Isten szemével
2019.09.08.
1.
Bencés kolostor szerzetes nővérei segítségül hívták Mijo Baradat, kinek az Úr látomásban megmutatja a múltbeli eseményeket, amik a helyszínen folytak. Mijo egy pap kíséretében körbejárta a kolostor egész területét, így az ott meghúzódó démonokat kötözték meg és szabadították fel tőlük a környéket. Mijo mesélte, ahol korábban vérengzés, öldöklés, vagy más szörnyű bűn elkövetése történt, ott rengeteg démon gyűlik össze, és nem hagyja el a helyet. Ha egy bizonyos idő múlva (nemcsak rövid, hanem hosszú időre is kell gondolni, akár több száz évre is) gyanútlan emberek mennek arra a területre, az itt összegyűlt gonoszok megtámadják őket, és súlyos esetekben az emberek akár öngyilkosságot is elkövethetnek ennek következtében. Holott látszólag velük semmi nem történt.
Mijo a Bencés kolostor helyszínén nagyon sok német katonát látott. A nővérek mesélték, a kolostor a II világháború egyik front helyszíne volt.
Míg Mijo a kísérő pappal és a vezető nővérekkel körbejárták a kolostor összes zegét-zugát, addig én egy karizmatikus egyénnel imádkoztam a Szentségi kápolnában. Minket Mijo azért kért meg, hogy maradjunk távol tőlük, míg körbejárnak, hogy a gonosz lelkek ne támadjanak, vagy kevésbé támadjanak minket. De annak ellenére személyesen erős szellemi támadást tapasztaltam, a gonosz minden eseményre emlékeztetett, amit ellenem követtek el a múltban.
Míg a karizmatikus személlyel imádkoztunk az Oltáriszentség előtt, a következő képeket láttuk:
- Kép: Egy nagy, földbe szúrt kard
Jézus: Drága kislányom, képeket mutattam a kolostor életéből, a II világháború idejéből. A földbe szúrt kard jelképezi, hogy a katonák nagy pusztítást vittek véghez.
- Kép: Mintha a kolostorral lefednének védelemmel.
Jézus: Édesanyám és Én védelemmel fedtük be a mi szeretett Bencés kolostorunkat.
- Kép: Nagy gyümölcsök teremnek ebben a kolostorban.
Jézus: A szegény nővérek testét nem tudtuk megmenteni, de a lelkük vértanúként Hozzánk szállt. A vértanú apácák a Mennyben sokat imádkoznak a mai nővérekért. Imáik gyümölcsöket teremnek.
- Kép: A Mennyei seregek iszonyatos harcot vívnak a gonosszal a kolostor felett.
Jézus: A karizmatikus testvér, aki veled maradt a kápolnában, szintén látott képeket. Őt is visszavittem a múltba, és megmutattam neki, hogy a háború alatt, amikor a német katonák nőre kiéhezve megtámadták a kolostort és megerőszakolták a szegény nővéreket, közben a kolostor felett nagy harc dúlt a jó és a rossz között.
- Kép: Nagyon sok a koponya, csontváz.
Jézus: A pusztulás szörnyű nyomát mutattam a sok koponya és csontváz látványával.
- Kép: A sötétség fejedelmei messziről figyelik ezt a csatát, harcot, és nagyon nagy a sötétség a térség felett.
Jézus: A sátán legközelebbi csatlósaival, az egyik képen, messziről nézi a németek szörnyű támadását.
- Kép: A kolostor kertjében rengeteg pici zászló, ezek az elkeseredett lelkek, 1-1 embert jelölnek. A keserűség, elkeseredettség kiáltásai, amit az itt élő emberek kiáltottak az Úrhoz, lehet átkokat is mondtak.
- Jézus: A megtámadott nővérek nagy félelemmel kiáltoznak Isten felé segítséget kérve.
- Kép: Egy szív, a nővérek szíve, ami lánccal van körül tekerve, de volt egy másik szív is, amely egy bilinccsel volt körbe bilincselve.
