Misztikus beszélgetések

2017. 11.01. 23 óra. Imák után.

Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm Imáidat!

Nagyon megörvendeztettél, hiszen gyakoroltad 2 betegen is a gyógyítás ajándékát.Kicsit félszeg, kicsit bátortalan voltál, de a szívükig hatottál e beteg gyermekeimnek.Nem lesz hatástalan imád.

Uram! Láttam, vagy képzeltem valamit.Egy tömeg követett engem,és úgy tűnt a gyógyulás vagy a gyógyítás miatt jönnek utánam.Egyelőre elképzelhetetlen számomra, hogy ennyi ember gyógyítása.

Jézus: Gyermekem! A j gyötrelmeit kellett megélni övőt mutattam neked.Mindent megtudsz, megkapsz időben.

Most menj békével, holnap korán kell kelned.

Megáldalak az Isten és felebaráti szeretet ajándékával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.

2017.11.05. 22 óra. Imák után.

Jézus: Gyermekem! Köszönöm imáidat!

Napközben is veled voltam,minden érzelmedet, együttérzésedet a szenvedő betegeid iránt átéreztem.Különösen sokat gondoltál imáidban azért a gyermekemért, akinek az állapota súlyosbodott. Eszedbe jutottak a felelőtlenségek, a nemtörődömségek, a mulasztások a betegekkel kapcsolatban. A tehetetlenség és a kilátástalanság gyötrelmeit kellett megélni ebben a műszakodban.

Uram! Hogyan tudnám kordában tartani az indulataimat, az igazságérzetem kibuggyanásait, indulatos kifakadásaimat?

Jézus: Gyermekem! Minden körülményt mérlegelni kell. Orvosaitok túlterheltek,tevékenységeik szerteágazóak, sok helyen dolgoznak. Szétforgácsolódik munkájuk. Nemtörődömségük, felelőtlenségük miatt számon fogom kérni őket. A te  feladatod ami a mai napon is volt, teljes szívedből, teljes erődből, tehetségedből szolgáld a beteg embert.

Uram!  Miért gondolok oly sokat a bekövetkező szenvedésre?

Jézus: Ebben benne van fantáziád, de benne van az a szándékom,hogy felkészítselek lélekben a jövőbeli megpróbáltatásokra.

Jézusom! Emlékszem arra a katarzisra, ami a megtérésemkor és a keresztelés után a Te meglátogatásodkor történt. Miért van az, hogy ezt nem érezzük mi hívők, akik annyira szeretünk Téged, folyamatosan?

Jézus: Ezek rendkívüli ajándékok voltak. Annak idején az apostolok sem voltak állandóan elragadtatásban, ha Velem voltak.

Mi az oka a papságunk túlzott óvatosságának?

Jézus: Gyermekem! A papok nagy része fél. Félti pozícióját, kényelmét. Van aki becsületesen jó szándékkal csak az engedelmesség parancsát követi.

Köszönöm Uram, hogy beszélhettem Veled.

Megáldalak Évikém a kitartó imádság kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.
 

2017.11.08. 22 óra. Imák után.

Jézus: Drága Évikém! Köszönöm imáidat!

Gyakran gondolsz a szenvedésre. Arra, hogy neked lesz-e benne részed? Milyen lesz? Ki fogod-e bírni?

Nos, a szenvedéseid már rég megkezdődtek.Házasságod problémái, testi és lelki fájdalmaid, munkahelyeden tapasztalt dolgok. Az üldöztetés ideje alatt az "Élő Isten Pecsétje" lesz védőpajzsod, de az üldöztetés szele megérint.Én erőt adok és vigasztalni foglak minden körülmények között

Súlyfeleslegem zavar.Évek óta tehetetlen vagyok a fogyást illetően.

Jézus: Gyermekem! A böjt és a mértékletesség segít.

Kate Kerr igaz próféta-e?

Jézus: Igen. Őt gyakran elragadom a Mennybe, hogy minél jobban megismerjék és higgyenek benne.

