Igaz élet Istenben Vassula Ryden által 2004
Mi a tudás kulcsa?
2004. március 2.
Isten felkeni Övéit, hogy teljes misztikus egyesülésre indítsa őket. Mégis hogy lehet az, én Istenem, hogy Te oly sok csodát és csodatettet viszel végbe, mindaz meghaladja az emberi értelmet, a föld mégsem lobban lángra?
Isten saját Fényéből áradó ragyogással és dicsőséggel érkezik hozzánk arkangyalai kíséretében, fenséges méltósággal ránk tekint, hogy szóljon hozzánk. Ilyen káprázatos módon száll Ő le közénk - megrendítő látvány!
Amint szólásra nyitja Ajkát, egy ragyogó fénysugár még jobban megvilágosítja Szent Arcát. Lángoló szenvedéllyel felénk nyújtja karját, hogy emlékeztessen minket, hatalmában áll nekünk adni az Örökségét, ugyanakkor mindnyájunkat arra hív, hogy eljussunk szavakkal ki nem fejezhető teljes isteni egyesülésre.
De ó, kimondhatatlan Szépség, Királyi Fenség, fülembe hasít a sötétségbe burkolódzó hitetlenek hangja!
Hitetlenségük ellenére Én mégis rajtuk tartom irgalmas tekintetemet.
Igen, légy irgalmas azokhoz, akik megbántanak Téged, és akik hiúságba és hasonló haszontalanságokba kapaszkodnak, mert ők a legmélyebb gödör aljára süllyedtek.
Hitetlen sokaság! Káromoljátok Isten akaratát, és a káosz a ti lelki gyümölcsötök!
Gyertek, összegezzétek az életeteket, és lássátok, mi vár rátok: a lélek rothadása és a teljes halál… A bűn maga a halál!
Már tizenkilenc éve írom le Szavaidat, Uram. Bár ismerted nyomorúságomat, Istenem, mégis rám bíztad nemes Szeretet-ódádat, e Feltámadás-ódát, és azóta majdnem élve nyelnek el a gyötrőink, ok nélkül rágalmaznak és gyaláznak engem.
De Én védelmet nyújtottam neked, és áldásaimmal jutalmaztalak… Énekelj Nekem zsoltárokat és dicsőítő énekeket, hadd örvendezzen a Szívem! Az ilyen apróság is édes illatú áldozatnak számít a szememben….
Mielőtt találkoztam Veled és törvényeddel, valamennyire már éreztem ítéletedet, amikor gúnyolódtam.
Te mégis eljöttél hozzám, megkönyörültél rajtam és felemeltél… Belém leheltél és meggyógyítottál. Ó, együtt érző Istenem! Nyisd ki néped szemét! Olyan sokan vannak, akik nem látnak…
Ha meginognak a hegyek és a hullámokba zuhannak, ha megolvadnak a sziklák, mint a viasz Színem előtt, mindazoknak irgalmazni fogok, akik félnek Engem…
Nagyszerű látvány Téged látni, Uram! Fenségesen szép Neved felülmúlja az eget és a földet, muzsika a fülemnek. Áldalak Téged, aki tanácsadóm, amikor meg alszom, közbenjáróm Vagy.
Szavad beragyogja az egész földet, és bárhol, ahová elér, halottakat támaszt. Hatalmad örök Hatalom.
Ezernyi drágakő alkotta palástodat, amikor megláttalak kilépni a felhők közül. Mint Vőlegény, finoman lépdeltél lefelé a lépcsőn, majd előléptél, és kitárt karokkal így szóltál hozzám:
„Lakóhelyem vagy, mert megmentettelek. Tanítványom leszel az Én útmutatásaim szerint. Megtanítalak arra az útra, amelyen járnod kell…
Új éneket fogsz énekelni tiszteletemre, amivel meg fogod hiúsítani az ellenségem gonosz terveit, aki kárt okoz Egyházamnak. Sohase félj, akkor sem, ha nem hallod beszédemet vagy hangomat. Mindig Veled vagyok…
Lámpásod leszek, megvilágítom lábaidat. Még ha lavinaként zúdulnának is rád a támadóid, te akkor se félj, mert Én melletted vagyok! Felöveztelek erőmmel, hogy győzedelmeskedj, hogy kiemeld Egyházamat a mocsárból, és dicsőíts Engem.”