Jézus: Azért vannak lánccal körül tekerve a szíveikkel, mert mindnyájan ugyanazt a nagy-nagy áldozatot ajánlják fel, az életüket a bűnös német katonákért. A kolostor lakói közül volt olyan is, aki megalkudott a helyzetével, és kísértésbe esett, önként adta át magát a katonáknak. Őket a gonosz megbilincselte.
- A karizmatikus testvér érzése: A paráznaság és a bujaság lelke nagyon erőteljesen jelen van.
Kép: Egy démon folyamatosan mondja: gyere, közösülj velem (a démon sokkal durvább kifejezést használt)
Jézus: A karizmatikus testvér úgy érezte, hogy a kolostor felett még mindig ott van a tisztátalanság, bujaság szelleme. Egy képen látta, hogy a mai nővéreket is bűnre kísérti a paráznaság démona.
- Kép: A kolostor körül fekete kerítés, végig le van láncolva és lakatolva
Jézus: A karizmatikus testvérnek újra a szomorú múltat mutatom, ahogy a gonosz démonok megkötözik a még ottmaradt apácákat, és bezárják őket. Szegények megbecstelenítve, szégyenkezve élik tovább a napjaikat.
- Kép: Jézus küld Mennyei seregeket, hogy jöjjenek.
Kép: Jézus fehér ruhában, áldásra tette a kezét.
Jézus: De Én, a Megváltó segítek nekik, és újra elindítom a rendi életet.
- Kép: Feszületek vannak eltemetve a földben, Jézus a feszületen teljesen földes. A földből előkerülnek a feszületek. A keresztek a nővérek fogadalmaikat jelentik. Mintha elásták volna őket. Nem biztos, hogy a jelenlévő nővéreké.
Jézus: A gonosz lelkek a további évtizedekben is ott maradtak a kolostor körül, és megrontották az új és új apácák életét. Már nem törődtek a fogadalmakkal, nem gyakorolták eléggé az engedelmességet, és ezzel megbántottak Engem, Aki kereszthalált halt értük.
- Kép: Jézus fehér ragyogó ruhában.
Kép: Fény
Jézus: Ma Én, az ő Jegyesük ott állok felettük ragyogó fehér ruhában, és vigyázunk lelki tisztaságukra, fogadalmuk betartására. Vigyázok rájuk, de még sok tennivalójuk van a teljes egység megteremtésében, és a tökéletességre való eljutásban.
- Kép: A távolban egy emberalak folyamatosan tapos egy lila színű papi stólát, ami a bűnbánat jelképe. Az emberalak közelebbi képe egy ember alakú, szörnyű kinézetű állatot mutatott.
Jézus: A gonosz lélek ma sem hagyja ezeket a nővéreket békében, a bűnbánatot akarja szívükben meggyengíteni.
- Kép: Három férfi régi népviseletben, teli tarisznyában hoznak dolgokat. A templom bejáratába teszik, és kibontják a tarisznyákat
Jézus: A falu lakói némelykor felkeresik a kolostort, és viszik gondjaikat, bajaikat, problémáikat, hogy a tiszta életet élő nővérek könnyebbítsenek a lelkükön.
- Kép: Az elöljáró nővérnek és segédjének a kezébe 1-1 kardot és fehér lángot adtak
Jézus: Az elöljáró nővér és segédje újult erővel próbálják ezután vezetni a többieket. A Szentlélek fehér lángot ad a kezükbe, amivel utat mutatnak a többieknek.
2.
Azon gondolkodtam, hogy a saját bűneim ellen akkor tudnék jobban harcolni, ha összeírnám, hogy a családomban illetve a családfában milyen gyarlóságok illetve bűnök fordultak elő.
Jézus: Drága kislányom, elég, ha bűnök listáját írod össze egy papíron, nem kell hozzá neveket illeszteni. Nem is kell a családtagok hibáira gondolni, mert ha hiszed, ha nem, ez az ítélkezésnek egy gondolati formája, amit a gonosz súg neked. Ne hasonlítgasd magad más családtagokhoz, ők olyanok, te pedig ilyen.
3.
Hang: Befolyásolni önt asszonyom! Ne boruljon le!
