Fenntartással, de leközlöm

„ATYÁM FIGYELMEZTETÉSÉVEL VÉGET ÉR A KEGYELMI IDŐ”

 
 

Az Egyházszakadás, a háború és a gazdasági krízis közepette megtörténik a Figyelmeztetés.
Erre való tekintettel sürgős az evangelizáció!
„Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek. Gyermekeim, már a kegyelmi idő utolsó pillanatai is múlóban vannak; az emberiség hamarosan áthalad az örökkévalóságba.
Atyám Figyelmeztetésével a kegyelmi időnek vége lesz.
Sürgős felhívást intézek az emberiséghez fajra, hitre, vallásra való tekintet nélkül, hogy készüljön fel a nagy eseményre, amely meg fogja változtatni lelkiségét és szellemiségét.
Elérkeztek a napok, amikor világotokban Isten Kegyelme a végéhez ér a maga teljességében, és az Egyház-szakadás, a háború, valamint a gazdasági válság közepette eljön majd Atyám Figyelmeztetése.
Kicsiny gyermekeim, a Menny nagyon szomorú az emberiség állapota miatt, sokan gonoszságuk, és bűneik folytán nem lesznek képesek elviselni az ítéletet, és örökre elvesznek.
Kimerítettünk már minden erőforrást annak keresésében, hogy az emberiség felébredjen lelki tespedtségéből, de a bűnök és a gonoszság egyre csak növekszenek. Sok lélek elvész, és még többen vesznek majd el, mikor a Figyelmeztetés elérkezik.
Nagyon szomorú azt látnunk, hogy az emberiség nem akarja elfogadni az Ég hívását.
Mint az emberiség Édesanyja, arra kérem hűséges gyermekeimet, hogy az égi üzeneteket hozzák testvéreik tudomására, és különösen azokhoz juttassák el, akik jobban eltávolodtak már Istentől.
Ne maradjatok tétlenek, hiszen ti misszionáriusok vagytok keresztségetek folytán!
HASZNÁLJÁTOK FEL A VILÁG TECHNOLÓGIÁJÁT, ÉS ÁLLÍTSÁTOK AZT AZ ÉG SZOLGÁLATÁBA, HOGY ILY MÓDON EVANGELIZÁLJÁTOK AZOKAT A GYERMEKEKET, AKIK NEM TUDNAK RÓLA, ÉS FOGALMUK SINCS A NAGY FIGYELMEZTETÉS ELJÖVETELÉRŐL.
Sürgős az evangelizációs munkátok, hogy kicsinyeim felébredjenek, és tájékozottak, valamint felkészültek legyenek a nagy esemény eljövetelekor. Gyermekeim, sokan fognak elveszni azok közül, akiket nem evangelizáltak időben, a hiányos tudásuk miatt.
Titeket kérlek, választottaim, hogy figyeljetek az Ég üzeneteire, és beszéljetek azokról Isten népének; az emberiség túlnyomó többségének szüksége van erre, hogy elforduljon a gonosz ösvényéről, és fel tudjon készülni lelkileg, szellemileg, miáltal megtalálja az örökkévalóságba vezető utat, ahol a kegyelem megszabadítja az örök kárhozattól.
KICSINY GYERMEKEIM, KÉSZÜLJETEK FEL RÁ, HOGY A SZENTLÉLEK ÚRISTEN HAMAROSAN MEGÉRINTI LELKETEK AJTAJÁT, HOGY AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA VIGYEN BENNETEKET.
ÚJRA MONDOM NEKTEK, HOGY VÉGEZZETEK JÓ ÉLETGYÓNÁST, FOGADJÁTOK FIAM TESTÉT ÉS VÉRÉT OLYAN GYAKRAN, AHOGY CSAK LEHET, LEGYETEK ÓVATOSAK, ÉS ÉBEREK,
LÁMPÁSAITOKAT IMÁDSÁGGAL TÖLTSÉTEK FEL, ÉS AZOK MINDIG VILÁGÍTSANAK, HOGY HA MAJD FIAM MEGÉRKEZIK, ÉBREN TALÁLJON TITEKET, HOGY AJTÓT NYISSATOK NEKI, ÉS EGYÜTT ÉTKEZZETEK VELE.

