Igaz élet Istenben Vassula Ryden által 2015
Ezek azok az idők, amikor meggondolatlan nemzedéketeknek táplálékra van szüksége a Mennyből
2015. február 4.
Vassulám! Nem az Én Kezem táplált téged?
De igen, Uram, a Te Kezed táplált engem….
Igen! Nem az Én udvaraimban tanítottalak bölcsességgel?
De igen, ez is így volt, dicsőség Szent Nevednek. A Te Hatalmad mindenek felett áll!
Szívem öröme, munkálkodj tovább ezen az aratáson a barátaiddal együtt, akiket melléd adtam, és ne félj!
Kezdettől fogva az volt a Sátán terve, hogy arcátlan, erőszakos, arrogáns és öntelt módon tönkretegye a tervemet benned, és felbujtsa azokat, akik nem keresnek Engem. Én vagyok a Hatalom mindenek felett. Te kegyelmet találtál a szememben, és szeretetem mindig megsegít, amikor majdnem elbotlasz. Én vagyok a te Sziklád.
Látod, Vassula, ezek azok az idők, amikor ennek a meggondolatlan nemzedéknek táplálékra van szüksége a Mennyből. Félre vannak vezetve, elfelejtették Arcomat, elfelejtették gyökereiket, a dicsőségemet is kikezdik. Mennyire sajnálom azokat a fiatal lelkeket, akik teljesen elvesztették a hitüket, és eladták magukat a Sátánnak! Az alvilág állandóan tele van a halál bűzével. Füstjével, mint egy folytonosan jól megrakott óriási kemence füstje, percről percre egyre nagyobb sötétségbe borítja az eget és a földet… A fájdalmam, amit ez miatt érzek, minden emberi értelmet meghalad. Jelenlétem és istenségem megtagadása ezek ellen a lelkek ellen tanúskodik.
Ó, Én népem! Én fiataljaim, akiket elcsábított és ural a Sátán, a vesztetekbe rohantok! De hallgassatok Rám: Én a ti napjaitokban is folytatom a Lelkem kiárasztását az egész emberiségre, hogy megújítsam teremtésemet. Ez történik most.
Igen, Uram, Te megadtad nekünk a látást és az értelmet, hogy ezt meglássuk és megértsük. De akkor miért nem ismerték fel a tanult emberek, hogy ezek azok az idők, amikor megújítod a teremtésedet?
Ezek a dolgok el vannak rejtve a nagy és öntelt szónokok elől, ezek csak az alázatosak, a töredelmes és őszinte szívűek előtt vannak feltárva. Ezekre az időkre mondja a Szentírás, hogy Én, az örökké jelenlévő Isten, új módon fogok köztetek élni.¹ És köztetek fogok lakást venni.² Mert ezek azok az idők, amikor az egész teremtésemet megújítom. Ezen az új módon közeledem most mindnyájatokhoz. De jaj azoknak, akik üldözik Lelkemet! Ők az alvilágban végzik, hacsak meg nem bánják a bűneiket. Mindazokat, akik készek bűnbánatot tartani, bőséges kegyelemben fogom részesíteni. Imádkozz a konok lelkekért, hogy tágítsák ki a szívüket, és fogadják be Világosságomat!
Beszélj a Nevemben, hogy megnyilvánuljon általad az Én dicsőségem és hatalmam! Kiálts félelem nélkül, és mondd el mindenkinek, hogy „Isten közel van hozzád, és szeret téged!”³
Ezek voltak az őrangyalom első szavai hozzám!
Igen! Akinek szívét megérintik a szavaim, azokra leszállok hatalommal, és táplálni fogom őket, ahogy a pásztor táplálja a nyáját. És mindnyájukat Szentséges Szívembe zárom. Menj hát Vassulám, és tégy tanúságot a Nevemben, terjeszd művemet minél szélesebb körben! Én veled vagyok. Most folytasd a tennivalóidat.⁴ Mindig veled vagyok…. JC
1 Az Úr mindig itt volt velünk a Szent Eucharisztiában, de az Eucharisztiában való jelenlétén kívül most, ezekben a végidőkben, új módon közelít hozzánk üzenetek, kinyilatkoztatások és jelenések által, melyekre eddig soha nem volt példa a történelemben.
