Isten szemével
2025.07.08
1.
Isten világosságáról elmélkedtem:
Isten Világossága, legszebb ragyogása Istennek…
Sugárzol szerteszét, mint ahogy a Nap árasztja magából fényét és melegét.
Szeretetsugarat bocsátasz rám is, és körbe ölelsz fényeddel. Nem akarod, hogy a sötétségben legyek.
Hívlak, ó hívlak magamra, világítsd meg szívemet-lelkemet fényeddel.
Vonzz magadhoz, hogy ne tudjak elszakadni Tőled.
Maradandó nyomokat hagysz bennem, amikor lelkemmel érintkezel, már semmi nem olyan, mint a tegnap, vagy mint az előző pillanat.
Megmozdítasz bennem mindent… semmi sem akar bennem mozdulatlanul állni, hanem minden helyet akar csinálni Neked bennem, a Te ragyogásodnak, a Te fényességednek.
A sugárzó fényed áradni akar lényemben. Betölteni minden zugom, majd áradni kifelé, másokra is.
Isten Világossága, Isten nagy fényóceánját hordozod magadban, nagy melegséget, nagy lángot, nagy édességet, nagy szeretetet árasztasz szerteszét.
Ó, Isten Világossága… Isten nagy érzelmei vannak Benned elrejtve.
Nagy erővel szeled át a sötétség minden porcikáját, és életet adsz mindennek, amivel érintkezel. Semmi sem marad Előtted titokban, hiszen Isten Igazságosságát őrzöd magadban.
Ó, Isten Világossága, Isten titkait rejted el… Maga Isten rejtőzik el benned nagy bölcsességében, Aki a legmagasztosabb, Aki a legfölségesebb.
Senkire nem kényszeríti Önmagát, de ha valaki akarja, kéri és keresi Őt, a fényedben mutatja meg Lényegét és alakját.
Ó, Isten Világossága, bocsájtsd rám fényedet, hogy gyermeki ujjongással táncoljon lelkem Teneked.
Isten Világossága, látni akarlak egy napon, de addig, míg rejtened kell magadat, a szeretetcsókjaimat hintem Feléd, mint a Napba, napról napra…
2.
Hang: Átformállak téged ezért.
Érzés: Ha kérjük, és ha hagyjuk, hogy az Úr vezessen minket, és a kegyelmi ajándékaival élünk és szeretetet gyakorlunk, az Úr teljesen átformálja bezárkózott lelkünket.
Hang: Hogy még csak magatokra sem ismertek.
3.
Hang: A fény foglya vagy.
Érzés: Amikor az Úrnak és a szeretetnek szolgálunk, az Úr eláraszt fényével. Az Úr fénye és kegyelme nem engedi, hogy eltávolodjunk Tőle, mert mindig nagyobb és nagyobb vonzerőt fejt ki ránk, hogy minél jobban elszakadjunk a földi dolgoktól, az anyagiasságtól.
4.
Hang: A fény hordozója vagy.
Érzés: Amikor szeretetben élünk másokkal, Isten lakik bennünk, aki Fény és Világosság. De ha bűnt követünk el, elsötétítjük, befeketítjük a lelkünket.
Hang: Ezért kell mindig törekedni a jóra.
5.
Hang: A szeretet sugara vagy.
Érzés: Amikor szeretetet gyakorlunk másokkal, mi az Úr eszköze vagyunk, akin keresztül a szeretet sugarát továbbítja.
Hang: Azért teszi ezt így, hogy a ti érdemetek is növekedjen.
6.
Hang: A fény fokozója vagy te ebben.
Érzés: Amikor szentmisén veszünk részt, meggyónunk, megáldozunk, akár szentségimádáson veszünk részt, vagy amikor imádkozunk, szeretetet gyakorlunk, áldozatot hozunk, vezeklünk, a lényünket fény tölti el, amely másokra is kisugárzik, még akkor is, ha szemmel láthatólag ennek nincs semmi jele, és ha mások ezt nem is veszik észre.
7.
Hang: Világossá válik számodra, világossá válik benned ez.
Érzés: Amikor a Bibliát vagy más szent olvasmányokat olvasunk, világossá válik számunkra, hogy mit vár el tőlünk az Úr, mi az Igazság, mi Isten Parancsa. Ugyanakkor arra is rávilágít az Úr, hogyan munkálkodik, hogyan tevékenykedik, mi tetszik Neki és mi nem.