Kicsinyeim, a Legfelsőbb Bíróság előtt kell megjelennetek az örökkévalóságban; hozzátok hát rendbe számláitokat, hogy érkezésetekkor azok igaznak találtassanak.
Anyátok, Mária, a Megszentelő, aki szeret benneteket. Szívem kicsiny gyermekei, juttassátok el üzeneteimet az egész emberiségnek!”

Forrás: mensajesdelbuenpastorenoc.org





2018 .november 22.

Jézus a Jó pásztor sürgős felhívása az Ő nyájához.

Üzenet Enochnak.

 

      1. Kártevők és férgek szállják meg a Földet.

"Nyájam bárányai Békém legyen veletek.

Nyájam a dögvész, a háború, az éhínség és a pestis lovasa hamarosan a Föld lakosaira öntik a serlegüket. Világotokat hamarosan mindenféle fajta kártevő szállja meg, amik felfalják a termést, ami szárazságot és éhínséget okoz. Se  növényvédő szer, se kártevő irtó szer nem védi meg a termést; csak a böjt, az ima és a bűnbánat fogja távol tartani őket. A kártevők ellenszere Isten dicsőítése és a Hozzá való könyörgés.

Mint az Egyiptom idejében kártevők és férgek szállják meg a Földet, ez egy másik égi jel, amit nektek küldünk várva arra, hogy ez az emberiség vizsgálja felül magát és hogy visszatérjetek Isten szeretetéhez. Már egy ideje együtt éltek,  olyan kártevő, bogár és moszkitó fajokkal, amik immunisak a növényvédő szereitekre. Az emberiség bűne a  mérgekkel és növényvédő szerekkel való visszaélés egyesítve a teremtés átalakulásával az, ami a föld mélyéből  mutálódott moszkitó és kártevő fajokat hív elő, amikről nem is tudtok.

Atyám megengedi ezen kártevők invázióját, hogy meglágyítsa ezen bűnös és hálátlan emberiség szívét, aki visszautasítja Isten létének elfogadását. Mint az egyiptomi fáraók idején Mózessel történt, úgy lesz az a mostani  végidei emberiséggel: telve lázadással és büszkeséggel. Ez az amiért Atyám rátok küldi a kártevőket, hogy így

felismerhetitek, hogy Ő a Világegyetem Ura; hogy Ő nem egy mítosz se nem egy legenda, se nem egy képzelgés; Ő az Élő Isten, Aki Irgalommal, Igazsággal és Bölcsességgel irányítja a teremtést és a teremtményeket.

Nyájam légy felkészült és ne esettek kétségbe mikor a dögvész, a háború, az éhínség és a halál lovasa a Földre öntik a Serlegüket. Egyesüljetek imában és énekeljetek dicshimnuszokat, amik dicsőítik a Mennyei Atyát, Aki sokkal  elviselhetőbbé teheti számotokra azokat a napokat. Ezért előre jelentem számotokra, hogy felkészítsétek magatokat  az érkező eseményekre, így semmi váratlan meglepetés nem ér titeket.

Nyájam bárányai a múlt megismétlődik és az ember semmit sem tanult belőlük; ezért van, hogy a történelem megismétli önmagát. Isten szereti minden teremtményét, de utálja az ember bűnét; amennyire szeret Ő titeket, úgy  fenyít is titeket, így útjaitokat egyenessé tehetitek és visszatérhettek az üdvösség ösvényére. A bűneitek okozzák a  szerencsétlenségeiteket, mert bűneitek felébreszti Isten Igazságát. Emlékezzetek Isten Szeretetére és Irgalmára,  mert Ő inkább Atya, mint Bíró; Csak akkor lép működésbe Isten Igazsága, mikor mindenféle kibékélési technika  kimerült, ami ezen bűnös és hálátlan emberiség esetében történik.

A kártevők, moszkitók és férgek csapása egy figyelem felhívás a csapás előtt, hogy ébredjetek fel a szellemi  letargiátokból, hogy ne szegjétek meg többé Isten parancsait és hogy lépjetek vissza az üdvösség ösvényére. Vizsgáld  meg magad emberiség az Ég vár a te megtérésedre; ragadjátok meg ezen utolsó ezredik irgalmat, mert Atyám nem  akarja a halálotokat, de ti örökké éltek.

 

Békém hagyom rátok Békémet adom nektek. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert Isten királysága közel.

Tanítótok, Jézus a Jó Pásztor vagyok.

 

http://www.mensajesdelbuenpastorenoc.org/mensajesrecientes.html

Fenntartással, de leközlöm hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.012 mp