Isten szemével
2023.02.21.
1.
Olvastam: Maria Valtorta Füzetek (1943): Jézus, mint Cirenei Simon az emberekhez, Szűzanya, pedig mint Veronika.
Gondolat: Amikor mi is Veronikaként közeledünk az Úrhoz…
Kép: A Mennyei Atya magához ölel valakit, szinte magába rejti.
Jézus: Atyám Szent Szíve mélyéig hatol, amikor látja, hogy Veronikához hasonlóan vigasztalni akarsz az emberek bűneiért.
2.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus: „Tudtam, hogy Atyám mindent megtesz, mégis kértem Őt”.
Hang: Megtekintem benned ezt.
Hang: Készülj fel.
Jézus: Én úgy vagyok veled, mint a Mennyei Atyával, belelátok a lelkedbe, és kérlek, hogy készülj fel az Én eljövetelemre.
3.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus imádkozott a Mennyei Atyához, hogy az emberi lelkek közreműködve a kegyelemmel váljanak képessé az Isteni Lélek befogadására.
Kép: Miután a Szentlelket befogadtuk, az Úr belénk ülteti kegyelmét és szeretetét, mint ajándékot. Ezzel élve és tovább fejlesztve tudunk haladni az életszentség útján.
Jézus: A Szentlélek a kereszteléskor száll bele minden keresztelendő lelkébe. De ha nem borítja be Isten kegyelmekkel, tehát nem kap olyan nevelést, amely elmélyíti benne a hitet és Isten-szeretetet, akkor a később kapott kegyelmeket sem fogja tudni befogadni, és bizony nem tud üdvözülni. Tehát, nem elég a keresztelkedés, hanem az ajándékok felé nyitott szív is fontos.
4.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Szűzanya mindent átérzett és átszenvedett lelkében, amit Jézus testben átélt. Ez a Mennyei Atya akarata volt. Bár lelke testét éltette, de Jézussal is teljes egységben élt, lángoló és túláradó szeretete által, csodálatos módon inkább Jézusban élt, mint saját magában.
Gondolat: Mi emberek nem vagyunk ilyen emelkedett állapotban.
Kép: Emberek sokasága, tömött sorokban, láncra verve (nyakukon, kezükön, lábukon is van lánc) vonulnak a siralom völgyében, szinte ruhátlanul.
Kép: Aki megjárja ezt az utat, királyi öltözéket kap.
Kép: Egy lány díszes ruhában távolabbról nézi a többi szenvedő embertársát, és együttérez velük.
Jézus: Az Én Édesanyám lelke abszolút tiszta és tökéletes volt. Annyira magáévá tette Fia szenvedéseit, hogy szinte benne élt. Hát erre ti természetesen nem vagytok képesek a bűn miatt, ami lehúz benneteket. Ti magatokkal vagytok elfoglalva. A képen magadat láthatod, együttérezve nézed a magukat vonszoló bűnösöket, akik életük végéhez érve a bűnbánatban megtisztulnak, és egyszer csak elnyerik az üdvösséget.
5.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Keresztelő János tanítványai mentek oda Jézushoz, hogy érdeklődjenek, Ő-e a Messiás. Jézus bensőleg hívta őket, hogy kövessék Őt.
Érzés: Az ember lelke tud az Úrral beszélgetni, még ha az ember nincs is annak tudatában.
Jézus: Én bensőleg mindenkivel szeretnék beszélgetni, de sajnos nem hiszik ezt el Nekem. Szavaimat saját gondolatuknak tekintik. Ezért aztán felhagyok a próbálkozással.
6.
Olvastam: Péld 19,21: „Mennyi terv van az ember szívében! De csak az maradandó, amit az Úr határoz.”
Gondolat: Kifejeztem az Úrnak, hogy Őneki milyen sok terve van velem, nekem pedig nincsen, csak szeretni és követni Őt.
Kép: Jézus előtt térdelek imára tett kézzel.
Jézus: Neked fölösleges tervezgetni a jövődet, mert ezt Én megteszem veled. Gazdagon megjutalmazlak téged ezért, mert egészen Rám bízod az életedet, a sorsodat.
7.
A miniszterelnök évértékelő beszédében mondta, hogy Magyarország szinte magára maradt a NATO-ban és az EU-ban, aki a békét hirdeti, és a háború és konfliktusok befejezését.
Kép: Egy tűhegyes hegy magasan kiemelkedik a földből.
Hang: Kimagasló benned ez.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Itt alátámasztom a jövendöléseket Magyarországgal kapcsolatban, hogy országotok nem vész el, csak megtisztul, és kiemelkedik az összes ország közül.
