Az Úr bensőséges kapcsolatot szeretne velünk
2015. augusztus 10.
Egyiptom leánya, béke legyen veled. Amikor fiatal voltál, nem akartad meghallani Hangomat. De Mennyei Udvaraimban azt mondtam: „Magamhoz fogom édesgetni, még mielőtt megőszül (a haja). Munkálkodni fogok benne, és hamarosan megáldom, felkenem majd azt, ami egykor egy jogosulatlan létező volt.
Igen, ez az én Tervem benne. Azután terméketlen fából bő termést hozó gyümölcsfává alakítom, melynek gyógyító hatású levelei vannak. Úgy mondom neked, mint egyik tanítványomnak, hogy ne félj növekedni, Tanítód Nyomdokaiba lépni. Szükségem van arra, hogy tökéletes légy! Ne félj azoktól, akik saját érdekeik miatt megpróbálnak elbátortalanítani téged. Leányom, Üzeneteimben vannak olyan kijelentések, melyek még feltáratlanok, de eljön az a nap, amikor minden rejtett dolog napvilágra kerül, és ami még nincs feltárva, az feltárul.
Ezt azért mondom nektek, mert ha valaki megpróbálja értelmezni kijelentéseimet, az rosszul teszi. Igen, mert azokat a kijelentéseket még homály fedi, ezért téves az értelmezésük. Ez a mag, amit benned elvetettem, sok lelket fog megmenteni. Ezért tanítsd azt, amit megértettél Lelkem Világossága által.
Vassula, hallottalak, amint azt mondtad: „Az Úr bensőséges kapcsolatot szeretne velünk.” Van még olyan, aki nem értette meg, hogy mennyire szívügyem a veletek való bensőséges kapcsolat? Mit mondtam Simonnak, aki meghívott a házába, és megbotránkozott azon, amikor Máriát bensőséges kapcsolatban látta velem? Azt mondtam neki: „Simon, te nem mostad meg lábamat köszöntésképpen, de ő a könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte azokat. Te nem csókoltál meg, amikor beléptem házadba, de ő a lábaimat csókolgatta. Te nem kented meg a fejemet olajjal, de ő balzsammal kente meg a lábamat.”
Mondd, mi a vallás? Vallás az, amikor megígéred Istennek, hogy neki szenteled magad, elköteleződsz mellette bizalommal és hittel telve az idők végezetéig, de sohasem úgy, hogy nincs benned szeretet. Mert a szeretet megbocsátja bűneidet. A szeretet az ember szüntelen hívása. Ezért senki se lepődjön meg, ha együttműködöm azokkal, akik szeretnek engem, azokkal, akiket prófétámmá kentem fel, vagy más célból hívtam el.
Ó, van még valami. Hallottam, amint egyik barátod ezt a kérdést tette fel neked, amit most meg fogok válaszolni:”Ha Isten jó, miért van annyi szenvedés?”
Isteni hatalmamnál fogva megadtam nektek mindent, amire szükségetek van az életben, hogy boldogok legyetek. Ennek ellenére hányan adták át magukat nekem őszintén ezen a világon? Az önátadás az, ami hiányzik, és ha nincs önátadás, ez az, ami önmagában eltávolít valakit attól, hogy megismerjen és megértsen engem.[1] Saját dicsőségem és jóságom által mindenkit arra hívtam, hogy jó legyen. Mindig megajándékozlak benneteket. Olyan ajándékokat adok, melyek képessé tesznek benneteket arra, hogy az isteni természetem részeseivé váljatok, melynek révén elkerülhetitek az evilág romlottságát és erkölcstelenségét. Csak a szeretet hiányzik ezen a világon, amit mindenféle bűnnel helyettesítetek, melyek önpusztítóak, mert nem csak a lelketeket, hanem a testeteket is rombolják. Ti önhibátokból, és saját magatok miatt szenvedtek… nem az Enyémtől.
Én a ti Menedéketek vagyok, a ti Megmentőtök és Erődötök! Ha bárki hozzám kiált, biztos lehet abban, hogy Én vele vagyok… IC A Szeretet szeret téged…
[1] Más szóval a hitehagyásunk miatt szenvedünk, és halunk meg, amint azt az Úr korábban mondta. Saját magunkat pusztítjuk el.
Source: http://ichtys.hu/index.php/107-2015-augusztus-10
http://ichtys.hu/index.php/107-2015-augusztus-10
Bűnbánatra hívom e nemzedéket
2015. november 28.
Az IÉI 30. évfordulója!
