Isten szemével
2023.03.21.
1.
A vasárnapi mise után Jézus Szent Szíve szobrához térdeltem.
Érzés: Nagyon fel kell emelkednem lélekben, hogy meg tudjam azt tenni, amit az Úr kér tőlem.
Érzés: Az Úr tudja, hogy az ember a bűnösségből, mint mocsárból kell, hogy felemelkedjen a lelki tisztaságba, ezért egyszerre nem kér sokat, csak lépésről lépésre haladást.
Kép: Jézus a lelket a tenyerén tartja, és emeli fel magasabbra és magasabbra. Így, mind jobban tisztul a sártól, és több és több fény világítja meg a lelket, amelyet magába fogad.
Jézus: A feladatokhoz szüksége van a lelkednek, hogy segítsek felemelkedni. Ezt a felemelkedést csak fokozatosan tudja a lélek megtenni, és közben egyre nagyobb kegyelmeket kap.
2.
A vasárnapi misén kívántam, hogy az Úr pillanatról pillanatra újítsa meg a szívem, hogy mind jobban megszabaduljak a rossztól.
Azon gondolkodtam, hogy van több más kívánságom is.
Hang: Én komolyan is veszem őket.
Jézus: Tetszik a törekvésed a tökéletesedés felé. Erre vonatkozólag tele vagy kívánságokkal.
3.
Egy nap a jobboldali politikusok rendezvényére hívtak, melyen részt vettem édesapámmal.
Érzés: A politikusok mintha szellemi csatatérről jöttek volna, ahol nagyon kemény harc folyik, és beszámoltak a történésekről. Kívülről nézve, mintha megkeményítették volna magukat, hogy le tudják magukról rázni a mindenféle sértéseket és rágalmakat, amit mások rájuk dobálnak, de belülről érzékeny a lelkük.
Hang: Imádkozzál értük!
Kép: Irgalmas Jézus áldásra emelte a kezét.
Jézus: Örömmel láttalak kislányom a jobboldali politikusok rendezvényén. Helyes, hogy elmentetek oda, mert megmutattam neked, hogy keményen harcolnak hazátokért, sok támadást elviselnek, de szükségük van az engesztelők imájára.
4.
Olvastam: Mária Julianna: Jézus: Isten szeretetének szüksége van ránk, emberekre.
Kép: Az Úr szeretete olyan, mint a tűz. Folyik, ömlik, mint a tüzes láva. Ezt a lélekbe bele tudja önteni. A lélek olyan, amely tud növekedni, fejlődni.
Hang: Melynek eleje van, de vége nincs.
Érzés: És ha segítünk az Úrnak, hogy tovább terjedjen a szeretete, az Úr további kegyelmekkel ajándékoz meg.
Jézus: Képen mutattam neked, hogy milyen tüzes az Én szeretetem. Lávaként ömlik a ti lelketekbe. Hogyha segítetek Nekem, hogy ez a tüzes szeretet tovább terjedjen sok-sok emberre, akkor gazdagon megajándékozlak benneteket.
5.
Olvastam: Mária Julianna: Jézus: „Akarj Engem mindenben utánozni! Már a legkisebb igyekezetedet is siker fogja koronázni, mert Én segítek neked.”
Érzés: Ez azért van így, mert Isten tökéletes. Felhasználja a mi gondolatainkat, stílusunkat, és így bontakozik ki bennünk, és így bontakoztat ki bennünket.
Kép: Mi csak a burok vagyunk, kik magunkba zárjuk azt a tüzet, aki maga az Isten. A tűz, mint arany fény tódul, burjánzik, a lélek együtt nő a benne lévő Istennel és az Isteni erővel.
Jézus: Választottjaimat nem hagyom magukra, hanem beleköltözök az értelmükbe, szívükbe, és irányítom őket a Tőlem kapott feladatok elvégzésében. Minden választott lelkében, mint segítő Isten rejtőzködöm. Ezt mutatom a képben. A burok, ami a választottat jelenti, együtt erősödik és fejlődik a benne rejtőzködő Isteni erővel.