8.
Magyarországról és a magyar Egyház szilárdságáról gondolkodtam.
Kép: Magyarország olyan, mint egy vár. Nagy rengés rázza meg, de nem omlik össze. Keményen áll.
Jézus: Ezzel a látomással is azt érzékeltetem, hogy hazátok és a magyar Egyház nem omlik össze, keményen állja a sarat. Édesanyám országa vagytok.
9.
Az volt a neve: „Védelmezz minket!”
Jézus: Hazátok neve: „Védelemért kiált Hozzánk”.
10.
Hang: Az utolsó nemzedéknek.
Hang: Totalitárius diktatúra van kilátásban… az egész világon.
Hang: Betelt a pohár veled, nemzedékem.
Hang: Elég volt nekem ebből.
Hang: A magyarságodért küzdesz te.
Hang: Túl nagy fenyegetéssel éltek.
Hang: Az egész országnak.
Olvastam: Színes forradalmat akarnak kirobbantani Magyarországon.
Hang: Nagyon nagy a baj.
Jézus: Ez a nemzedék a pusztulás felé halad. Egységes világkormány lesz, mely diktatúrára épül. Ellenőrzés alá vonnak minden embert. Az erkölcstelenség annyira eluralkodik, hogy háborog a lelkem. Jaj a gonoszoknak, akik ezt a rémuralmat felállítják. Drága magyar népem, nagy veszély fenyeget benneteket. A rendet szét akarják rombolni, a kormányt megdönteni. Veletek vagyunk, Édesanyám és Én, csak imádkozzatok kitartóan.
11.
Kép: (még a török-szír földrengés előtt): Tengerben robbanásszerűség és füst.
A betegek világnapján, február 11.-én, amikor a betegek szentségét szolgáltatták ki, kértem az Urat, szolgáltassa ki a földrengés áldozatainak is misztikusan.
Kép: Egy kéz az összedőlt épületek törmelékei alatt rekedt emberek homlokát olajjal egyenként megkeni.
Kértem az Urat, ha már ilyen sok embernek meg kellett halnia a földrengésben, függetlenül attól, hogy nem keresztény vallásúak, hanem muszlimok, vegye fel őket Magához az örök boldogságba, ha jól gyakorolták a vallásukat.
Kép: Valaki szellemileg az áldozatokra borul, és védi őket a törmelékektől, ami rájuk zuhant.
Kép: Fény.
Jézus: Bármelyik földrengésnél, ha az Úr akarja, az Ő oltalma alatt megmenekülhetnek. Ezért tudtak többeket élve kimenteni. Kislányom, a kérésedre odafigyeltem, és nem a vallásukat tekintem a haldoklóknál, hanem, hogy mennyi szeretetet adtak a környezetüknek. Sokak lelke megmenekült.
12.
Hang: A kisgyermekek hangjában ez.
Kép: Egy kisgyermeket tol előre egy szülő, egy édesapa, hogy a gyermeke fontosabb, mint ő maga.
Hang: Hogy milyen szerepet játszik.
Jézus: A katasztrófa haldoklóinak lelkében nagy szerepet játszik az önzés, vagy az önfeláldozás.
13.
Hang: Olyan sötét van ott, látod?
Kép: egy-két személy, kik a szemükre mutatnak.
Jézus: A katasztrófa alatti szenvedésnek egyik jellemzője a nagy sötétség. Ott lent nem látnak semmit.
2023.02.28.
1.
Az Úr Szívére gondoltam.
Kép: Benne ezt láttam: sötétség és nagy rázkódás, rengés.
Hang: Nagyon megrázom az emberiséget. Egymás hegyén-hátán, egymás után jönnek a katasztrófák.
Hang: Ez vár az emberiségre.
Hang: A világ megremeg, mint eddig soha.
Hang: Készüljetek fel, gyermekeim.
Hang: A világ rengésben áll.
Kép: Jézus szelíd arca, és áldást ad.
Kép: A világ és Magyarország is remeg, de Magyarországon kisebb a rengés, mint máshol. Magyarország olyan, mint egy bástya, mely áll alapjaiban.
Jézus: Azért mutatok ilyeneket, mert számotokra elképzelhetetlenül közel vannak a megpróbáltatások. A többség semmit sem sejt. Milyen kár, hogy nem olvassák szavaimat, és nem is hiszik el, mert készületlenül fogja érni őket. Eddig csak helyenként hallottatok katasztrófákról, vagy láttátok a televízióban, de hamarosan át kell élnetek ezeket. Legalább ti engesztelők készüljetek fel sok böjttel, imával, lemondásokkal, szenvedéseitek felajánlásaival. Már nemegyszer megígértem nektek, hogy Magyarország nem pusztul el, csak megtisztítjuk.