Akkor engedd meg, Uram, hogy még egyszer felkapaszkodjak Kerubodra, hogy Hozzád repüljek Istenem, a szelek szárnyán¹[1]. Hogy halljam Istenemnek hangját, felemeljem a Vőlegény fátylát, és szemléljem az Ő édességét és istenségét! Mert akkor szemem előtt lesz majd a Te Szereteted.
Lángra gyúlt lelkem nem fogja már kérdezni szívemtől: ’Meddig rejti még el az Arcát előled? Meddig várakoztat még, hogy a magasságokba vigyen[2], fel az Ő Udvaraiba, ahol tanítást és tudást kapok, és ahol még magasabbra juthatok? Ahol majd a további magasságokat elérve a megértés még nagyobb fényében a magasztos Szeretet áthatolhatatlan lángjaiba, magának a Fénynek mélységeibe hatolhatok.
Ott bent a lelkem félelemmel telt tisztelettel fogja szemlélni a mindennél Szépségesebbet, Aki sokkal fenségesebb, mint az összes angyal szépsége együttvéve.[3] Ott bent Isten megismerhetővé teszi magát az embernek.
Istenben semmivé válik a külvilág, ivadéka egybeolvad Vele, csontja az Ő csontja, húsa az Ő húsa lesz. A teljesség Királyi Jogara.
Én mirhám, én nővérem, ne félj, mert veled vagyok, hogy leírjam mondanivalómat. Mindig támaszod leszek, és segítségedre sietek, amikor megkérdezik tőled az emberek: „Mi a tudás kulcsa?” Így válaszolj nekik: „A kulcs a tudás világossága és a Szentlélek kegyelme, Aki tökéletesen megismerteti veled a misztériumaimat és Engem. A tudás kulcsa a tiszta Fény szétáradó ragyogása, mely megvilágosítja azokat, akik használják, hogy a lehető legtökéletesebben ki tudják fejezni a mondanivalómat. „ Amint mondtad, a tudás kulcsa azt jelenti, hogy Magának a Fénynek a mélységeibe hatolni…” Ezért örvendezz és légy boldog te, akit arra hívtalak, hogy Királyi Udvaraimban beszélgess Velem, és mondanivalómat leírd, ami feltárja előttetek misztériumaim rejtett titkait! Örvendezz, mert keblemen tápláltalak isteni kegyelemmel. Kegyelmem terápiás eszköz, mely meggyógyítja a lélek és a szellem gyengeségeit, és képessé teszi arra, hogy Lábnyomaimat kövesse a szenvedés, az önmegtagadás, az akaratomra való ráhagyatkozás és a szenvedélymentesség ösvényén. Benned élve felvirágoztattalak, keblemen tápláltalak, és eggyé formáltalak Magammal. Ne érezd hát magad többé bizonytalanságban! Veled vagyok!
Angyalom, prófétává tettelek semmiségedből. Mondd meg azoknak, akik nem fogadnak el téged vagy az Üzeneteimet, hogy az Ítélet Napján több irgalmat fogok tanúsítani Szodoma és Gomorra iránt, mint elítélőiddel szemben. Ha valaki azzal az arcátlan szándékkal megy oda hozzád, hogy megüssön, azt Én azonnal elkapom. Ne törődj a kicsinyes emberekkel, ők szűklátókörűek, de főleg az alázat hiányzik belőlük.
A tudás és az aszkézis még nagyobb magasságaiba foglak vezetni, hogy fejlődj. Szent ösvényekre foglak vezetni, hogy betekinthess dicsőségembe. Bátorítani és erősíteni akarlak, és méltóvá akarlak tenni Nagyságomhoz. Gyöngyöm, Én szülöttem, ó mit meg nem tennék érted! Megáldalak. IC
[2] a lelkem
[3] itt ez úgy értendő, mint Fény. Isten Fénye az összes mennyei fényt túlragyogja
Source: http://ichtys.hu/index.php/158-2004-marcius-2
Az Én teológiám az igazságon és az isteni szereteten alapszik
Source: http://ichtys.hu/index.php/114-2004-aprilis-9
http://ichtys.hu/index.php/114-2004-aprilis-9
Elültettem ezt a Szőlőskertet és az Igaz Élet Istenben nevet adtam neki.