8.
Hang: Veled csináltatom ezt.
Érzés: Mivel Isten jelenleg nem él földi testben, így az egyéneket használja fel tanításainak hirdetésére, jócselekedetek megtételére stb. Az Úr egyes terveit emberek felhasználásával valósítja meg.
9.
Hang: Hogy Vele legyél.
Kép: Egy gótikus templom bejárata, de ugyanakkor egy ember is, akinek hasonló külalakja volt, mint a templombejáratnak. Az ember kezei imára voltak téve.
Érzés: Amikor olyanok vagyunk, mint Isten temploma, akkor mi is az Úr lakhelye vagyunk, ahogy a templom is Isten háza.
10.
Kép: Egy nyitott könyv.
Érzés: Mindegyikünk olyanok vagyunk az Úr előtt, mint a nyitott könyv, melyből olvasni lehet.
11.
Hang: Ezt gyűjtöm.
Hang: A jócselekedeteiteket gyűjtöm bennetek. Az imáitokat, az áldozataitokat.
12.
Hang: Megszámolni benned ezt.
Érzés: Csak az Úr tudja megszámolni bennünk, hogy hány erényünk és jó tulajdonságunk van, és hogy mennyi jócselekedetet tettünk az életünk során. Ugyanez vonatkozik a bűneinkre is és a gyarlóságainkra.
13.
Hang: A vigasztalód vagyok.
Hang: A Szívemre hallgass.
Érzés: Az Úr meg tud vigasztalni minket szomorúságunkban, ha Hozzá fordulunk. Az Úr Szívéből áradó szeretet borít be minket.
Hang: Minden jó Isten Szívéből árad, így hallgatni Rá jó.
14.
Hang: Nem a szemétdombon találtalak.
Érzés: Mivel az Úr teremtett minket, a saját tulajdonságaiból adott nekünk, hogy fejlesszük azokat magunkban. Ezért sokat foglalkozik velünk, és a legjobbat akarja nekünk.
Hang: Senki sem fog annyit törődni veled, mint Én.
15.
Hang: Megfogjuk a kezedet.
Érzés: Mindig az Úr vezet minket, formálja és alakítja a lelkünket, ha hagyjuk.
16.
Érzés: A szeretet nevében mi másokat kell, hogy szolgáljunk a földi életben.
Hang: Példaértékű ez benned, ha ezt megteszed.
17.
Eszembe jutott, hogy mindent visszakapunk, amit az Úrnak vagy másoknak adunk, csak Isteni változatban.
Kép: Valami kicsit adunk, Isten a végtelenségében nagyot csinál belőle, és ezt a nagyot adja vissza nekünk.
Hang: Viszonzom benned ezt.
Hang: Mindent visszakaptok úgy, ahogy adtatok, csak fokozottabban.
18.
Hang: Hatalmasat szenvedsz, hatalmasat birtokolsz.
Hang: Hatalmas jutalom jár ezért.
19.
Hang: Hol az értéked?
Érzés: Mindenki a lelkében hordozza a valódi értékét, amit tud fejleszteni. Aki nem tud erről, hagyja a lelkét szunnyadni, és az idejét nem annak gyarapodására használja fel, hanem eltékozolja, vagy nem tud mit kezdeni az idejével, és unatkozik.
20.
Hang: Megcsinálom az időt.
Érzés: Isten mindenhatóságában meg is nyújthatja, meghosszabbíthatja, de le is rövidítheti az időt.
21.
Hang: Nem ígérem meg ezt neked…
Hang: … hogy a holnapi napot megéled.
Érzés: Az Úr bármikor magához hívhat minket, ha jónak látja, akár a következő pillanatban is.
Hang: Így kell felkészülni.
22.
Hang: Ezzel kell valamit csinálni.
Kép: Egy kerekasztalnál ül valaki, majd egy nő jön az asztalhoz, hoz valamit a kezében. Az asztalra rakja, és kezdi kicsomagolni. Az a személy, aki az asztalnál ül, közelebb hajol, hogy megnézze, mi az.
Érzés: Amikor az Úrtól kapunk valamilyen kegyelmet, vagy belehelyez egy valamilyen élethelyzetbe, azzal kell nekünk valamit kezdeni.
Érzés: Az Úr azért adja ezeket, hogy próbára tegyen minket, mikor hogyan viselkedünk, és hogy tudjunk érdemeket szerezni.