2.
Hang: Süllyed a hajó!
Hang: A vészharangot húzzák már.
Kép: Egy süllyedő hajó, a negyede már elsüllyedt. Közeledik egy mentőhajó, mint Noé bárkája, amit az Úr küldött. Az Égiek kérik az embereket, hogy szálljanak át. Sokan nem akarnak, mert nem érzik a veszélyt. Így, aki hallgat az Úrra, azok egy keskeny deszkán mennek át a mentőhajóba. Egyesek hátra néznek, és látják, a hajó még jobban és gyorsabban süllyed. Míg Isten népe távozik, addig ittas és kábult emberek dülöngélnek és fekszenek a hajó fedélzetén. Több közülük a drogos, a genderspecifikum is. Fekete gonosz szellemek vannak közöttük, kik nevetnek rajtuk, és azt csinálnak velük, amit akarnak, az Égiek pedig szomorúan és sírva nézik a jeleneteket. A józan emberek közül vannak olyanok, kik az ittasokat próbálják magukhoz téríteni, de csak keveseket lehet kimenekíteni.
Érzés: Ezért szükséges az Úr beavatkozása.
Jézus: A közeljövőből mutatok neked képeket. A rettentő nagy bűnök súlya lehúzza az embereket, de az Úr próbál segítséget küldeni nekik, a kegyelmeit. De szívüket bezárják, és csak hemperegnek a bűn sarában. Hiába próbáljátok ti engesztelők rábeszélni őket, hogy térjenek meg, minden lehull róluk. A ti beszédetek falra hányt borsó a szemükben. A gonosz lelkek örömmel nevetgélnek, mert arra számítanak, hogy ez a sok-sok lélek az övéké lesz. De ne féljetek kicsiny engesztelő csapatom. Én mindenkit meg akarok menteni, hiszen meghaltam értük. Küldöm Szentlelkemet, és a Nagyfigyelmeztetés a sok makacs, bamba, megtévedt embert felébreszti. Futva menekülnek a gyóntatószék felé.
3.
A kísértésekről gondolkodtam. Ahogy Ádámot és Évát megkísértette a gonosz, majd Jézust is, úgy az Egyházat is, mint Krisztus Menyasszonyát.
Hang: A nagy megkísértések napjai ezek.
Hang: Készüljetek, nagy összecsapás lesz szívetekben.
Hang: Nagy szellemi sötétség lesz köztetek, és tudnod kell, hova álljál.
Jézus: Ellenségem, a gonosz nagy lázban van, és minden erejét összeszedi angyalaival együtt, hogy Egyházam tagjait, papjait és híveket egyaránt megkísértsen. Nyugtalanságot és pánikot kelt a lelkekben, kételkedést az Én valós üzeneteimben. Bizony közületek is sokat fog megtéveszteni. Nem láttok tisztán, mert nem kértétek a tisztánlátás kegyelmét. Hinni fogtok, mármint közületek többen az antikrisztus szolgáinak, előfutárainak. Akik hűségesek Hozzám, imádkoznak, gyakorolják a vallásukat, használják a szentségeket, meg fogják találni feléjük nyújtott segítő kezemet. Hozzám csatlakoznak.
4.
Hang: Rettenetes nagy ötletem támadt, ajánljátok fel a papokat Jézus Szent Szívébe.
Hang: A Szűzanya Szent Szívébe is.
Eszembe jutott, hogy volt egy alkalom, amikor a magyar püspökök a bíboros vezetésével Jézus Szent Szívébe ajánlották Magyarországot, egy másik alkalommal pedig, a fatimai jelenések 100. évfordulóján a bíboros a Fatimai Szűzanyának ajánlotta Magyarországot.
Hangom: Örültél-e Uram, amikor a bíboros úr felajánlotta Magyarországot Szent Szívednek?
Hang: Igen, nagyon.
Hangom: Milyen előnyökkel jár ez Uram?
Hang: Nagyobb kegyelmeket adok nektek. Erősítelek benneteket.
Jézus: Ha segíteni akartok e nehéz időkben hazátokon, akkor azokat kell felajánlani Édesanyám Szent Szívébe és az Enyémbe, akik az Én pap fiaim, és akik vezetnek benneteket. Amit a magyar Egyházam vezetői tettek, hogy az egész országotokat felajánlották Nekünk, az nagyon örömteli cselekedetet volt tőlük és számunkra. Ennek meg is lesz a jutalma. Aranyesőként hullik a töméntelen kegyelem magyar népünkre.
