusi üzenetében arról beszél, hogy köztünk való jelenléte Isten ajándéka. Akinek nyitott szeme és szíve van, a jelenéseket és Szűz Mária köztünk való jelenlétét Isten ajándékaként ismeri fel, amely nekünk, embereknek adatik, akik úton vagyunk a cél felé, ahol Isten vár ránk. Nyitott szemmel fogadni ezt az ajándékot azt jelenti, hálás szívvel élni, olyannal, amely felismeri azt, hogy mindent Istentől kaptunk.
 
Mária minden üzenetének végén azzal a vággyal fejezi ki irántunk való háláját, hogy hallgassuk megmentő szavait, amelyek által új lehetőséghez szeretne elvezetni bennünket. Mária hálás szívvel dicsőíti Istent mindazért, amit tett népéért és életéért. Mária nagy és gyönyörűséges, de nem azért, amit tett, hanem a „nagy dolgokért” amelyeket Isten művelt vele.
 
Szűz Mária hozzánk hasonlóan élt. Miután kimondta „igenjét” Istennek, olyan úton jár, amelyen majd Krisztus és övéi fognak járni. Ez a szenvedés és a kereszt útja. Isten meghívását a házasság körüli nehézség, később pedig az aprószentek, az ártatlan gyermekek meggyilkolása, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való visszatérés fájdalma követi. És az állandó üldöztetés és szegénység. De minden baj ellenére, a földi pusztaság útján Mária éneke hangzik fel: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben!” (Lk 1,46). Azt kérdezhetjük hogyan és miért tud valaki így beszélni, ha útja tele van fájdalommal és szenvedéssel?! Nyilván azért, mert szívének rejtekében látta Istent, aki a világ minden kincsénél nagyobb. Ennek a kincsnek birtokában örvendezve énekelheti: Magasztalja lelkem az Urat. Minden kereszt ellenére hálát ad Istennek, mert látja, hogy mindent Tőle kapott.
 
Mi jól tudjuk, mennyire fáj mások hálátlansága. Nehéz felismerni szívünk hálátlanságát. A hálátlanság a szív zártsága és vaksága. Mindenünket Istentől kaptunk. Életünk minden pillanata a felülről való ajándék. Nem tudtuk előre megrendelni szüleinket, a természetet, amelyben élünk és a testünket sem. Mindent kaptunk. Megköszöntük-e valaha is Istennek ajándékait és azt, hogy életre hívott bennünket?
 
A hálás ember látja, hogy élete Istentől függ. A hálás ember meg van győződve arról, hogy sokkal inkább abból él, amit befogad, mint abból, amit tesz. Az ember annyira él, amennyire hálás. A hálátlan ember vak. A hálátlan embernek nincs szüksége senkire sem, ha mégis, akkor csak azért, hogy kihasználja. A hálátlan ember rabló és gyilkos. Önző módon abból él, ami nem az övé. Mindent Istentől és az emberektől kapott, mégis úgy viselkedik, mintha minden az övé lenne.
 
A hálás ember reális és alázatos. Úgy látja a dolgokat és a világot, ahogyan van. A hálás ember szüntelenül tanul, mindenre figyel és mindent észrevesz. Szüntelenül növekszik, mert kész kapni és befogadni. A hálás emberek nagy és bátor szívűek. Együtt tudnak élni másokkal. Ki tudnak engesztelődni és meg tudnak érteni másokat. Készek hidakat építeni az emberek közé és világosságot gyújtani a szívekben. Alkalmasak arra, hogy megállítsák az emberek közötti háborúkat és emberségessé teszik az életet.
 
Szűz Máriának hálás szíve volt. Csak a hálás emberek válnak dicsőségessé. A hálátlanok megmaradnak a sötétségben és a szégyenben. A hálásak tudnak adni, mert nekik mindig van mit.
 
A hálás szívű emberek felismerik Szűz Mária jelenlétét, jelenéseit és üzeneteit. Ez Isten az egyháznak, a világnak és minden alázatos és hálás szívnek nyújtott ajándéka.
 
 
 
Imádság
 
Szűz Mária, Te, aki a kicsinyek, az egyszerűek és a szegények nyomában Isten akaratát teljesítve jártál, tudtál meghallgatni és szívedben elgondolkodni minden eseményről és minden szóról. Taníts minket az alázatosság útjára, hogy hálás szívűek legyünk, olyan szívünk legyen, amely felismeri, hogy mindaz, ami vagyunk, és amink van Istentől kaptuk. Nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk a hálaadásra. Könyörögd ki számunkra a hálás szív ajándékát, hogy meggyógyuljunk vakságunkból és önző voltunkból.  Ámen.
 
M. M
fordította: Sarnyai Andrea

 


 