23.
Hang: Mindig törekedjetek a jóra.
Hang: Beléd forr ez.
Érzés: Amikor mindig a jóra törekszünk és szeretetet gyakorlunk, az szinte a vérünkké válik.
24.
Hang: Kiollózom belőled ezt.
Érzés: Amikor gyarlóságaink ellen harcolunk, meggyónjuk a bűneinket, elvégezzük a megfelelő jóvátételt, az Úr kiollózza belőlünk a rosszat.
Hang: És marad a jó a szememben.
25.
Hang: Akarok.
Hang: Persze úgy, ahogy én akartam követni.
Érzés: Vannak olyan egyének, akik a hit kérdéseiből csak annyit fogadnak el, amennyi nekik tetszik, és nem a teljes igazságot. Ha nem úgy történik valami, ahogy ők elképzelik, megharagszanak Istenre, és gondolják, Isten elhagyta őket. Közben nem így van, hanem az ember az, aki nem fogadja el Isten akaratát és rendelkezéseit.
26.
Hang: Miért nem nyit ki neked egy kis ablakot?
Kép: Egy házban valaki kinyit egy kis ablakot az emeleten, balra fordulva.
Érzés: Sokszor van az, hogy az ember nem nyitja ki a szívét a másik ember iránt, és szeretetlen hozzá. Így vagyunk az Isteni fénnyel és világossággal is. Ha nem nyitunk ki Neki legalább egy kis rést, nem fog bejutni a lelkünkbe világosság, és nem indít szellemi életre. De ha kinyitjuk Előtte szívünket-lelkünket, a fény, a világosság és a szeretet betölti szívünket, és a mi szívünk is megmozdul a jó irányába.
27.
Kép: Nagyon szürke és fekete felhők.
Hang: Hogy került ez elő?
Hang: Képzeld el…
Kép: Egy férfi, az arcán látszik, hogy nagyon szenved, mert az arca el is torzul fájdalmában. A férfi a kezét is az arcához emelte kínjában.
Érzés + Hang: A sötét felhők jelentik a szellemi sötétséget, amely fájdalmat okoz az embernek, és nem tudja, hogy mit tegyen.
Érzés: Többször előjönnek a régi emlékek, és elborítják az ember emlékezetét. Ha ezek rossz emlékek és emlékeztetik az embert bűneire, szívesen elmenekülne tőlük.
28.
Egy alkalommal azt figyeltem kint a szabadban, hogyan jönnek a sötét felhők az égen, és hogyan takarják el előlem a Napot. A Napsugár megvilágította a felhők tetejét és a fény visszatükröződött, de hozzám nem jutott el a napsugár. Mindjárt a szellemi életünkre gondoltam.
Kép + Érzés: A Földgömb szimbolizálhatja a lényünket, melyben a testünk és a lelkünk összefonódik, a légtér, az atmoszféra pedig a szellemünket szimbolizálja, melyen keresztül tudjuk fogadni Isten sugarait. Amikor jön a fekete felhő, azaz a gonosz, elfedi tőlünk a Napot, azaz Isten Világosságát, össze tudunk zavarodni. Ha nem vagyunk kellőképpen erőslelkűek, és a rosszra hajlunk gyarlóságaink és gyengeségeink miatt, teljesen elveszettnek érezhetjük magunkat.
Érzés: De ha egy kis rés nyílik a sötét felhők között, a fény egy kis helyen eléri a földet, így van a mi lelkünk is Isten Világosságával.
Érzés: Még ha egy kicsi fény is megvilágítja lelkünket a sötétségben, ki kell használni az alkalmat, és felindítani lelkünket Isten felé, a mi szabad akaratunk révén, mert csak így van esély arra, hogy a gonoszság felhői eloszoljanak a fejünk felől. Például, ha bűnt követtünk el, gyorsan elmegyünk meggyónni.
29.
Hangom: Nem akarok ferde hajlamúságban, vagy ferde érzelmi világban élni.
Kép: Egy valaki két kezével nyílegyenesen mutat előre balra fordulva.
30.
Hangom: Megbocsátok azoknak, akik kárt okoztak nekem, akár testi, lelki, szellemi, anyagi, vagy egyéb téren.
Kép: Egy hosszú sor, akik előttem állnak, és mindegyikükkel megöleljük egymást.
1.
Arra kértem az Urat, hogy tegyen engem kristálytisztává…
Ó, Uram…
Tégy engem kristálytisztává, hogy a világosságod bennem ragyoghasson.