2004. április 12.
Uram, amikor hívlak, Te válaszolsz nekem,
Amikor szólsz hozzám, rögtön virágba borul körülöttem minden,
Ha bajban vagyok, Te lehajolsz, és meghallgatsz engem,
Ha Hozzád kiáltok, Te azonnal válaszolsz …
Áldott legyen a Neved!
Vassulám, miután meggyógyítottalak, a tanítvány nyelvezetét adtam neked, hogy azzal hirdesd az igét, azzal dorgálj, fegyelmezz és dicsőíts. Szívemből fakadó isteni sugallatot leheltem beléd, hogy hitelesen tudj tanúságot tenni.
Mielőtt tanítani kezdtelek, eljegyeztelek Magammal és megajándékoztalak Jelenlétemmel. Örömmel engedtelek közel Nemességemhez, hogy Jelenlétemmel örömet szerezzek neked. De az utóbbi időben láttam, amit láttam: emberi gondolkodásmódját és önfejűségét azoknak, akikkel találkoztam. Megfigyeltem, hogy sokuknak van szeme, mégsem látnak. Leányom, szeretettel és gyengédséggel koronáztalak, a Bölcsesség tanítását töltöttem füledbe azok javára, akik most lábbal tipornak téged. Akik rád taposnak, azok az Én tanításomra taposnak. Sohasem tanulják meg, hogy választottam egy és ugyanaz az Üzenetemmel? Talán nem tudják felfogni, hogy keblemen neveltelek? Aki titokban gyaláz téged, azt Én elhallgattatom. Házamban nincs hely a kevély szívűeknek, nem tarthatják meg hivatalukat a hazugok…. Jelenléted maga az Én Üzenetem. Mi munkatársak vagyunk…
Mivel kezdik kisebbíteni a Művemet, hanyagolni a Bölcsesség útját, kezdik megkérdőjelezni Szuverén Hatalmamat választottam felett, akit a prófétálás kegyelmével kentem fel, Én, az Atya, ki fogom emelni gyermekemet a zaklatói közül. Ma azt mondom:
Mostantól fogva elrejtem Üzenetemet egy ideig, mert nem törődnek Hívásommal, és nem élik a Tanításomat. Ily módon a Jelenlétem sincs megbecsülve, ezért ha szükségesnek találom, a látogatásainktól is megfosztom őket.
Vassulám, megáldottalak és felkentelek erre az apostoli küldetésre. Megáldottalak, hogy tökéletessé válj a Lelkemben, hogy olyan magasra növekedj, mint a cédrus és a ciprus, melyek kiterjesztik ágaidat és előre jelzik neked, hogy még sok más kinyilatkoztatást is beléd fogok lehelni. Királyi udvaraimban készítettelek fel, és még a mennyei harmat friss cseppjeivel magadon kiküldtelek az emberek közé. Mindenkihez elküldtelek, mint Saját tulajdonomat, Saját ajándékomat, hogy add át nekik a tanításaimat, hogy épüljenek belőle. Ők azonban természetesnek vesznek téged és tanításaimat is, félvállról veszik Szavaimat és hordozójukat, feleslegesen próbára téve téged, kíméletlenül bánva az Én ajándékommal, úgy, ahogy nekik tetszik. Ne lépjek hát közbe? Meg fogom általad fosztani őket hűséges szavaimtól, mivel megkeményedett a szívük irántad és mondanivalóim iránt.
