Igaz élet Istenben Vassula Ryden által 2008
Szűzanyánk üzenete
2008. január 7.
Múlt éjjel három óra tíz perctől négy óráig ébren tartott a Szűzanya, hogy egy mindannyiunkhoz szóló üzenetet adjon nekem. Tudomásomra hozta, hogy jelenleg Krisztust több támadás éri, mint bármikor máskor. Áldott Édesanyánk fél négy és négy óra között szólt hozzám. Nem kérte, hogy keljek fel és írjam le azonnal. Aggódtam, hogy elfelejtem, amit mond, de megígérte, hogy emlékezetembe idézi szavait, amikor majd leírom, és elküldöm Önöknek, hogy továbbadják. Az üzenet így szólt:
Az üzenet első része személyesen nekem szólt, a második a nyilvánosságnak. Az első rész biztatás és vigasztalás volt számomra. A Szűzanya azt mondta, hogy mindig velem van, különösképpen ezekben az igen nehéz időkben, amikor a Sátán teljes erejével önti ki haragját rám és az egész világra. Azt is mondta, hogy Isten mindig közel van hozzám, szeret engem, és hogy a menny jól látja azokat a nehézségeket és égő fájdalmaimat, amelyeket most élek át, de Istennek szüksége van ezekre a felajánlásokra és áldozatokra. Megerősítette, hogy Isten hűségesen megtartja Szavát. A Szűzanya kifejezte: örülne, ha állhatatosabban imádkoznám a Rózsafüzért… majd azt mondta: „Légy összeszedett imádságaidban!”
Az üzenet második része így szól:
Igen közel állunk az emberiségre váró, megjövendölt eseményekhez, azok már az ajtónk előtt állnak. Ezeket az eseményeket a világ gonoszsága, önzése, szeretetlensége hozza ránk, és Isten Szavának visszautasítása, a képmutatás és az istentelenség okozza. A Föld veszélyben van, és tűztől fog szenvedni. Isten haragját nem lehet tovább visszatartani, és rájuk fog esni, mert az emberek nem akarnak szakítani a bűnnel. Ezekben az években Isten Irgalma a lehető legtöbb lelket igyekezett magához vonni, karját kitárva, hogy megmentse őket, de csak kevesen értették meg és figyeltek rá. Irgalmának ez az ideje nem fog már sokáig tartani, eljön az idő, amikor mindenki próbára lesz téve, a Föld tűzfolyamokat fog okádni belsejéből, és az emberek meg fogják érteni, mennyire hitványak és gyámoltalanok, ha Isten nem lakik a szívükben. Isten hűségesen megtartja Ígéreteit, és azok megmásíthatatlanok. Eljött az idő, amikor Isten háza népe próbára lesz téve, és akik visszautasították az Ő Irgalmát, meg fogják tapasztalni Isten tüzét. (Itt megkérdeztem, mi lesz azokkal az egyházi személyekkel, akik üldöznek bennünket és vakok az Ő Irgalmasságának Műveire.) A Szűzanya azt mondta, hogy ők is azt fogják elszenvedni, amit megérdemelnek.
A Szűzanya tovább beszélt az áldozatról. Arra kért, hogy emlékeztessek mindenkit arra, amit Isten, a mi Teremtőnk kér tőlünk, hogy jobban bízzuk magunkat Rá, és hogy a megtérés nem elég önmagában, áldozat és kitartó imádság nélkül. Aki azt mondja magáról, hogy megtért és az Igaz Élet Istenben üzenet által rátalált Istenre, annak több áldozatot kellene hoznia felajánlottságának bizonyításaként. Sokféle módon tanúsíthatjuk Isten iránt érzett szeretetünket és nagylelkűségünket. Senki sem mondhatja: „én az Igaz Élet Istenben üzenet követőihez tartozom”, ha nem ajánlja fel áldozatos szeretetét. Áldottak azok, akik igazán szeretik Istent, és nem kell félniük azokban a napokban. Szűzanyánk azt mondta, hogy áldottak, akik kitartanak a megpróbáltatásokban; és elégedett azokkal a papokkal, akik részt vesznek Isten műveiben és terjesztik azokat (miként az Igaz Élet Istenben üzenetet, és akik nyitottak a Szentlélek számára), és hogy maradjanak bizakodók, mert ők különös kegyelmet kaptak Isten Lelkétől, és hogy ők a Lélek által erősödtek meg az Úrban az Ő üdvösségterve számára. Krisztus megadja nekik az Ő békéjét.