6.
A Nagyfigyelmeztetésre gondoltam.
Érzés: Sokan úgy érzik majd magukat, mintha elcsípték volna őket valami tettben, vagy leleplezték volna őket. Olyan érzés is tör majd rájuk, mint a lopókra, vagy a rablókra.
Hang: Mivel megloptátok Istent dicsőségétől.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetés mindenkinek óriási meglepetést fog okozni. Igazaknak és bűnösöknek egyaránt. Akik hisznek ugyan Istenben, de sokszor visszaéltek jóságával, meg nem a tervei szerint éltek, nagy lelkiismeretfurdalást fognak érezni. Minta Isten dicsőségét csökkentették volna.
7.
Olvastam: Agredai Mária: Szűz Mária mondta, Őt annyira megsebezte Isten szeretete, amikor a lelke Istent meglátta, hogy teljesen odaadta magát neki, hogy soha el ne szakadjanak egymástól.
Kép + Érzés: Szűzanyához képest mi gyarló emberek olyanok vagyunk, mint kihűlt, kemény betontömbök.
Olvastam: Agredai Mária: Szűzanya buzdította őt, újítsa meg a fogadalmát Őelőtte.
Azon gondolkodtam, ha mi is megújítjuk ígéreteinket, odaszentelődésünket.
Hang: Nem felesleges cselekedetek ezek.
Jézus: Nemcsak a szerzeteseknek kell megújítani fogadalmaikat, hanem, ha fel akarjátok melegíteni, forrósítani szereteteteket Felém, akkor időnként meg kell újítani az odaszentelődéseteket és kisebb-nagyobb fogadalmaitokat, ígéreteiteket. Ezzel lehet élővé tenni a hiteteket.
8.
Az elhunyt szeretteimről gondolkodtam, mi lenne, ha visszajönnének a földi életbe.
Hang: Az visszalépés lenne.
Jézus: Az elhunyt szeretteitek visszafelé már nem mehetnek, mert megint egy alacsonyabb szintre kerülne a lelkük. Azzal, hogy kiléptek a test rabságából és beléptek a nekik rendelt helyre, már egy magasabb szinten élnek, fejlettebb a gondolkodásuk, a tudásuk, és az érzelmeik.
9.
Kép: Egy személy teste, a fej helyett egy háromszög van.
Jézus: Egy látomásban megmutattam neked a felfoghatatlan titkot, misztikumot, az egy Istent három személyben. A háromszög három csúcsa a három személyt jelenti. A test pedig magát az Istent.
10.
Jézus Szent Szíve szobrát néztem, és elképzeltem, hogy Ő Maga áll előttem.
Gondolat: De ugyanakkor Ő bennem is van.
Jézus: Mielőtt elkezdesz imádkozni, kérned kell, hogy éreztessem jelenlétemet. Tudatni kell magaddal, hogy Én egy személy vagyok. Egy olyan személy, Aki valóságosan benned lakik. Ha így kezdesz hozzá az imához, mindent megkapsz, amire ez alatt szükséged van.
11.
Érzés: Próbálom Istent szemlélni, és teljesen más így élni az életet.
Kép: A felhők felett nézek el a kék messzeségbe, ahol a szabadságot látom.
Jézus: Amikor valóban Istent szemléled és elmerülsz Benne, akkor, ha ez jól sikerül, mindenféle dolog eltűnik a környezetedből. Csak Őt látod.
12.
A TV-ben az 1848 március 15. forradalom és szabadságharc ünnepét közvetítették.
Hangom: Én a lelkemben akarok forradalmat.
Kép: Én, kipirult arccal, jobbra fordulva hajoltam meg az Úr előtt.