5.
A parlamenti napirend előtti felszólalást néztem a TV-ben.
Arról beszéltek, hogy a magyarok semmi szín alatt nem akarnak bekeveredni az Ukrán-Orosz háborúba, és Európában az egyedüliek Vatikán mellett, kik a békét szorgalmazzák.
Hang: A béke nemzete vagytok ti, magyarok.
Hang: Hogy Magyarország ne sodródjon háborúba.
Arról is szót ejtettek, hogy Magyarország volt az első, aki Ukrajnában újjáépített óvodát, kórházat, postát, stb.
Hang: Továbbra is tedd a jót.
Amikor a miniszterelnök beszélt:
Hang: Mérhetetlenül hálás vagyok neked ezért.
Hang: Óriási… köszönöm… megőrzöm benned ezt.
Amikor Magyarországról volt szó a világpolitikában:
Hang: Bástyám vagy.
Hang: Légy te is Magyarország védőszentje.
Jézus: Adjatok hálát, hogy ilyen vezetőt és kormányt adtam nektek, aki az összes ország kormánya közül egyes egyedül békepárti. Vezetőiteket elismerem és megdicsérem a bátor kiállásukért. Támogassátok őket, hűségesen tartsatok ki mellettük, hogy ezzel mindnyájan a nemzeteknek példát mutatva a béke őrzője legyetek. Csak így tudjátok elősegíteni, hogy ne keveredjetek bele a háborúba.
6.
Olvastam: 1 Pét 5 8-9: „Józanok legyetek és virrasszatok. Az ördög, mint ordító oroszlán körüljár és keresi, kit nyeljen el.”
Érzés: Ez nem csak éjjeli virrasztásról szól, hanem szüntelen lelki éberséget jelent, és szüntelen ragaszkodást a hitben az Úrhoz.
Jézus: Figyeld meg kislányom, ha nap közben állandó kapcsolatban vagy Velem, beszélsz Hozzám, dicsőítesz, kérsz valamit, az ördög meg sem mer közelíteni. Csak a távolban kuksol és néz. Addig vagy biztonságban, amíg kapcsolatot tartasz Velem. Ha rövid időre is, ha megszakad ez a kapcsolat, könnyen jöhet a kísértés.
7.
Arról volt szó, amikor az Úr kegyelmeket ad az egyénnek, és kommunikál vele.
Gondolat: Mivel ez egyénre szabott, és másképp viselkedik, mint a többiek, sokan nem értik meg őket, mert ilyet nem tapasztaltak. Hülyének és betegnek nézik. Azt gondolják róla, hogy agybeteg, vagy hallucinál.
Érzés: Ezeknek az embereknek próbára van téve a hitük.
Hang: És az is, aki kapja a feladatot.
Jézus: Az Én választottjaimat a különböző karizmák miatt betegnek, vagy bolondnak nézik, vagy azt gondolják, hogy túl élénk a képzelőereje. Az ilyen vádaskodó megmérettetik a szememben, hogy mekkora a hite, és az ítélkezés bűne miatt is. Viszont, titeket kedveseim próbára teszlek, hogy felültök-e az ilyen fajta sértegetéseknek, hogy haragot kelt-e esetleg bennetek, vagy nem törődtök az efféle véleményekkel, hanem továbbra is rendületlenül hisztek ajándékomban.
8.
Hang: Mesterséges fényben elalszol te, de az Én fényemben mindig felvidulsz, felélénkülsz, mindig megmaradsz ébren.
Jézus: A hamis próféták csillogó szavai nem tudják felkelteni az érdeklődésedet, de az Én kegyelemsugaraim felráznak és felélénkítenek, és teljesen betöltenek.
9.
Kértem az Urat, még ha sokan meg is halnak közöttünk, ne érezzük magunkat magányosnak.
Hang: Útitársam vagy.
Jézus: Soha nem fogsz egyedül maradni, mert Én végig kísérlek téged az utadon.
10.
Vendégségben voltam egy idősebb hölgynél, ki megözvegyülése után költözött abba a lakásba egy néhány évvel korábban. Ágyban feküdtem.
Valós kép: Az ágy mellett volt egy fotel, melyben egy csukott szemű férfi ült szürke fényben.
Érzés: Ez a lakás az övé, én csak vendég vagyok itt.
Jézus: Ez nem más, mint egy látomás a lakás régi lakójáról, aki a tisztítótűzben szenved. Imádkozz érte, hogy enyhüljön a szenvedése.