Tégy engem kristálytisztává, hogy a fényed a lelkem minden porcikáján teljesen áthatoljon.
Tégy engem kristálytisztává, hogy dicsőséged rajtam visszatükröződhessen.
Tégy engem kristálytisztává, hogy a szereteted bennem élővé váljon.
Tégy engem kristálytisztává, hogy a lényem Téged közöljön.
Tégy engem kristálytisztává, hogy Te bennem megalkothasd művedet, hogy megvalósíthasd velem kapcsolatos álmaidat.
Tégy engem kristálytisztává, hogy bennem élve a földön élő gyermekeid között lakhass.
Tégy engem kristálytisztává, hogy Világosságod lámpása lehessek.
Tégy engem kristálytisztává, hogy rajtam keresztül áraszthasd szeretetóceánjaidat.
Tégy engem kristálytisztává, hogy Igazságod, Parancsaid és Tanításaid bennem otthonra leljenek.
Tégy engem kristálytisztává, hogy szavaid és tevékenységeid, munkálataid visszhangozzanak bennem.
Tégy engem kristálytisztává, hogy szereteted lángjai loboghassanak bennem.
Tégy engem kristálytisztává, hogy melegséged felmelegítse hideg lelkemet.
Tégy engem kristálytisztává, hogy Mennyei illatod betöltse szívemet-lelkemet.
Tégy engem kristálytisztává, hogy örömöd bennem kiteljesedjen.
Tégy engem kristálytisztává, hogy engem nézve, a Szent Arcod láthasd visszatükröződni.
Tégy engem kristálytisztává, hogy a fényeidet láthasd bennem felragyogni.
Tégy engem kristálytisztává, hogy megértsem, az igazi szeretet csupa áldozatból áll.
Tégy engem kristálytisztává, hogy megszeressem a vezeklő életformát.
Tégy engem kristálytisztává, hogy megértsem az emberi nyomorúságokat.
Tégy engem kristálytisztává…
Tégy engem áldozati báránnyá.
Ámen.
2.
Egy alkalommal úgy éreztem, lelki sötétségben vagyok, és kerestem az Úr Világosságát…
Drága Uram, a Világosságodat keresem a lelkem sötétségére, fényedet a fénytelenségemre.
Burkoljál be engem ragyogásoddal, hogy dicsőséged fényében lássam gyarlóságaimat.
Igazságosságodat állítsd elém tükörnek, a bűneimet látván hadd borzadjak meg.
Ó, a fényed ragyogása elkápráztat engem, és sírásra készteti szívemet, ó, mekkora a különbség közöttünk.
Irgalmadat kínálod, és kérem is folyton, de nemcsak, hogy irgalmazz bűneimért, hanem taníts meg engem szentül élni.
Szégyenkezve, de nagy bizalommal közelítek Hozzád, hiszen Te akarsz is a közelségemben lenni, így a nagy vonzerődet bocsátod rám.
„Bátorság gyermekem”, közlöd felém, „ne félj, hiszen érted is adtam életemet, érted is ontották ki véremet”.
Felforrósítod kihűlt szívemet, hogy égjen és lángoljon Érted.
Ámen
3.
Video: Avilai Nagy Szent Teréz reggel, amikor megcsókolta a keresztet, természetfeletti fény töltötte be a teret, amelyben tartózkodott. Extázisban az Úr Jézus több alakalommal mutatta meg neki, hogy mi történik akkor, amikor valaki igaz hittel, szeretettel és nagy odaadással csókolja meg a feszületet és Jézus Szent Sebeit a kereszten. Jézus megérttette vele, hogy ilyenkor az ember lelke érintkezik a szeretetet misztériumával, mely Mennyei zsilipeket nyit ki, és különböző kegyelmeket tud kiesdekelni az embernek. 9 kegyelmet sorolt fel:
- A gonosz rettegve és pánikszerűen menekült el a helyszínről, mintha puszta tüzet érintett volna. Teljes és végleges visszavonulás volt a részéről. Aki igaz hittel csókolja meg a keresztet, elűzi a körülötte lévő gonosz erőket, amelyek folyamatosan keresik az alkalmat, hogy kísértsenek, összezavarjanak, és bűnbe taszítsanak. Egy láthatatlan fal képződik az ember körül, melyet egyetlen démon sem tud áttörni.