Jézus: Ha az ember lelke a jó irányba halad, szüntelenül harcol a szabadságért, le akarja rázni magáról a kísértések igáját. Ehhez lángoló Isten-szeretet kell. Mutatom a képen azt a pillanatot, amikor megvívtad a szabadságot, és Isten előtt állsz kipirulva.
13.
Hang: Egy művet akarok kezdeni veled.
Jézus: Ha továbbra is hűségesen és lelkesen szolgálsz, egy feladattal bízlak meg. Ne félj, erőt is adok hozzá.
14.
Hang: Szeretném, ha tudnád, a közeljövőben ez.
Jézus: Mivel rohannak az események, már nem kell sokáig várnod.
15.
Azon tűnődtem, hogy minden apróság számít a dolgainkból, mert olyan pici mag, amelyből óriási fa fakadhat.
Jézus: Sokszor elmentek a kicsinynek látszó dolgok mellett. Lényegtelennek látjátok. Pedig lehet, hogy üdvösségetek múlik rajta. Azt szeretem, hogy a dolgok mélyére nézel, és a lényegtelennek látszót észreveszed, és megmutatod másoknak is.
16.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus rajtakapta Iskarióti Júdást a lopás folyamatában. Júdás úgy viselkedett, mint egy megszállott, és mondta, hogy benne van az erő, amely gyűlöl és legyőz. Jézus az ajtónál állt, és kereszt alakban tárta ki a karját, és a szemeiből látszott, hogy imádkozott miközben Júdásra nézett. Júdás, mintha önkívületi állapotból tért volna magához, arca elé tette a kezét, elgondolkodott a történtekről, majd a földre roskadt. Jézus mondta, Ő megszabadította Júdást attól az erőtől, amely őt önkívületben tartotta.
Érzés: A mi életünkben, amikor veszekedés van, és ki van borulva valaki, valójában úgy csitul le egy idő után, hogy az Úr lép közbe, és kegyelmeivel elárasztja a lelkét, mely nagyban hat rá.
Érzés: Az Úr azért tárta ki a karját kereszt alakban, mert a kereszt jele sokat mond a gonosznak, Jézus áldozatára tekintve legyőzöttnek érzi magát.
Olvastam: Jézus: „Az üdvözítő Tau jelet Lucifer nem bírja látni.”
Olvastam: Jézus mondta: Ő is erő, az egyetlen erő, amely nem gyűlöletből fakad, hanem szeretetből, amely nem gyűlöl, és nem átkoz.
Olvastam: Júdás azt várta, hogy Jézus megátkozza őt és elkergeti, de Jézus nem így tett, és ezt Júdás gyengeségnek tekintette. Jézus mondta, ez nem a gyengeségnek a jele, hanem annak, hogy Ő a Megváltó.
Érzés: Szeretetet gyakorolni és nem megátkozni valakit az pozitív erőt jelent, ha az ember átkozódik, az a gyengeség jele, és hogy nem tud abban a pillanatban megbocsájtani.
Jézus: Mint ahogy Júdást megtámadta a gonosz lélek, és bizonyos lelki erővel töltötte fel, úgy képes bárkit szolgájává tenni. De az Én erőm sokkal nagyobb a gonoszénál, és mint ahogy Júdást a kereszt jelével, kitárt karjaimmal megszabadítottam, ugyanúgy másokat is meg tudok szabadítani a gonosz szolgaságából. Mint ahogy Én uralkodtam Magamon és nem átkoztam el, nem zavartam el Júdást, amikor rajta kaptam a bűnén, ugyanúgy ti sem átkozzatok el egyetlen egy bűnös embert se, aki ellenetek tesz, hanem imádkozzatok érte, és áldjátok meg az Én kereszt jelemmel. Az ilyen viselkedés egy jó keresztény embertől nem gyengeség, hanem nagy erő, amit Tőlem kap.
17.
Hang: A kettőnk kapcsolatát erősítsd meg ezzel.
Jézus: Fejleszd magadban a megbocsátó szeretetet, az ellenségszeretetet.