Jézus: Az üldözések idején ellenségeid meg akarnak változtatni téged. Befolyásolnának, hogy ne a hagyományokat kövesd, hogy ne borulj le Előttem.
4.
Olvastam: Mijo Barada könyve: „A gonosznak van egy bizonyos méretű hatalma, ereje, tudása, képessége”.
Kép: Egy sötét alak ül balra fordulva, előre terjed belőle valami, de csak egy bizonyos mértékig tud az eljutni. Vagyis, ő is be van határolva.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Sose félj a gonosztól, mert az Én Nevemben mindig le tudod győzni. Korlátozva van a hatalma. Ha közeledne hozzád, csak annyit mondj neki határozottan és keményen, hogy „Jézus Krisztus Nevében parancsolom, azonnal takarodj gonosz lélek, én Jézus gyermeke vagyok”. Ezután rögtön eltűnik. A Nevem kiejtése megtöri a hatalmát.
5.
Mijo Barada mesélte, hogy az általa tartott lelkigyakorlaton történt az, hogy magasba emelte a Bibliát, amikor hozzá szaladt egy megszállott. A megszállott fogta a Bibliát, földhöz vágta, majd az több darabra esett szét.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Gondolat: Azért nem bírja a gonosz elviselni Isten Igéjét, mert az az Istené, és az Maga Jézus Krisztus.
Érzés: De ha olvassuk a Bibliát, és megtartjuk a benne írtakat, az olyan, mintha magunkhoz vettük volna, csak a szó formájában. Ez hasonló, mint amikor Szentáldozáshoz járulunk. Az Ige és a Szentáldozás magunkhoz vétele többszörös erővel hat, jobban fejlődik a lelkünk.
Jézus: Így van, ahogy mondod, és hozzáteszem, a szentáldozáskor testetekkel és lelketekkel vesztek magatokhoz Engem, a Szentírással pedig értelmetekkel és szívetekkel.
6.
Kép: Egy díszes hálós szerkezet, arany szín is van benne, és arany hármas levél is
Jézus: Igyekezzetek a Szentháromság hálójába akadni.
7.
Az életemet az Úr kezébe, Szívébe helyeztem, oda, ahol az Élet Forrása van.
Kép: A Forrás előtt vagyok, úgy ömlik, mint a folyó.
Jézus: Én vagyok az élet forrása, jöjj kicsi gyermekem, merülj el Bennem. E forrásban az Én végtelen szeretetem táplál téged.
2019.09.15.
1.
Olvastam: Eugénia Elisabetta Ravasio nővérnek adott üzenetek: Mennyei Atya szól szeretett gyermekeihez füzet: Mennyei Atya: „Kereszt nélkül soha nem juthattok előre, mert az ember a bűnnel magára vonta az Istentől való elszakadás büntetését.”
Kép: A bűn egy fekete folt. Mivel az nem tisztaság, így eltaszít minket Istentől. A bűn szétválasztja az embert Istentől, nagy szakadék keletkezik ez által kettőjük között. A bűn által keletkezett adósság visszafizetése közelíti az embert újra Istenhez.
Jézus: Bizony a bűn nem marad következmény nélkül, amely szenvedésben nyilvánul meg. A bűn eltávolítja az embert Teremtőjétől, egy szakadékot képez közte és Isten között. Ez a szakadék csak úgy szűnhet meg, ha az ember mélyen megbánja bűneit, és visszafizeti az adósságát. Tehát, bűnbánat és vezeklés. Ez a kettő segít visszatalálni Istenhez.
2.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Ha megértitek, mily sokat jelent Számomra szívetek, az a hely, ahol nyugalmat találok, vajon nem adnátok-e át azt Nekem szívesen?”
Kép: Arany fény.
Kép: A Mennyei Atya a lelkem szobája ajtajában áll.
Érzés: Mintha minden romokban állna a szobában a Mennyei Atya tökéletességéhez képest
Jézus: Sajnos az emberek többsége nem is sejti, hogy a Mennyei Atya szemében az ő lelke milyen értékes. Minden lélekre érvényes ez, de nem mindenki szívében lát pihenő helyet Magának Isten. Csak olyanoknál, akik nagyon szeretik Őt. Csak az ilyen gyermekei tudják átadni magukat, a szívüket egészen Istennek. Drága kislányom, sok erényt ültetett beléd a Szentlélek, de valóban úgy van, ahogy érzed, hogy Isten tökéletességétől még messze állsz.