Uram! Kapok-e majd én is olyan csodálatos üzeneteket, mint más kiválasztott lelkeid?

Jézus: Ne légy türelmetlen! Tudod, hogy az imában való kitartás az alázat, a felebaráti szeretet előre visz a velem való beszélgetésekben.

Köszönöm Jézusom!

Megáldalak a kitartó imádság lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen

Jézus bátor harcosa.
 

2017.11.10.22 óra. Imák után.

Jézus: Drága Évikém! Köszönöm imáidat!

Ma újra négyen imádkoztátok a Keresztes Imahadjárat imáit. Örülök, hogy Katit arra buzdítjátok, hogy jöjjön, így közösségben imádkozik és gyógyul a lelke.

Van egy visszatérő képem.   Valahol egy zöldes, bokros részen összegöngyölt 20 000 Ft-ot találok, gumigyűrűvel összefogva. Sehol egy lélek, mégis úgy érzem, ha elrakom és nem szólok senkinek, bűnt követek el.

Jézus: A gonosz kísért ezzel. A mammon, a pénzimádat nem Tőlem jön.

Szeretlek Uram.

Menj békével. Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Jézus bátor harcosa.
 

2017.11.11.20 óra. Imák után.

Jézus: Drága Kicsi Évám!

Ma szinte egész nap az üzenetek továbbításával voltál elfoglalva. Örömmel szemléltem ezt a tevékenységedet.Sok-sok lélekhez eljutnak ezek az üzenetek a leveleid által. Megáldalak érte.

A Szent Arc rózsafűzér alatt szemlélted Arcomat. Mély szánalom és együttérzés támadt a szívedben. Köszönöm neked Gyermekem!

Sokat kérdezed, vajon Kate Kerr igaz próféta-e? Ő a Mennyországról és a Mennyország titkairól beszél. Ő az Én kiválasztott gyermekem.

Amikor dolgozom, Jézusom, nagyon nehéz nem belesodródni a "pogányos" lelkiségbe. Szeretnék jobban keresztényként viselkedni.

Jézus: Példamutatásod, a betegek szeretete, a betegekkel való együttérzésed, az ítélkezések, felháborodások elhagyása, a gyógyítás közelebb hoz Hozzám és közelebb viszi Hozzám őket, a munkatársaidat.

Szeretném Uram, ha valami nagy volumenű, vagy valami fontos dolgot is mondanál nekem Jézusom.

Jézus: Ne légy türelmetlen, mindennek eljön az ideje.
Szeretem a csendet Uram.
Jézus: Ilyen csendességben tudok elmélyülten beszélgetni gyermekeimmel.
Uram! A papokhoz elküldött üzenetek megváltoztatják.e az utolsó időkhöz való hozzáállásukat?
Jézus: Papfiaim komoly dilemmában vannak, sokat vívódnak, szenvednek az Egyház állapota miatt. Sokat kell értük imádkozni.
Hogyan van az Jézusom, hogy semmi katarzist, vagy megrendítőt nem érzek, amikor szólsz hozzám?
Jézus: Teljes Istenségemet, erőmet hatalmamat, emberi szíved, lényed nem bírná elviselni.
Szent Mihály Arkangyalt és Szent Őrangyalomat gyakran megszólítom imában.
Jézus: Jól teszed Gyermekem, Ők mindenkor védelmedre sietnek, ha hívod őket.
Szeretlek Uram!
Menj békével Gyermekem,megáldalak a kitartó imádság és a sziklaszilárd hit kegyelmével, az Atya , a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Jézus bátor harcosa.
 