18.
Hang: Körbenézek benned ezért.
Hang: Figyelj Rám.
Kép: Arany fény.
Jézus: Néha tapasztalom, hogy a múltban keresgélsz. Bánkódsz a sértések miatt, meg a régi bűnök miatt. Ezt hagyd abba kicsim. Elvonja Rólam a figyelmedet.
2023.03.28.
1.
Azon gondolkodtam, hogyan fogja átélni a lélek a Nagyfigyelmeztetést.
a)
Kép: A lélek, mint egy gömb, mely telis tele van ajtókkal, falakkal. A lélekben legbelül van az Isteni Szikra, hasonlóan, mint a Földgömb és a magma, amely az embertől el van zárva, és csak az Úrnak ismeretes. A Szentlélek kiáradásakor, mint a robbanás, tűz és lávafolyam, erős fényáradattal egy szempillantás alatt áttör minden ajtót és falat, melynek az ember nem tud ellenállni, mert ez olyan, mint egy cunami és a víz, mely elsodor.
Kép: A lélekben hatalmas égések történnek. Ami jó az emberben, az megmarad, a szennyet és a port égeti le, és a jó tulajdonság még nemesebbé válik. Olyan arannyá válik, amilyenné egymaga, a Szentlélek tüze nélkül nem válhatna. Egy bűnös emberben a rossz teljesen elég, és sivárság, pusztaság keletkezik benne.
Kép: A Nagyfigyelmeztetés utáni 6-6,5 hét időszakában, amikor az Úr hagyja a lelket, hogy szabadon keresse Őt, fehér virágok kezdenek virítani a lelkének pusztaságában. Ezek a virágok azok az erények, melyeket az Isten kegyelmének aranyesője serkentett ki. A 6-6,5 hét eltelte után, amikor e kegyelmi időszak lejár és visszatér a kísértés, egyesekben ezek a fehér virágok eltűnnek, már erősebb lelkekben pedig megmaradnak. Ahhoz, hogy a fehér virágok megmaradjanak, az ember szabadakarata és erőlködése is szükséges.
Jézus: Drága gyermekem, Isten igazságossága a Nagyfigyelmeztetéskor mindenki előtt nyilvánvalóvá válik. Vigasztalásul mondom nektek hűséges engesztelőim, hogy ha a kegyelem állapotában vagytok, akkor a megbánt, meggyónt bűneitek elégnek, eltűnnek. Az erényeitek pedig ragyognak, mint a színarany. Ó, szegény bűnös gyermekeim, akik nincsenek a kegyelem állapotában, halálos bűn van a lelkükben, ők teljesen elégnek. Olyanok lesznek belül, mint a szénné égett pusztaság. A többség meg fog térni, fehér lesz a lelkük, mint a liliom. De amikor letelik az a 6,5 hét, az a rövid kegyelmi idő, az emberek egy része megtért állapotban marad, és ki lesz téve a kisebbségnek, akik még a Nagyfigyelmeztetés alatt sem javulnak meg, azoknak, akik nem hisznek Isten igazságosságában.
b)
Kép: Emberi lélek a sötétben, és kegyetlennek találja az Isteni igazságosságot, amikor eléri.
Kép: Az ember látja az Úr Jézus keresztjét, és lelkében tudja, hogy Jézus milyen kínokat állt ki az ő megváltásáért. Az Úr ezt mindenkinek, a saját lelkének megfelelően mutatja meg, kinek mélységesebben, valakinek kevésbé mélységesen, attól függően, hogy melyik lélek mit bír elviselni.
Kép: A lélek nagyon sír, mert látja a nagy különbséget Isten és ő közötte, és látja, mit kellett volna tennie adott alkalmakkor a Tízparancsolatnak megfelelően.
Kép: Sokan bocsánatot kérnek az Úrtól. A legtöbben a közömbösek és a langyosak, akiket nem szállt meg annyira a gonosz, hogy Isten ellen forduljanak.