ISTEN NÉLKÜL NINCS BÉKE

„Drága gyermekek! A Magasságbeli ma is megadja nekem azt a kegyelmet, hogy szerethetlek és a megtérésre hívhatlak benneteket. Gyermekeim, Isten legyen a ti holnapotok, ne a háború és a békétlenség; nem a szomorúságnak, hanem az örömnek és a békének kell uralkodnia minden ember szívében, de Isten nélkül sohasem fogtok békére találni. Gyermekeim, ezért térjetek vissza Istenhez és az imához, hogy szívetek örömmel énekeljen. Veletek vagyok és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”(A Szűzanya 2015. június 25-i üzenete)
A Szűzanya harmincnégy év óta sem szűnik meg édesanyaként szólni, hívni és szeretni gyermekeit. Nem azért jön, hogy elvegyen tőlünk valamit, vagy megfosszon bennünket az élet örömeitől. Ő Istennel teljes, a Szentlélek jegyese, teljesen Istené. Ez lelkének alapállapota. Elmerülve az Istenben lát bennünket minden nyomorúságunkban és azzal a szeretettel szeret bennünket, amelyet tőle kap. Lényünk legmélyéig hatolóan szeret, a forrásig, ahonnan származunk. Ez az a szeretet, amely legmélyebben érint. Mária látja az Istent, az Istennel táplálkozik, lénye teljesen Istennel átitatott. Fiat-ját – legyen nekem – az egész emberi nem nevében mondta ki. Ámen-jében visszhangzik minden Ámen, amely a földről az ég felé száll. Így átadva magát Istennek, Mária mindnyájunkat egyesít önmagával. Ő nem csak valamilyen válasz volt Istennek, hanem az emberiség válasza volt Isten szeretetére. Ez édesanyai szerepe. Segít nekünk Isten elé vinnünk kívánságainkat és imáinkat. Ezért támaszt jelent számunkra, abban a tekintetben, hogy a Magasságbeli meg fog hallgatni bennünket, mivel Máriáról mondatott, hogy kegyelmet talált Istennél, ezért felemel minket Őhozzá.
Szűz Mária Jézussal a szívében jön, az édesanya szeretetével érkezik hozzánk. Elsősorban szeretetet szeretne ajándékozni nekünk, és azután meghívni a megtérésre. Aki szeretve érzi magát, képes arra, hogy válaszoljon a hívásra. Aki megnyílik a szeretetre, az gyógyulttá és szabaddá lesz mindattól, ami nem az Isten, azért, hogy azután Istent tudja befogadni.
Mária tudja, hogy egyetlen út vezet Istenhez: az ima. Ő maga is imádkozott. A galileai Kánában Jézushoz fordul: „Nincs több boruk”. Ő maga semmit sem tesz, csak rámutat az ifjú pár bajára, és mindent átad Jézusnak. Ily mutatja meg, hogy egyedül Ő képes megszabadítani a bajtól. Mária nagyon konkrét leckét ad arra vonatkozóan, hogyan kell imádkozni. Egyszerű szavai minden idők keresztény imamodellje. Ő nem mondja meg azt, mit kell Jézusnak tennie. Nincs személyes terve, amit Jézusnak szeretne tenni. Ő csak rámutat a bajra, de nem tesz semmi mást. Így arra tanít bennünket, bizalommal vigyük az Isten elé szükségleteinket és fájdalmainkat, hogy Ő szeretete és akarata szerint cselekedhessen. Nem határozhatjuk meg Istennek hogyan, mikor és milyen módon segítsen nekünk. A mi egyedüli dolgunk a bizalom és az önátadás. Csak ily módon élvezhetjük majd imáink gyümölcseit. Amikor Isten ajándékoz, akkor bőségesen ad.
A Szűzanya más üzeneteiben is beszélt arról, hogy Isten nélkül nem találunk békére. Világunk azért van tele háborúval, békétlenséggel és félelemmel, mert az ember a saját erejéből próbálja felépíteni az Isten nélküli világot.
Imádság
Szűz Mária, Jézus, a Béke Királyának Édesanyja! Kérünk Téged, aki a békéért való imára hívsz bennünket, olyan imára, amely által Isten kezébe helyezhetjük életünket és az egész világot, imádkozd ki számunkra Mária, Édesanyánk a kegyelmet, hogy bizalommal és állhatatosan tudjunk imádkozni, ahogyan te imádkoztál, együtt az apostolokkal az utolsó vacsora termében. Az apostolokkal való imádnak a Szentlélek eljövetele lett a gyümölcse, mely által megszületett az egyház. A Szentlélek erejéből történt a félelemmel telt apostolok szívében az átalakulás, akik a Feltámadott Krisztus tüzes lelkű tanúivá lettek. Köszönjük Neked, Édesanyánk, hogy hosszú évek óta nem mondasz le rólunk. Köszönjük édesanyai gondoskodásodat és szeretetedet, amellyel ma is szeretsz bennünket. Hadd váljon szívünk hússzívvé, olyanná, amely kész megnyílni és befogadni Isten ajándékait, a békét és az örömöt. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea



 

Ivanka éves jelenése

 

Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2015. június 25-én volt a rendes éves jelenése. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával, 1985. május 7-én a Szűzanya átadta Ivankának az utolsó, 10. titkot, és azt mondta neki, hogy Ivanka egész élete folyamán évente egyszer fog megjelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt ebben az évben is. A jelenés Ivanka családi házában volt, és 4 percig tartott. Csak Ivanka családja volt jelen. A jelenés után Ivanka a következőt mondta: „A Szűzanya édesanyai áldását adta nekünk és azt mondta: béke, béke, béke.”



 

Üzenet, 25. június 2014

“Drága gyermekek! A Magasságbeli megadja nekem azt a kegyelmet, hogy még veletek lehetek és az imában a béke útja felé vezethetlek benneteket. Szívetek és lelketek szomjazik a békére és a szeretetre, az Istenre és az Ő örömére. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, és az imában felfedezitek majd az életbölcsességet. Megáldalak mindnyájatokat, és közbenjárok mindegyikőtökért Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra”

A Szűzanya éves jelenése Ivanka látnoknak

Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2014. június 25-én volt a szokásos évi jelenése. Az utolsó mindennapos jelenésén, 1985. május 7-én, a Szűzanya átadta Ivankának a 10. titkot, majd azt mondta, hogy élete végéig minden évben egyszer meg fog jelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt az idén is. A jelenés 4 percig tartott  Ivanka családi házában és csak Ivanka családja volt jelen.  A jelenés után Ivanka a következőt mondta: „ A Szűzanya anyai áldását adta nekünk.”

 

 

Égi Édesanyánk üzenetei 2018. június 25-én Medjugorjéból hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.002 mp