Leányom, béke! Figyelj! Béke legyen veled! Hirdesd a békét ott, ahol nincs béke, a szeretetet ott, ahol gyűlölet van, az egységet ott, ahol megosztottság van. Ezekben az években kimondhatatlan szeretetemben szüntelenül arra hívtam az egész emberiséget, hogy imádkozzon, bánja meg bűneit, éljen szent életet. Eljöttem, hogy szívükre beszéljek. Fenyegetés nélkül, szeretettel jöttem, a ti nyelvezeteteket használva minden teremtménynek kinyilvánítottam vágyamat, hogy megmentselek gyalázatos tervedtől, nemzedék. Ismét felfedtem előttetek Szent Arcomat, hogy felragyogjon a ti teljes sötétségetekben, hogy szemléljetek engem, és miközben szemléltek, istenségem és teljes dicsőségem kisugárzása visszatükröződjön rajtatok. Ez a bennetek felragyogó fény akkor gyengéden megvilágosítana mindnyájatokat.
Attól féltem, hogy csak nagyon kevesen fogják elfogadni Szavamat, és igazam lett. A Szavamat, mely minden világosságot és ismeretet felülmúl! Nemzedék, a lelki tudás megnyitja értelmeteket arra, hogy képesek legyetek megérteni a Szentírást és a szavaimat. De hányan nem értik? És hányan, még annál is többen, igyekeznek kétségbe vonni Üzeneteimet? Ezek az emberek csak a szemmel látható dolgokat fogadják el, és távol áll tőlük, hogy felismerjék azt, ami isteni… A Szentírás mondja: „A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki.”[1]
Amikor ezek az emberek meghalnak, és az Életbe vezető útra akarnak lépni, nem fognak látni engem. Bűneik és vétkeik fogják elítélni őket. A félelem angyalaival fogják szembe találni magukat, és leszárad csontjaikról a hús.
Szívből jövő imáitokra van szükségem. Bűnbánatra hívom e nemzedéket. Az állandó gonosz gondolatok csak bukást hoznak sok nemzet számára, háborúba és az alvilágba sodorják őket. Sok közülük le fog égni, és sok várost és nemzetet ér szerencsétlenség, csapás csapást, szerencsétlenség szerencsétlenséget követ. Ó, nemzedék, ne játssz az életeddel! Hagyd abba a lázadást Szavam ellen!
Ismétlem, tisztítsd meg elmédet és szívedet bűnbánat által! Bánd meg bűneidet patakzó könnyek között! A hitehagyottaknak azonban, akik a kanyargós utakat követik, azzal kell majd szembesülniük, amit elvetettek.
Most, Vassula, ünnepelj kedvesem, ünnepelj engem, a te Istenedet, mert új szentélyeket alapítottam szeretetben, újjáépítettem azokat a romokat![2] A Szentírásban meg van írva:
„Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.”[3]
Kiválasztottalak, felkentelek szent olajommal, hogy szent életet élj, hordozd Szavaimat és add tovább azokat mindenkinek. Mivel hűséges vagyok, megengedtem, hogy rám támaszkodj, hogy elmélyülj bennem, megengedtem, hogy udvaromban járj-kelj, és a Bölcsességtől tanulj. Légy hát ma boldog! Én olyan gyenge, hihetetlenül gyenge eszközöm, nem érted? Nem érted, milyen szenvedélyesen szeretem az ilyen gyengeséget? Nem érted, hogy ez mennyire gyönyörködtet engem? Gyengeséged megragadta hatalmamat és irgalmamat!
Uram, Te, aki Alkotóm vagy, és aki megnyitottad fülemet, hogy teljesen méltatlanul halljam Tőled ezt a kinyilatkoztatást, és Te, aki oly szívesen fordítottál rám oly sok időt, köszönetet mondok Neked és dicsérlek Téged! És most, hogy ilyen sok év után azt kell látnunk, hogy egyre jobban felemésztődik a világ, rosszabb lett, mint valaha, a Föld mocskosabb lett, mint valaha, mert tönkretette a bűn, most arra várunk, hogy felemeljen minket a Te Kezed. Meddig kell még várnunk, hogy visszatérj hozzánk?