Kép: A teljesen megrögzött megszállottak közül sokan káromkodnak, és sok szitokkal illetik az Urat, de olyanok is vannak közülük, akik inkább hallgatnak és várnak. Ezek a gonosz lelkek milyenségétől és a megszállottságtól függnek.
Kép: Azok, akik kegyelmi állapotban vannak, azok kisebb megrázkódtatás után sírnak, de örömükben is, és a lelkük szinte táncolni fog az Úr szeretetének arany fényében, és le fognak borulni az Úr előtt. Ezeket az Úr nagyon megerősíti lélekben.
Kép + Hang: Mindez egy pillanat műve.
Kép: Amikor a lelkek találkoznak Urukkal, és a pillanatnyi lelkiállapotukat visszaigazolja az Úr, azonnal arra a helyre kerül a lelkük, amit megérdemelnének, ha abban a pillanatban meghalnának: Tisztítótűz, Mennyország, vagy Pokol. Az a néhány földi perc (egyes üzenetek szerint 15-20 perc) egy örökkévalóságnak tűnhet, mely alaposan fel fogja rázni, vagy ki fogja fordítani önmagából a lelket.
Hang: Te a Szívem mélyébe költözöl.
Jézus: A Figyelmeztetés előtt majd megjelenik mindenkinek látható alakban az Én vonagló, szenvedő testem, és különbözőképpen reagálnak az Én gyermekeim. A kegyelem állapotában levők örömükben sírnak, és hálásak Nekem, hogy megváltottam őket. Akikben sok a bűn, azok megdöbbenve veszik észre, hogy mit okoztak Nekem, és bánatukban zokognak, imádkoznak. Bocsánatot kérnek Tőlem. A megátalkodottak, akik nem tudtak megtérni, haraggal, dühvel káromkodnak. Ők lesznek a ti ellenségeitek. Ti, akik a megtértek seregébe tartoztok, táncolni fogtok örömötökben. Végül, minden teremtményem megpillanthatja a helyet, amit kiérdemelne, ha akkor kellene meghalniuk. Ezt az eseményt jók és rosszak egyaránt sokkal, de sokkal hosszabbnak érzékelik majd, mint 10 perc. Te és a hozzád hasonló, Engem nagyon szerető választottjaim a Szívem mélyében élitek ezt át.
2.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus mondta Iskarióti Júdásnak azzal kapcsolatban, amikor Júdás egy reggelen visszatért az apostolok közé, miután parázna nőkkel volt: „Hazugságtól és bujaságtól beszennyezve, mintha a pokolból jöttél volna, hogy beleestél a disznók sarába, meg kellett erőltetnem Magam, hogy a sarummal ne rúgjalak odébb, mint egy mocskos rongyot, és hogy visszatartsam a hányingert, mely felkavarta, nemcsak a lelkemet, hanem a bensőmet is”.
Érzés: Mindannyiunk, akik bűnnel közeledünk az Úrhoz, olyanok vagyunk, mint az „összesározott disznók”, miközben gondoljuk, hogy tiszták vagyunk.
Kép: Egy virág el van temetve sok szeméttel és a világ dolgaival. Egy kéz egyenként és szálanként veszi le a virágról azokat.
Jézus: Ez az epizód, amely a bűnös Júdással való beszélgetésemben játszódik le, arra tanít titeket, hogy nem az embert, hanem a bűnt utálom. Ezért, mielőtt majd találkoztok Velem a halálotok pillanatában, készüljetek levetni magatokról a bűnös sarat, a bűneiteket, hogy ne kelljen utálkoznom. Örömmel szeretnélek fogadni benneteket.