3.
Kép: Jézus a keresztfán, Ki éppen most halt meg
Kép: Én arcom nagyon boldogan
Érzés: Az Úr Jézus azt akarja mutatni, hogy az Ő kereszthalála kellett az én boldogságomhoz
Jézus: Jól érzed, hogy az Az antikrisztus nyilvános megjelenése és világ uralma Én kereszthalálom nélkül a lelked sehol sem lenne. Azért vagy ilyen boldog, mert megváltottalak.
4.
Kép: Bomba robban
Kép: Egy térképen a Balatonhoz hasonló, nagyobb tó. Felette egy bizonyos távolságban egy bomba robbant. Atombombára gondoltam, mert a füstje gombára hasonlított.
Jézus: A migráció elhatalmasodásával Európa szívében nagy detonáció lesz. Ezt a folyamatot a kereszténység fogja megszenvedni legjobban.
5.
Kép: Egy nagy turulmadár kitárt szárnyakkal repült el a fejem felett, előre, Észak felé
Jézus: A keresztényüldözés alatt ti is sokat fogtok szenvedni, de végül a Magyar nép emelt fővel az Égre tekint, és győzedelmeskedni fog az idegenek felett.
6.
Kép: Egy Nap felé villámok szóródnak minden oldalról, a Napban mintha repedések lennének
Jézus: A Nap a 2000 éves Egyházat, a hagyományokat tisztelő papokat és híveket jelképezi, és az Egyház világosságát. A villámok az Egyház ellenségének sötét nyilai, amelyek meg akarják repeszteni a világosságot.
7.
Kép: Egy doboz telis-tele fehér gömbökkel. A gömbök puha anyagból voltak, hólabdához hasonlítottak.
Jézus: Ezek a fehér gömbök a küzdő Egyház egészen megtisztult lelkei, akiket összegyűjtöttem, hogy az elragadáskor Angyalaim leszálljanak értük a Földre.
8.
Hang: Lelki egyszerűség.
Jézus: Nekem az egyszerű lelkek tetszenek, akik nem szeretik a feltűnősködést, akik szerényen hátul maradnak. Hallgatagok, csendesek, és csak akkor beszélnek, ha valami bölcsesség jön ki az ajkukról.
9.
Az Úr sebeire gondoltam: töviskorona a fejen, töviskorona a szíven.
Kép + Érzés: A töviskorona a fejen Isten bölcsességét tagadja meg, Isten Igéjét, Isten akaratát.
Kép + Érzés: A töviskorona a szíven Isten érzéseit tagadja mag.
Hang: A szív az érzelmek székhelye
Jézus: A töviskoronázáskor az Én fenséges fejemet szégyenítették meg, amely az Isteni bölcsesség székhelye. Az Isteni tudás központja. Ebből ered az Én Igém. Ebből ered az Én Isteni akaratom. Innen indul ki a megváltás gondolata. Jól látod gyermekem, hogy a töviskorona tövisei a Szívemen az Én érzéseimet, a szeretetemet és irgalmamat alázza meg.
10.
Kép: Jézus áll balra fordulva. Többen állnak előtte, és kérik Őt, hogy bizonyos embereknek ne ilyen vagy olyan kegyelmet adjon, hanem másmilyent. Az Úr Jézus válasza az volt nekik, hogy Ő már eldöntötte, és kiosztotta az egyéneknek a feladatokat.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel
Jézus: Én mindenkinek olyan ajándékot adok, ami testhezálló neki. A kegyelmek osztogatása nem kérésre történik, hanem ingyenes.
11.
Kép: A Mennyei Atya komoly, de szeretetteljes arccal mutat Dél-Kelet felé, mintha tanítana valamire
Jézus: Ezt a képet azért láthattad, mert a baj Dél-Kelet felől érkezik Európába. Arról érkeznek a bevándorlók, és milliók árasztanak el benneteket.