Ajtótokban állok, ennyire közel! Nemsokára sok nemzetet fogok betölteni Dicsőségem ismeretével, őrszemként fogok állni őrtornyomban, mint egy zászló, és a gőgös nemzetek nem fognak látni engem, de akik szívében megpihenhetek, azok látni fognak engem. Mindenkire ki fogok áradni, és a gőgös szívűek úgy fognak szétszóródni, mint a rémült vadállatok. Sok ország meg fog semmisülni. Vassulám, áldozd nekem az idődet, és örvendeztesd meg szívemet semmiségeddel, mert ma többet fogok kiárasztani Igazságosságomból az emberiségre. És ők hamuban fognak hemperegni. Imádkozz, és bocsáss meg elnyomóidnak, csillapítsd izzó haragomat hitetlenségükkel szemben! A Szeretet mindazokhoz eljön az ő tökéletességében, akik elhatározzák, hogy követik törvényemet, és nekik nem kell félniük az ítélet napján. Azért írtam ezeket az üzeneteket kezed által, hogy e tanúságtétel közelebb vonja hozzám azokat, akik olvassák. E tanúságtétel az Örök Életbe vezet benneteket. Éljetek igaz életet bennem, a ti Istenetekben! Én, Jézus Krisztus, emlékeztetlek benneteket, hogy enyém lesz a végső győzelem. Leányom béke, a Szeretet szeret téged! IC
[2] Krisztus azokra a lelkekre gondol, akik el voltak veszve, de az IÉI üzenetek által rátaláltak Jézusra, aki életet adott nekik, miután bűnbánatot tartottak, ami átalakította életüket.
[3] Kol. 3,1-4.
Source: http://ichtys.hu/index.php/108-2015-november-28
http://ichtys.hu/index.php/108-2015-november-28
Engem úgy ismernek, mint az emberiség Tanítóját
2015. november 30.
Uram! Te vagy lelkünk öröme,
szellemünk boldogsága,
testünk lámpása.
Dicsőség Neked Istenem, mindnyájunk Atyjának!
Ó jöjj! Ne félj, szavaid megörvendeztettek engem. Bár természeted gyenge és tartózkodó, Szívem örvend. Örömét leli szegénységedben, Vassulám. Minden látomás, melyet neked adtam, minden kinyilatkoztatás, melyet beléd leheltem, Bölcsességemtől származott. Nem bölcsektől vagy értelmes emberek okosságából, hanem az én Szentlelkemtől.
Csak múljék el ez az év, és meglátod, micsoda nyögést és jajgatást fog learatni ez a nemzedék, és mekkora pánik lesz! Nemzedéked olyan terveket hajt végre, melyek nem az enyémek, ezek bűnt bűnre halmoznak, halálos bűnöket. Írd:
Ma is leszállok hozzátok, mint Noé napjaiban, hogy figyelmeztessem nemzedéketeket. Amikor a rájuk váró áradásra figyelmeztettem őket, nem hittek nekem. Ma, Vassula, úgy megrendítem a mennyet, mint még soha eddig a történelem folyamán, hogy bűnbánatra figyelmeztessem a nemzeteket, de ez a nemzedék elnyomók fiaitól származik, azoktól, akik elnyomták Figyelmeztetéseimet. Elfolytották Szavaimat, hogy ne tudjanak elterjedni, és ne hallja meg őket senki. A gonoszság zsarnokai!
Leányom! Mekkora szenvedést okoz nekem azt látni, hogy még milyen sokan mély álmukat alusszák! Kezdettől fogva, a neked adott kinyilatkoztatásom hajnalától, mindenkit arra kértem, hogy forduljon vissza hozzám, és éljen szent életet! Szent életet éljen, szeressen engem, és szeressék egymást. Ez volt az alap üzenetem e nemzedék számára, kezdettől fogva azt hallottad, hogy szeretnetek kell egymást.
Bizony mondom nektek, ha nem sarjad ki szívetekben a szeretet, élő holttestek vagytok!
És most Vassula, pihentesd meg fejedet Szívemen, és ne feledd Szavaimat, hogy én, Jézus, aki egykor elhívott téged, most újra hív… újra igent mond neked! Feltétel nélküli szeretettel szeretlek téged. Atyám és én téged választottunk. Eljöttünk hozzád, hogy megmentsünk, és áldásainkkal borítsunk be téged, hogy az erények ösvényére lépj, és otthonra találj bennünk, és mi tebenned. Nézz csak magadba, vesd egybe mindazt a tudást, amit belőlünk merített a lelked, hogy felismerd mindazt a kegyelmet, melyet azért kaptál, mert elfogadtad hívásunkat, és megörökölted Királyságunkat. Egy megtört és gyenge szívre volt szükségünk csupán, hogy beletöltsük útmutatásainkat, és egybekeljünk vele bensőségességünkben…
Atyám és én a te személyes Tanítód lettünk. Engem úgy ismernek, mint az emberiség Tanítóját.[1] Légy áldott hát, amiért megtanítottam neked a Törvényemet, és amiért átadtam neked a Békénket, ezért ne érezd magad soha elhagyottnak! Szeretetünkben felkentünk téged. Te a mi gyermekünk vagy, aki bennünk növekedett. Megerősítettünk, és örömünket leltük semmiségedben.