3.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus mondta Iskarióti Júdásnak: „Ő, mint Isten óvatossággal és őszinteséggel beszél, mely mindkettő szent Isten szemében. Az óvatosság háromszoros függöny a Szentek Szentje és a nép között, hogy a Király titkát elrejtse. Az óvatosság szerint válogatja meg a szavakat, hogy ki a hallgatósága, milyen a szellemi befogadóképessége, milyen a lelki tisztasága és az igazságossága. Mert bizonyos igazságok egyeseknek a nevetség tárgya, és nem a tiszteleté.”
Hang: Nem mindenkinek való minden.
Kép: Egy valaki a Mennyei Atyával van egy kincstárban, ami egyben Isten lángoló Szíve.
Jézus: Míg köztetek jártam, nem beszéltem nyíltan Isten titkairól. Jelképekkel takartam el a Mennyei valóságot. Erre azért volt szükség, mert egyrészt Isten titkait nem lehet földi szavakba foglalni, meg azért is, mert nem értenének meg, kinevetnének és kicsúfolnának. Egy képen mutatom neked, hogy az Én lángoló Szívem tele van a titkaimmal.
4.
Olvastam: Vannak a lélekben rejtett kapuk, amit az Úr bármikor kinyithat. Ezek az Úr titkaihoz tartoznak.
Kép + Érzés: A lélekben nagyon sok ajtó és kapu van, amelyekből az Úr egy szempillantás alatt lezárhat, és ezáltal bizonyos típusú lelki szárazságokat tud okozni. Mindez próbatétel a léleknek, hogy erősödjön a szabadakarat.
Kép: Az egy szüntelen és folyamatos erőmozgás, hogy hol ad, hol elvesz, hogy legátol dolgokat az Úr a lélekben, attól függően, hogy mit szeretne az Úr elérni benne.
Érzés: Egy alkalommal azt éreztem, mintha az érzéseimet leállították volna. Nem éreztem sem örömöt, sem bánatot, és semminek nem tudtam örülni.
Hang: Leárnyékolom benned ezt.
Jézus: A rejtett kapuk, amelyekről beszélek neked, tulajdonképpen a kegyelmeket jelenti. Amik például: kinyitom a hit kegyelmének kapuját, megtér a lélek. Amikor különböző ajándékokat kap egy ideig, például képlátás, benső hang, gyógyítás, stb, akkor a lélek érdekében becsukom a kaput, és egy darabig nem kapja ezt az ajándékot. Vagy például elveszem a különböző érzéseket, örömöt, bánatot, együttérzést, stb, és akkor egy bizonyos egykedvűségbe merül a lélek. Ezek a lezárások arra valók, hogy lelki szárazságot idézzek elő. Így növelem benne az alázat erényét. Azután kinyitom azt a rejtett kaput, amit lezártam, és újra ujjongva repül a lélek. Még jobban szeret ezután, mint előtte.
5.
Hang: A Menny dolgozik.
Hang: Ha tudnád, mi folyik itt…
Jézus: Ti gyermekeim a földön gondoljátok, hogy a Mennyben a szentek mozdulatlanságra vannak ítélve, csak imádkoznak és dicsőítenek. Ez nem így van. Nemcsak a földön vannak terveim a teremtményeimmel, hanem a Mennyben is. Minden lélek dolgozik valamit. Segít annak, aki nála alacsonyabb szinten van. Azután imádkozik a földön élő, valamelyik bajban lévő gyermekemért. Tanítja azokat, akik a földön egészen lemaradtak a lelki dolgok ismeretében, stb. Mindenkinek van valami feladata, szenteknek, angyaloknak egyaránt.
6.
A Nagyfigyelmeztetésről volt szó.
Kép: Az őrangyalom velem van, és nézi bennem az Úr arcát.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetéskor egyszerre a többmilliárd gyermekemmel együtt vagyok. Egyenként foglalkozom velük. Az őrangyalod szemléli benned az Én arcomat.
7.
Kép: Egy kék madár egy kék virágot tart a karmai között balra nézve.
Jézus: Az Én békémet jelképezi a kék madár a kék virággal. Ezt a békét akarom látni mindig a szívedben.