Ha valaki szolgál, és áldozatként felajánlja magát, annak számára a tűz által eljövő ítélet nem lesz olyan szigorú, mert lelkében örvendezni fog Isten hívásának, ami életre keltette őt.
Sokan elbuktak, de sokan felemeltetnek. Sokan elmulasztották megtartani Isten Szavát, amit szívükben őriztek, és lábbal tiporták a számukra adott Igéket, amelyeket nemcsak az Igaz Élet Istenben üzenetben, hanem a Szentíráson keresztül is kaptak.
Ezután így szólt a Szűzanya: „Vassula, akik téged megítélnek, azokat Isten is szigorúan megítéli. Továbbra is fogadd örömmel Isten Üzeneteit, és légy boldog, gyermekem, a te Édesanyád sohasem fog elhagyni téged.” (Akkor áldott Édesanyánk arra a látomásomra emlékeztetett, amelyben a Krisztussal való lelki házasságunkat láttam még kislánykoromban, amikor mosolyogva és örömmel fogadott engem, megigazította rajtam esküvői ruhámat, rendbe szedte hajamat, hogy tökéletes külsővel jelenjek meg Fia, Jézus Krisztus előtt.) „Beszélj félelem nélkül és ne tarts azoktól, akik szembeszállnak veled! Az Úr és én megáldunk téged, és megadjuk neked a békét és a szeretetet.”
Eddig tart az üzenet. Kérem, elmélkedjenek rajta, és gondosan olvassák át.
Krisztusban,
Vassula
http://ichtys.hu/index.php/89-2008-januar-07
Életet adtam nekik, hogy tanúságot tegyenek Feltámadásomról
2008. június 19.
Béke legyen veled. Gyermekem, Én vagyok az Egy, aki feltámasztottalak téged, hogy együttműködj Velem. Minden egyes pont, minden egyes kimondott betű Szentlelkemtől származik. Szeretem a Teremtésemet, és Irgalmam minden emberi értelmet meghalad. Mindezt a munkát el tudom végezni saját Magam is, de szeretek együttműködni és együtt dolgozni a Teremtményeimmel. Ugyanakkor azok, akiket kiválasztottam, hogy megörvendeztessenek Engem, jó illatot árasztanak az Udvaraimban és a földön is, Jelenlétem jelei. Megszentelem őket, mert Velem tartanak. Igen, bennük nyugszom meg. Az ajkam megtelik érzelemmel, mikor rájuk tekintek, ahogyan véres Lábnyomomban haladnak. Végülis Én vagyok, akik életet ad nekik!
Életet adtam nekik, hogy tanúságot tegyenek Feltámadásomról, és ezt azzal teszik, ha bemutatnak Engem ennek a halott világnak, mint dicsőséges Királyt, aki kész megbocsátani nekik. Különböző módokon nyilvánítom ki Magam nekik, remélve, hogy annyi lelket vonzok Magamhoz, amennyit csak lehetséges. Igen, Vassula, keresztül kell menned a tűzön, hogy képes legyél hirdetni Szavam. Ezért semmit se tagadj meg Tőlem. Megtagadtam Én tőled valamit? Valójában neked adtam az Életemet.
Leányom, bármi, amit szeretettel ajánlottál fel Nekem, azt felhasználtam.
- Megparancsoltam neked, hogy mondd azt nekik, Én mondtam, hogy írjál. Ne félj! Soha ne hagyj ki egy betűt se! Néhányan figyelni fognak rád. Mások kinevetnek téged. Megint mások ártani fognak neked, küzdeni fognak ellened. Add csak át nekik az Üzeneteimet. A jó hírnek el kell jutnia a föld minden szegletébe, a Szavamnak egészen a föld végső határáig. Sokan vissza fognak térni Hozzám, fel fognak hagyni bűneikkel.
- Meg fogok mérni minden egyes lelket zsinórmértékkel. Ők[1] elveszítették bölcsesség iránti érzéküket, hamis mértékekkel mérnek, mellőzik a Törvényemet. De azt fogják aratni, amit elvetettek. Senki sem mehet be a mennybe, aki nem keres Engem. Azok, akik elvetik Törvényemet, Engem vetnek el, és utálatom[2] tárgyává válnak a Szememben. IC
[1] Az anglikánok, akik elfogadják a liberalizmust, nem a tradicionális egyház vagy a konzervatívok.
[2] 2Róm. 1,18-32.
http://ichtys.hu/index.php/128-2008-junius-19
Source: http://ichtys.hu/index.php/89-2008-januar-07