Énekem a jóságról és az igazságról szól. Énekem mindenkié, melyet az örökkévalóságig kell énekelnetek. Mindig örömteli dalokkal jöjj jelenlétembe! Szeretettel koronázz engem, és ne engedd, hogy az ellenség gyökerestől kitépje a belém vetett alapodat! Mindig válaszolok imáidra, és megadom, ami a legjobb neked. Mindig több táplálékot küldök neked, mint amennyit el tudsz fogyasztani! Hívj, amikor csak akarsz, Vassulám! Harminc éve tartó fáradozásodat megjutalmazom majd, és azokét is, akik ugyanezen Igazság ügyén munkálkodtak. A menny nem felejt. Minden számít, amit érdekemben szeretettel tesztek. Nem vagytok egyedül! A Szeretet mindig közel van hozzád… IC
[1] Utána hallottam: par excellence, aminek jelentése - mindenekfelett való
Source: http://ichtys.hu/index.php/109-2015-november-30
http://ichtys.hu/index.php/109-2015-november-30
Azért jöttem hozzád, hogy elmondjam, mit kívánok Egyházamtól
2015. december 13.
Uram, ne vedd figyelembe gyengeségemet és nyomorúságomat,
csak a szeretetet, amit irántad ébresztettél a szívemben.
Ó szelíd és alázatos Uram,
Te mennyei udvaraidba vittél engem
és meghívtál gazdag lakomádra.
Égi Mannával tápláltál és
kimondhatatlan Szereteteddel
megkoronáztad oly szegény lelkemet.
Benéztél szívem ablakán,
hogy tekinteteddel virágba borítsd
és meggyógyítsd annak minden zegzugát.
Szavaid megigézték szívemet
és arra késztették lelkemet,
hogy így kiáltsak fel:
’Az Úr az Ő könyörületében újjászült engem, hogy tiszta mirhát csepegtessen ajkamról, hogy tiszteljem és dicsérjem Őt, és Neki énekeljek…’
És én kedvesem, zafírokkal koronáztam lelkedet. Időnként kisajátítottalak, hogy csak az enyém légy. Ó, igen! Neked nem kell máshol barátságokat keresned, nem elég neked az én világosságom? Mi szükséged van evilági törődésre? Sok olyan dologtól elválasztottalak, melyek zavartak engem, bár időnként akaratlanul ugyan, de küzdöttél azért, hogy folytathasd ezeket, mert a tested gyenge, de én, a te Királyod és Istened, legyőztem vágyaidat, melyek elbűvöltek téged. Magamnak akarom az én edényemet, azt akarom, hogy edényem tiszta legyen, azt akarom, hogy edényem minden jónak az esszenciáját hordozza!
Saját érdekemben elűztem minden hanyagságot és más gyengeséget a lelkedből. Ezeket Lelkem adományaira cseréltem fel. Vassula, ha néhány elnyomód még mindig túl harsogónak tűnik, és meg vannak botránkozva a nyelvezetemen, sőt még ennél is jobban meg vannak botránkozva a választásomon, imádkozz értük, hogy ők is megkapják azt az örömet, amit a töredelmes szíveknek adok, amikor megnyitják szívüket, és befogadnak engem, elfogadják ezt az Üzenetet, mely megvilágosítja a szíveket, és közelebb vonzza őket hozzám. És amint helyreállítom e megkeményedett szíveket, helyreállítom teljességüket úgy, hogy magammal egyesítem őket és oly annyira elszegényedett lelküket. És miután gyökerestől kiírtom bűneiket, birtokba veszem őket. És ami egykor szennyes terület volt, most áldott, megtisztult és gyógyult lesz, minden gonosztól mentes! Ezek Bölcsességem útjai.
Virágom, légy olyan, mint a radar, hogy észre tudd venni, amikor a gonosz a hatósugaradba lép[1]! Legyél gyönyörű lélek! Közelségem gyönyörűvé tudja tenni lelkedet, engedd, hogy elárasszam világosságommal, mely oly ragyogó fényt vet rád, hogy amikor téged látnak, engem látnak. Egyesülésünk legyen tehát olyannyira teljes, hogy amikor kezedet mozdítod, kezed az én kezem legyen, a szemeid pedig az én szemem.