2 Jel.21
3 Ezeket a szavakat mondta nekem legelőször Dániel, az őrangyalom
4 A bőröndömbe pakoltam be a következő útra
Source: http://www.ichtys.hu/index.php/175-2015-februar-4
http://www.ichtys.hu/index.php/175-2015-februar-4
Isten hamarosan megmutatja kegyelmét
2015. június 2.
Ezt az Üzenetet először olvasta fel Vassula Rómában a 10. Ökumenikus IÉI zarándoklaton 2015. októberében.
Béke legyen veled. Meg van írva a Szentírásban, hogy Atyám mindent az Én lábam alá helyezett, és mindenek Urává tett Engem. Megtanultátok, hogy Én vagyok az Egyház Feje. Vassulám, az elmúlt évek során Igazságosságom Lelke mindnyájatoknak megmutatta Hatalmát, és arra indított benneteket, hogy gyakoroljátok és váltsátok tettekre Szavaimat: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint Te, Atyám Bennem vagy és Én Tebenned, úgy legyenek ők is egy Mibennünk…”
De Uram, amint tudod, az egyházi méltóságok közül sokan ma sem hiszik, hogy Te szólsz hozzánk. Ahogy a múltban sem teljesítették kérlelő Szavaidat, hogy legyünk egyek és egységesek, ugyanúgy ma sem tesznek e kérésednek eleget. Évek múlnak egymás után, és semmi sem történik. A lándzsa hegye még mindig a Szívedben van….
Ünnepélyesen mondom neked, tanítsd továbbra is mindazt, amit átadtam neked, és ne félj, mert Lelkem oltalma alatt állsz. Ő megerősíti akaratodat és tettekre serkent, hogy gyűjtsd egybe pásztoraimat, és arra emlékeztesd őket, hogy egy Kenyér van, és hogy bár sokan vagytok, de mindnyájan egy test vagytok. Ti különböző országokból és különböző egyházakból gyűltetek (itt) össze, hogy Irgalmamért imádkozzatok, hogy meggyógyítsam a köztetek lévő megosztottságot, mely békét teremtene a világon, és egységet valamennyi keresztény között.
Ezért most mindnyájatoktól kérdezem: nem vagytok-e Nekem szenteltek a mindnyájatokat egybekötő keresztség által? Nézzétek, kész vagyok megadni nektek az egység ajándékát, és kész vagyok felemelni Egyházamat, mint jelet minden nemzet számára, hogy mindenki lássa Dicsőségemet, de ehhez szükségem van arra, hogy mindenben együttműködve, készek legyetek alázattal és szeretettel meghajolni. Ahhoz, hogy egy oltár köré tudjatok gyűlni és Testemet meg tudjátok osztani egymással, meg kell tanulnotok szeretni egymást, mert mindnyájan tudjátok, hogy egy a Test, egy a Lélek, egy az Úr, egy a Hit, egy a Keresztség, egy az Isten, mindeneknek Atyja. - És Aki mindnyájatokban benne lakik. Bár mindnyájan ismeritek ezt a szabályt, mégis szétszéledve maradtok, és nem vagytok hajlandók egymással osztozni Szentségeimben és az Oltáriszentség misztériumában, amivel nagy fájdalmat okoztok Lelkemnek. Miért kéritek hát, hogy árasszam ki rátok Lelkemet, hogy elhárulhasson a köztetek fennálló megosztottság, amikor előítéleteitek uralják a szíveteket? Ne szomorítsátok tovább Lelkemet azzal, hogy ellenségeskedéseitek miatt továbbra is megosztottak maradtok.