12.
Arról volt szó, vannak alkalmak, amikor úgy érzem, abban a pillanatban csak cseppenként tudok kicsavarni magamból némi szeretetet.
Hang: Még ezt a keveset.
Kép: Egy rongyot tiszta erőből csavarnak ki, de a rongyból még nagyon sok csepp folyik ki.
Jézus: Hidd el, Én jobban ismerlek téged, mint te magadat. Látom a képességedet. Mikor úgy érzed, hogy kevés benned a szeretet, az Én biztatásomra még nagyon sok szeretetet tudsz árasztani másokra.
13.
A Normafai kápolnáról volt szó, és a hozzá kapcsolódó rendekről.
a)
Azt mondták nekem, módosítva lett a rend neve.
Jézus: Akkor lennének igazán hűségesek Édesanyámhoz, ha megőrizték volna a nevüket. De így is elfogadom, mert Engem akarnak szolgálni.
b)
Kép: Mintha egy kígyó csapkodna a Normafánál a farkával, szét akarja ugrasztani, vagy már szét is ugrasztotta az oda járó engesztelő csoportot
Kép: Kevés számban maradnak az engesztelők a Normafánál, de egy idő után egy nagy tömeg áll ott
Ellenségemnek nem tetszik, hogy buzgón, és sokan rész vesznek a Normafai összejöveteleken. Ezért aztán embereken keresztül zaklatja az odajáró áldozatos engesztelőket. A támadások hatására egyre kevesebben lesznek. De eljön az idő a nagy események következtében, hogy nagyon sokan lesznek.
14.
Hang: Őskeresztényekkel együtt élünk.
Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, kérésem, hogy ragaszkodjatok az általam alapított ősi Egyház vallásgyakorlataihoz. Óvakodjatok az újításoktól. Így tudtok megmaradni az Oltáriszentség és a többi szentség mellett, és Szűzanyám mellett.
15.
Mennyei ruháról gondolkodtam.
Hang: Az alázatosság ruhája.
Kép: Egy ruha alsó részét valaki felhajtotta, hogy lássam, a ruha többrétegű .
Jézus: Az alázatosság ruhája három erényt jelent. Az első: szereti az egyszerűséget. A második: nem néz le másokat. A harmadik: önmagát kicsinynek tartja.
2019.09.29.
1.
Arról volt szó, hogy amikor le akarunk mondani a vigasztalásról.
Jézus: Minden választott életében vannak olyan periódusok, amelyekben nem kap vigasztalást, és vannak olyanok, amikor szellemi örömökkel árasztom el. Drága kicsim, ne te válaszd meg, hogy mit tegyek a lelkeddel, hanem bízd Rám. Én tudom a legjobban, hogy mikor van szükséged vigaszra, és mikor nem.
2.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Az Én Mennyországom a Földön van mindannyiótokkal, ó emberek. Itt a Földön, a ti szívetekben keresem örömömet és boldogságomat. A ti Mennyországotok a Paradicsom”.
Kép: Fény.
Jézus: A Mennyei Atya füzetből Atyám azért nevezi a Mennyországot Paradicsomnak, mert minden olyan embernek a szívében, aki a kegyelem állapotában van, az egész Mennyország lakozik. Ilyen értelemben a Földön van a Mennyország.
3.
Egy pap arról beszélt, hogy az Új Ég és Új Föld együtt lesz. A Föld nagyobb lesz, és ez marad meg. Megszűnik a Purgatórium, és mi a Paradicsomban élünk.
Jézus: Második eljövetelemkor Atyám felégeti a régi Földet, elpusztítja ellenségeit, és egy előzőnél sokkal nagyobb, új Földet teremt. Ez lesz az Új Világ, itt lakik Velem a Szent maradékom, és mindazok a feltámadottak, akik Krisztusban haltak meg és dicsőséges eljövetelemkor feltámadtak. A szent maradék nem hal meg, hanem elváltozik. Ebben a tiszta és boldog világban már nem lesz bűn, és nem lesz szükség tisztítótűzre. De a lelkek különböző fejlettségi szinten lesznek. Aki eléri a tökéletességet, életkorától függetlenül Őrangyalával felrepül a Mennybe. Tehát, az Új Világ ezer évig fog fennállni a feltámadás napjáig. Ekkor már csak két hely vagy állapot lesz, a Mennyország (a földön és az égben) és a pokol.