Tudja meg mindenki, aki még nem tudja, hogy senki sem illő, hogy közelemben, a ti Istenetek közelében legyen, de én, aki valamennyi teremtményem Vőlegénye vagyok, azt mondom, aki egyesül velem, menyasszonyommá válik, és igaz életet fog élni bennem. Én vagyok az Egyetlen, aki életet ad.
De én annyira jelentéktelen vagyok, és ez elképesztő, hogy Te nem csak rám néztél, hanem fel is fedted magadat előttem! Ennek a mai napig nem tudok a mélyébe hatolni, és nem tudom megérteni! Miként lehetséges, hogy a dicsőséges és örökkévaló Isten az Ő tündöklő ragyogásában rám tekintett, felfedte magát előttem, beszélt hozzám, és magához ölelt. Ez tényleg teljes oktalanság!
Ó, Vassula, én Atyád és Teremtőd vagyok, hát nem szerethetem a gyermekemet, akit én teremtettem? Te hozzám tartozol. Ti mindnyájan hozzám tartoztok! Én valóban bennetek vagyok, és ti énbennem. Szívem lelke, légy bizonyos afelől, hogy véghezviszem benned művemet, amely meghaladja képességedet.
Ne szűnj meg hát válaszolni hívásomra, és ne fáradj bele szeretet himnuszom írásába! Legyenek szavaim olyanok, mint a tűz, a szenvedély lángjai. Igen![2] Annak idején nem értetted meg, mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy szenvedélyesen fogsz szolgálni engem. A szenvedély őszinte megtérés után jön létre, beborít a szeretet lángjával, a szenvedély lángjával irántam, a ti Istenetek iránt, és azzal a vággyal, hogy megörvendeztessetek engem, és hogy érezzétek jelenlétemet. A szenvedély lángjai felmelegítik szíveteket, hogy rám, a ti Istenetekre szomjazzatok, és arra vágyjatok, hogy megismerjék Szent Nevemet. Szentlelkem által a szenvedély, mint a tűz, úgy ébreszti fel a vágyat, hogy egyedül az én akaratomat teljesítsétek, az én akaratomat, amely egykor arra kért téged, hogy újítsd meg Egyházamat, ékesítsd ismeretemmel, és egyesítsd.
Azért jöttem, hogy elmondjam, mit kívánok Egyházamtól. Isten vagyok, a Teremtő, és kijelentem nektek, hogy hatalmammal továbbra is meg fogom erősíteni ezt a virágot, melyet magamba oltottam, hogy senki se tudja gyökerestől kitépni, elfojtani vagy eltiporni, még akkor sem, ha ellenségem, az ördög, a leghevesebb hurrikánt támasztja ellene. Jól meggyökereztettelek Testemben, gyökereid szilárdak és jól tápláltak. Véremmel vannak átitatva, világosságommal megerősítve, és kezem védelmezi őket. Állandóan őrködni fogok feletted…
Engem, a méltatlant kimondhatatlan módon szeretsz, ezáltal akarod megmutatni feltétel nélküli Szereteted nagyságát, melyet az egész emberiség iránt érzel. Szereteted örömmel tölti el az ember szívét, atyai Szereteted arra készteti, hogy mindent feláldozzon a megváltás ügyéért.
Uram, a Téged dicsőítő szenvedély maradjon meg ereimben, és növekedjen bennem a mohó szomjúság, melyet azért keltettél a lelkemben, hogy ismertté tegyem Szent Nevedet!
Ezért legyél a Szeretetem és az Egység apostola! Maradj bennem, és én is benned maradok. Béke veled, add nekem mindig az idődet! IC
[1] Szeretem, amikor Jézus modern kifejezéseket használ, és Ő ezt tudja! Tudja, hogy ezzel mosolyra késztet, sőt meg is nevettet, ezért beszél így időnként, hogy kedvemre tegyen.
[2] Jézus arra emlékeztetett, hogy értsem meg végre, mire gondolt egykor az 1987. május 23-i üzenetben, amikor azt mondta: „Ha engem szolgálnál, semmi mást nem nyilvánítanék ki általad, mint szenvedélyt.” Mivel nem értettem, zavaromban csak megismételtem a szót: „szenvedélyt…”Erre Ő azt mondta: ” Igen, szenvedélyt…” Végre megértettem, igen, Ő szenvedélyesen szeret minket, és ha én Őt szolgálom, ezt a szenvedély tűzével, a Szeretet szenvedélyével teszem. Szenvedéllyel, hogy örömet szerezzek neki, hogy ismertté tegyem Szent Nevét, valamint az irántunk tanúsított végtelen Irgalmát és Szeretetét.
Source: http://ichtys.hu/index.php/116-2015-december-13
http://ichtys.hu/index.php/116-2015-december-13