Mert hányszor megmondtam már nektek, hogy Én Egy vagyok? Most ismét megkérdezlek benneteket: hiszitek-e, hogy Testem az egyetlen jelzőfény, amely osztatlan és az egész világ felett ragyog? Ma Főpapként jövök hozzátok, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy éljetek elhívásotokhoz méltó életet, tegyetek tanúságot a mindenkit a hit egységébe gyűjtő Igazság mellett és hogy a Nekem naponta hozott áldozatotok mindnyájatokat arra indítson, hogy együtt részesedjetek az Oltáriszentség misztériumában. Kérjetek, hogy élesszem fel a lanyha lelketeket! Kérjetek, hogy vezesselek benneteket az igaz ösvényen! Valóban hisztek Jóságomban, Szeretetemben és abban, hogy új szívet tudok adni nektek? Ha igen, akkor miért keseregtek folyton a megosztottságotok miatt? Kérjetek, hogy erősítselek meg benneteket hitetekben és nyissam meg szíveteket az Igazság előtt, továbbá hogy az Oltáriszentségem ereje által képesek legyetek felajánlani életeteket az Egységért. A Szeretet Lelkével eltöltve haladjatok előre, hogy meg tudjátok valósítani ezt a kért Egységet Egyházamban!
Adjátok át Nekem az aggodalmaitokat, és dicsőséges Fényemben átváltoztatom azokat, hogy helyettük béke töltse el szíveteket. Lelkem áldottai, legyen egyetértés közöttetek, hogy egyességre tudjatok jutni egymással egy határozat kibocsátásával, mely meg fogja dicsőíteni Testemet, az Egyházat. Ne hagyjatok űrt a szívetekben, nehogy azt a körülöttetek ólálkodó ellenség betöltse! Tekintsétek magatokat áldottnak, mert Mennyei Atyátok csodákat fog művelni, és győzelemben fogja részesíteni mindazokat, akik az oly régóta várt egységre törekednek.
Megosztottságotok emberi szabályokkal és rendeletekkel teli meredek sziklafallá, hajlíthatatlan vasrudakká tett benneteket, de most, a ti oly sok imáitok eredményeképpen Isten hamarosan megmutatja az Ő kegyelmét. Keleti és Nyugati Házamtól nagy jóvátételre van szükségem. Ha ennek eleget tesznek, kész leszek megbocsátani a hibáikat. Azt akarom, hogy szűnjön meg minden gőg, azt akarom, hogy szűnjön meg minden büszkeség! Keljetek fel hát mindnyájan, mert Nekem győztes harcosokra van szükségem, a hit harcosaira, és nem kevesebbre! Fogadjátok áldásaimat, amiért osztoztok egymással. Én, Jézus Krisztus mindnyájatokat szeretlek. IC
http://ichtys.hu/index.php/171-2015-junius-2
Szívedbe véstem minden szavamat
2015. június 22.
Én az Élő Isten vagyok, a Mindenható, és az én Világosságom beragyogja a szívedet, megvilágosítja benned a Jelenlétemet és a Tudásomat. Minden megpróbáltatásodért kárpótollak majd, és továbbra is meg fogom mutatni Dicsőségemet arcodon: az én Arcomat a tiéden, hogy a vakok hinni tudjanak. Habár némelyük szemét továbbra is fátyollal borítom, hogy ne lásson.
Igen, a kegyelmem által kiválasztottalak, hogy az egységről és a megbékélésről beszélj, és mindenkit bűnbánatra hívj. Ezért, gyermekem, ne tétovázz gyengéd ragaszkodásomról és hatalmas Szeretetemről beszélni, melyet minden egyes lélek iránt érzek! Én vagyok a Szeretet, én, Jézus, megáldalak gyermekem. ic
Source: http://ichtys.hu/index.php/106-2015-junius-22