- A Purgatóriumban szenvedő lelkek azonnali megkönnyebbülésben részesültek, akikért imádkozott és közbenjárt, minden alkalommal, amikor megcsókolta a keresztet. Minden szeretetcsók automatikusan egy hathatós imává változott az elhunytakért, könnyített a szomorúságukon, és meggyorsította az utat nekik az örök dicsőségbe.
- Látta a Menny angyalait, kik feljegyezték ezt a szeretetgesztust az örök élet könyvébe. Minden szeretetcsók örökre bele lett vésve az Isteni emlékezetbe, értékes felajánlásként, az imádat cselekedeteként, amelynek örök jutalma lesz, melynek maguk az angyalok örültek, és vitték a szeretetcsókot a Mindenható Isten Trónjához, mint az illatos virágok csokrát.
- Minden szeretetcsókra Jézus Szent Szíve igazi, fizikai és természetfeletti módon indult meg, mely nem egy valami szimbolikus dolog, hanem egy szellemi realitás.
Gondolat: Mivel Jézus fizikai teste feltámadt, így magától érthető, hogy Jézus mindent megérez a fizikai testében is.
Szent Teréz írta: „Éreztem, hogy az Úr Szíve megnyílik, mint az Irgalom kiapadhatatlan forrása, különleges kegyelmeket kiöntve a lelkemre, mintha minden csók egy aranykulcs lett volna, amely megnyitott Isteni kincseket, melyeket különös módon nekem tartogatott.”
Érzés: Sok olyan kincs van, amit az Úr oly szívesen nekünk adna, de nem tudja, mert a különleges szeretetünkre tudja csak azokat odaadni.
Hang: Neked tartogatom ezt.
- Szent Teréz érezte, hogy a lelke természetfeletti erőt kapott a jövőbeli kísértések ellen, mely Isteni védelemként, pajzsként vette őt körül.
- Szent Teréz látta Szűz Máriát, mint a szomorú és fájdalmas Szüzet a kereszt lábánál, különleges módon közbenjárva azokért, akik a Fia keresztjét különlegesen tisztelték.
- Részleges búcsút nyert saját maga számára, és azokért a Purgatóriumban szenvedő lelkekért, akikért imádkozott, és akikért közbenjárt. Mint egy frissítő csepp, úgy hullott a szenvedő lelkekre, enyhítve szenvedéseiket, és közelebb hozta őket a boldogító örök élethez.
- Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre ez a szeretetgesztus igazi odaadással ismételve el tud érni emberi szemmel láthatóan lehetetlen kegyelmeket, még kivételes és ritka csodákat is. Például, meglágyítja a legkeményebb szíveket, meg tudja gyógyítani a legsúlyosabb betegségeket, és meg tudja oldani a legkomplikáltabb problémákat is.
- Szent Teréz egy extázisa alatt látott egy személyt, ki hosszú időn keresztül csókolta az Úr sebeit és a feszületet. Amikor meghalt, hogy találkozzon az Ítélőbíróval, Krisztus maga közeledett a lélekhez, és mondta a léleknek: „Szeretett lélek, emlékszem minden csókra, amelyet adtál a keresztemen, kincsként őriztem a Szívemben minden szeretetbizonyosságot, amelyet felajánlottál Nekem a sebeimben. Most eljött az Én időm, hogy megcsókoljalak az örök élet csókjával.” Purgatóriumi szenvedés nélkül került a Mennyországba.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta, a szeretetgesztusaink az Úr iránt eltakarják a gyarlóságainkat és a kisebb vétkeinket.
Hang: Igazán felemelő ez.
Hang: Ahogy felébredsz álmaidból, csókold meg a keresztet, az Úr sebeit.
Hang: Ezzel kezdd a napot. Semmi sem fog elveszni a szeretetgesztusaidból. Mindenre emlékszem.
4.
Hang: Sátán…
A lelkem azonnal hívta az Úr Jézust és Szűzanyát, és latinul mondtam az Üdvözlégy Mária imát.
Kép: Szűzanya kék ruhában volt imára tett kézzel.
Hang: Ezt nagyon jól tetted.
Hang: Veled harcolok.
Gondolat: Ördögűző papok mondták, a gonoszok nem értik a latin nyelvet, és könnyebben eltávoznak.
5.
Hang: Beléd égetni ezt.