4.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Dicsőségem a Mennyben végtelenül nagy, de még ennél is nagyobb a dicsőségem, amikor gyermekeim között lehetek: a világon minden ember között”.
Kép: A Mennyei Atya mosolyogva a világban, Dél-Nyugat felé fordulva. Meghatódottan néz, de nem akar tolakodni.
Jézus: Atyám vágyva vágyik arra, hogy minden ember kivétel nélkül megtérjen, és a kegyelem állapotába kerüljön. Ugyanis, akkor minden egyes emberben megdicsőülne. A képpel azt fejezem ki, hogy Ő örülne ennek, de nem erőszakos, tiszteletbe tartja a szabad akaratot.
5.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Ha mindig kész a szívetek befogadni Engem, egészen közel jövök, és betérek hozzátok, megvilágosítalak benneteket, és végtelen szeretetemmel felmelegítelek titeket.”
Kép + Érzés: Az ember önmagában olyan, mint egy kihűlt sötét gömb. A Mennyei Atya tüze, amikor belénk tér, világosságot ad az elménknek, szellemünknek, és melegséget a szívünknek.
Jézus: Tapasztalhatod kislányom, hogy az emberek lelke, akikben semmi hit nincs, tiszta sötétségben van. Csak a világ érdekli, és a szeretet is tökéletlen benne. A képen az ilyen ember lelkét mutatom. Sötét gömb. De akinek a hite megindul, és Isten beleköltözik, annak a lelke megvilágosodik, és felmelegedik. Telve lesz hittel, reménnyel, szeretettel, egyre tökéletesebb felebaráti szeretettel.
6.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Olykor szánalommal tekintek rátok nyomorúságotok miatt. Máskor pedig szeretettel nézek rátok.”
Érzés: Őszinte megbánás szükséges, hogy a Mennyei Atya végtelen szeretetével Magához öleljen, bármilyen pici is a bánat bennünk.
Jézus: Látod kislányom milyen irgalmas az Atya? Még akkor sem haragszik rátok, ha bűnöket követtek el. Csak szán benneteket, mert fél, hogy elvesztek. A legkisebb megbánás elég Neki ahhoz, hogy megbocsásson nektek, és tiszta lappal indulhassatok.
7.
Jézus színeváltozásáról volt szó, amikor Jézus Mózessel és Illéssel társalgott.
Gondolat: Azért látták Jézust ragyogni az apostolok, mert Jézus Mózessel és Illéssel a kínszenvedésről beszélgetett, és előre mutatta az Atya, hogy ezért milyen dicsőség jár cserébe.
Jézus: A szenvedésemben és feltámadásomban kételkedő apostoloknak a táborhegyi jelenettel bizonyítani akartam Istenségemet. Végtelen alázatomban ezt nem hangsúlyoztam ki előttük. Hiszen ez nyilvánvaló volt.
8.
Érzés: Különböző emberek különböző mértékben mernek ki a szívemből szeretetet. Valaki a mélyebbről, valaki a felszínről.
Kép: Így merítünk mi is az Úr Szívéből, mint kútból. Valaki mélyebbre ereszti le a vödrét, valaki a felszínesebb rétegekből merít magának.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: E képpel szemléltetem neked, hogy aki nagyon, de nagyon szeret Engem, az a kegyelmek mélységéből meríthet magának. Aki viszont alig szeret, azt kegyelmem nem tudja komolyan megérinteni.
9.
Szentmisén:
Kép: Egy arany Szív – a Mennyei Atya Szíve, mely valójában 3 Szív összefonódása – a Szentháromság egyesült Szíve. Nagyon különleges, és háromféle szín árad belőle: arany, fehér, rózsaszín
Érzés: Nagy öröm árad belőle.