Már megmondtam:1 ha zaklatjátok, elég erővel ruházom fel ahhoz, hogy legyőzzön titeket. Ez arra emlékeztet majd titeket, hogy az ő szigorúsága az Én szigorúságom. Mindenkinek megmondtam1, hogy tőlem származol, és hogy köztetek leszek, melynek látható jele lesz rajtad…2. Ó, milyen sokszor hallottam ezt a társaságot a hátad mögött gúnyolódni, szétválasztva téged az Üzenetemtől! Amint felvágott nyelvvel mérget fújnak rád… Boldogok azok, akiknek nem volt osztályrészük ebben, és akik illemtudóan tisztelik tanításaimat, és azt, aki hordozza őket. Ki fogom nyitni előttük az erények kapuját.
És leányom, mondom neked, továbbra is hívlak téged, nem fosztalak meg a Jelenlétemtől. Ha valaki kérdéseket tesz fel ezzel a tanúsággal kapcsolatban, mond neki: „méz csöpög a lépből évek óta, de ti más dolgokat kerestetek, és nem vettétek a fáradságot, hogy megízleljétek.” Távolról sem voltatok megelégedve azzal, amit Én kínáltam nektek, sóvárogva futottatok a legfrissebb újdonságok után., Egész sor olyan más üzenetet gyűjtötök be magatoknak, melyek a ti ízléseteknek felelnek meg. Ahelyett, hogy az igazságra hallgatnátok, koholmányokhoz3 folyamodtok ….
Elültettem ezt a Szőlőskertet és az Igaz Élet Istenben nevet adtam neki. Nem magas hegyre telepítettem, hanem alacsonyan fekvő vidékre, hogy mindenki számára elérhető legyen. Elérkeztek a számvetés napjai, elérkezett a megtorlás ideje. Lejöttem Szőlőskertembe, és amint áthaladtam rajta, elakadt a lélegzetem és fájdalommal eltelve nagyot lélegeztem (mélyen felsóhajtottam): „ez az a hely, ahol ezer szőlőtőnek kellene lennie?” A szőlőtövek alatt megbújva más hajtásokat is észrevettem: csalánféléket, tüskebokrokat, melyek mind megtámadták a szőlőmet. Aztán egy hangot hallottam a tövek alól: „ó, itt a lehetőség most, hogy egy impozáns helyet építsek magamnak, hogy mások fölé kerekedjek.„ Felháborodásomban elrendeltem megbízottamnak, hogy adjon ki egy rendeletet, melyben megparancsoltam, hogy gyökerestől tépjék ki ezeket a csalánokat és tüskebokrokat, melyek állandóan gyötrik szőlőtöveimet. Én vagyok a Szőlősgazda, aki akkor lépek be a Szőlőskertembe, és akkor ellenőrzöm annak fejlődését, amikor nekem tetszik.
Megmutattam nekik a Királyságomat és megtanítottam nekik a szent tudnivalókat, de nem viszonozták hiánytalanul mindazt a kegyelmet, melyet adtam nekik. Tápláltam őket, de ők nem voltak elégedettek azzal az étellel, melyet adtam nekik. Inni adtam nekik, de ostobaságukban merkúri változékonyságra cserélték le azt, mely az Én Dicsőségem helyett az ő saját dicsőségüket termi, noha egykor azt mondták: „Nem engedem át Isten Dicsőségét másnak, de ők mégis feladták az Én Dicsőségemet önmaguk dicsőségéért. Az alázatosakat fogom most a helyükre ültetni. Nem teremtettem kevélységet az embernek. Vajon mije van a por és hamunak, amivel kérkedhet?
Szentlelkemmel együtt folytatni fogom látogatásaimat nálad ilyen csendes módon, úgy, ahogy a vér áramlik folyamatosan az erekben anélkül, hogy hallható lenne kívülről. Így fogunk meglátogatni téged. Maradj Belém zárva, Vassulám. IC.
1+2 Valóra vált jövendölés. Hat héttel később már tisztábban hallottam a Hangját.
3napjainkban megsokszorozódtak a hamis próféták, akiket nem Isten küld, de akik mégis meg tudják téveszteni az embereket Isten üzeneteinek utánzásával. Üzeneteik meg is jelennek könyvekben. Ezek az emberek illúzióban élnek és főleg Franciaországban van belőlük sok.
Source: http://ichtys.hu/index.php/79-2004-aprilis-12