Érzés: Azok a mozdulatok, amelyeket sokszor megteszünk, amelyeket hosszabb időn keresztül gyakorlunk és szokásainkká válnak, tulajdonságainkká és erényeinkké fejlődnek. Azok szinte összeforrnak, eggyé válnak lényünkkel. Szinte belénk égnek. Ezek lehetnek jó tulajdonságok is vagy rossz tulajdonságok is.
Hang: Mindig törekedjetek a jóra.
Hang: Beléd forr ez.
5.
Hang: Kidíszíted önmagadat ezzel.
Érzés: Amikor szeretetet gyakorlunk és másokat közelebb vonunk Istenhez, az Úr ad még több kegyelmi ajándékot és kincset, amelyek a lelkünket díszítik.
6.
Az imáról volt szó.
Hang: Párbeszédet folytattok Istennel.
Hang: Az ima az Istennel való kapcsolatban előrevisz. Fenntartja a közösséget Vele.
Kép: Amikor imádkozunk valakiért, az olyan, mintha szeretetsugarakkal borítanánk be őt.
Kép: Az Úr a mi imáink hatására világosságának kegyelmét küldi a lélekre, akiért imádkozunk, mely hatására megmozdul az illető lélek. Ez a kegyelemsugár megpróbálja áttörni a hitetlen szív keménységét. Ha az adott személy hívő, a lelkét még jobban előre viszi úgy, hogy jobban megvilágosodnak előtte a dolgok, amelyekkel szemben áll.
7.
Arról gondolkodtam, amikor a lélek emelkedett állapotban van, amelyet az ember nem tud saját magától elérni, hanem az Úr kegyelme helyezi ilyen állapotba, és a lélek beszél az Úrral emberi füllel nem hallható módon.
Hang: Mi ketten élvezzük egymás jelenlétét.
Hang: Pihenjél bennem.
Hang: A Lélek szárnyaival mész te előre.
8.
Hang: A Szentlélek szárnyaival nősz.
Érzés: Amikor engedelmeskedünk a Szentlélek indíttatásainak és beteljesítjük azokat, Isten elgondolásai szerint élünk és nem földhözragadtan, a lélek sokkal jobban halad az életszentség útján, szinte repül.
9.
Egy alkalommal autóbuszon utaztam autópályán. Egy sast vagy sólymot láttam egy oszlopról felemelkedni a levegőbe. Másképp lendítette a szárnyait, és másképp repült, mint a galamb vagy bármelyik másik madár.
Érzés: Egy a képesség, ebben az esetben a repülés, de minden madár másképp, kissé más mozdulatokkal teszi ezt.
A lélek repülésére gondoltam.
Érzés: A lelkek is másképp repülnek Isten fényének Egén.
Hang: Az emberek a lényükben nem ugyanolyanok.
10.
Hang: Belelátok a szívedbe.
Gondolat: Bármikor ránk néz az Úr, látja, hogy mi a gondolatunk, mi foglalkoztat minket, milyen érzelmek keringenek bennünk.
Hang: Szívedből beszélsz te Nekem.
11.
Hang: Benned éneklek.
Érzés: Mivel az emberi lélek Istenben van, Isten kegyelme énekre és örömre indítja a lelket, aki Istenben énekel.
Érzés: Az a lélek, aki folyamatosan Istenben él, folyton énekel az Úrnak. Hol kérő szavakkal, hol dicsérő szavakkal, hol a hála szavaival, hol imádó szavakkal fordul Hozzá.
12.
Hang: Olyan mélységeket kezdtek látni…
Érzés: Ez akkor van, amikor az Úr betekintést ad valamibe, megenged valamit megérteni, megvilágosítja értelmünket valamiben.
13.
Hang: Mivel mi téged hallgatunk…
Érzés: Minden imánk, minden kérésünk, minden beszédünk és beszélgetésünk másokkal felszáll az Égbe az Úr Trónjához, amit az Úr meghallgat. Ha a kéréseink a lelkünk javát szolgálják, az Úr megadja azokat.
14.
Hang: Így volt jól.
Érzés: Isten sosem ok nélkül tesz velünk valamit, vagy enged meg valami rosszat az életünkben.
15.
Hang: Meglepetésként szánom ezt benned.
Érzés: Az Úr mindig megajándékozza az embert valamivel az életben. Amikor pedig meghal, az Úr felfedi a titkokat az életével kapcsolatban, amit nem értett meg korábban, akár szenvedésről van szó vagy másról.