Jézus: A Mennyei Atya Szívét mutatom. Az Ő Szívében benne foglaltatik az egész Szentháromság, és a három szín, mely alkotja az összefonódott Szívet, a Szentháromság tagjait jelképezi. Az arany szín az Atyát jelenti, a rózsaszín a Fiút, a fehér a Szentlelket.
10.
Imádkozom a horvátokért, hogy a külföldön élők haza térjenek.
Kép: Sok horvát van otthon, Horvátországban. Egy nagy csoportot alkotva imádkoznak. Érezhetően sokkal nagyobb és erősebb az Istenszeretetük így, mintha közösen küldenének fel az Ég felé valami erőset.
Érzés: Mivel ők a szomszédjaink, így ez Magyarországot is védi.
Jézus: Imádkozz gyermekem, hogy sok horvát felebarátod hagyja ott Nyugat-Európát, és térjenek vissza hazájukba. Egyrészt itt biztonságban lesznek, másrészt itthon jobban tudják majd ápolni a Keresztény hitüket. Nagy szükségük van a közös imára, amellyel harcolnak nemzetükért.
11.
Arról volt szó, hogy vannak olyanok, akik a saját elképzelésük szerint akarják irányítani a dolgokat, és nem hagyják, hogy az Úr vezesse őket.
Jézus: Fontos lenne, hogy az én gyermekeim engedjék, hogy Én irányítsam őket. De erre bizony nem mindenki képes.
12.
Olvastam: Mennyei Atya füzet: Mennyei Atya: „Azt szeretném, ha minden családban otthon érezhetném Magam”.
Gondolat: Sok családban a világon nem is gondolnak arra, hogy valóban létezik a Mennyei Atya.
Jézus: Sajnos a legtöbb család kizár Engem a házból. Rólam nem beszélnek, Bennem nem hisznek, Engem nem szeretnek. Ó, bárcsak kinyitnák ajtajukat, és beengednének Engem.
13.
Egy idősebb hölgyet figyeltem, ki már nem beszél sokat.
Érzés: Mindennek egyszer eljön a vége, az ember nem gondol rá. Ezért arra is kell gondolni, egyszer csak nem lesz több lehetőségünk munkálkodni, beszélni.
Kép: Mintha egy folyóban úsznánk egy irányban haladva az árral, majd a víz egyszer csak kidob a partra.
Jézus: Különbséget kell tenni a világban élő öregek és az Istenszerető hívő öregek között. Míg a hitetlenek elfásulnak, lelassulnak, megkeserednek, és félelemmel haldokolnak, addig az Én hívő, Engem szerető kis öregjeim, minél idősebbek lesznek, annál jobban elmerülnek Szívemben. Hogy az időt meddig kell kihasználni, az inkább a betegség idejére vonatkozik. Mert a hívő ember is a nagy fájdalmakban annyira elgyengülhet, hogy már nem tud imádkozni. Nekik mondom, addig használják ki az időt az engesztelésre, amíg van erejük.
14.
Egy tisztítótűzben szenvedő lélekre gondoltam.
Kép: Világosabb-közép szürke árnyalatú fény veszi körül, és mosolyog. A mosolyából arany fény távozik.
Jézus: A tisztuló lelkek tele vannak reménnyel, a szenvedés mellett boldogok, mert a tisztítóhelyről csak egy felé vezet az út, a Mennyországba.
15.
Olvastam: Mijo Barada könyve: Kiv.23,20-33-ben olvasható: Isten mondja, Mózesnek küldi Angyalát, az Angyalban Isten neve van, így nem szabad lázadni ellene. Az Angyal nem bocsátaná meg az engedetlenséget. Így, ha engedelmeskedik neki, Isten Maga lesz ellensége ellenségének.
Gondolat: Az Angyal azért nem bocsátana meg az engedetlenséget, mert Istent szolgálja a Szeretetben és az Igazságban.
Jézus: A Kivonulás Könyvében benne van, hogy az Angyalnak, akinek a nevében benne van Isten, nem szabad ellenállni, hanem engedelmeskedni kell. Csak ezzel a feltétellel segít Isten Mózes népének.