2017.11.12. 20 óra. Imák után
 
Jézus: Köszönöm imáidat! Minden fájdalmadat, fizikai és lelki fájdalmadat ajánld fel a bűnösök megtéréséért és a lelkek megmentéséért, úgy ahogy ezt eddig is tetted. Köszönöm neked Gyermekem!
Uram! A tegnap esti és a reggeli gyötrődésem a bizalmatlanság , a féltékenység és a kötekedés lelke miatt történt?
Jézus: Jól látod Gyermekem, nyugtalanságod, álmatlanságod ezek miatt történtek. A mai gyónásoddal eltakarodtak ezek a gonosz lelkek, de nagyon vigyázz, mert ugrásra készen állnak, ezért kitartóan és szeretettel imádkozz a férjedért.
Ma elolvastam B. Zsófi könyvét, a legújabbat "Tarts az igazakkal" címmel. Eddig mindegyiket elolvastam.
Atyám! Köszönöm a bátorítást és az erőt, amely ebből a könyvből árad.Sokat tanultam a lelkekért folytatott harcról, a Szent Angyalok segítségéről, a bukott angyalok támadásairól. Egy dologban megerősített, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem kitartóan imádkozni kell a magunk és a mások lelki üdvéért .Megengeded Uram, hogy magunk harcoljunk, de mindig biztosítasz arról, hogy segítesz és mellettünk Vagy, csak kérni kell a segítségedet és a Szent Angyalok segítségét.
Jézus: Kicsim!  Ők sok.sok bajt, kísértést és gonosz szándékot elhárítanak. Légy nagyon hálás az Őrangyalodnak és a Szeráf Angyalnak, akit ajándékul adtam, amikor szövetséget kötöttél  az Őrangyaloddal.
Mit tegyek, ha a munkahelyemen a negatív erők, "beszólások", pletykák, ítélkezések fültanúja vagyok?
Jézus: Ha lehet, vond ki magad ebből, ha nem tudod, kezdj el imádkozni azért, aki beszél, és akiről beszélnek is.
Megáldalak az erősség és a kitartás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Jézus bátor harcosa.

2017.11.13.
Jézus: Drága Kislányom Évikém!
Itt állok előtted, a te megváltó Krisztusod és a te Jegyesed.Nagy szeretetemben elhatároztam, hogy kiteljesítem benned a benső hang kegyelmét. Boldoggá teszel azzal,hogy nem kételkedsz Bennem. Ellenségem alig várja, hogy egyszer elkezdjél bizonytalankodni és megsemmisítsd beszélgetésünket, de ezt Én soha nem fogom megengedni neki. Azért mondtam, hogy írj le mindent, mert amit mondok neked , az nem csak neked szól, hanem mások épülésére is akar szolgálni. Ahogy telik az idő, és növekedik ez a kegyelem , egy pap lelkivezetőre lesz majd szükséged. Te sok papot ismersz , de csak olyan jöhet számításba , aki úgy mint te, egészen az igazság oldalán áll.Segíteni fogok, hogy rátalálj egy ilyen neked való lelkivezetőre. Terveimben benne van, hogy beszélgetéseink ne maradjanak a fiókodban, hanem olvashatóvá váljanak széles körben gyermekeim számára. Csak egy feltétele van annak, hogy feltedd az internetre, hogy a jövendő lelki vezetőd megszűrje.
Most pedig egy kis kereszttel megáldom az értelmedet, hogy mindig szét tudd választani továbbra is a saját gondolataidtól az Enyémet.
Egy kis keresztet rajzolok a kezedre és megáldom ujjaidat, mellekkel leírod Szent Szavaimat.
Végül megáldom kicsi szívedet egy kis kereszttel, hogy lobogó szívvel fogadd Tőlem kitüntető kegyelmemet.
A gyógyítást is folytasd!
Kitárt karjaimmal átölellek és a kis arcodat csókjaimmal borítom . A te Jézusod.

 
2017.11.13 .22 óra
 
Jézus: Itt állok előtted Gyermekem megdicsőülten és boldogan. Köszönöm az imáidat!
Köszönöm, hogy elmondtad választottamnak a beszélgetéseinket. Megoszthattátok tapasztalataitokat egymás épülésére. Örömömre szolgál hogy életed egyre több területére engedsz be. Akkor leszek nagyon boldog, ha együtt lélegezve Velem teljesen együtt leszel Velem, Bennem minden cselekedetedben, gondolatodban.
Uram! Mi a legfontosabb az ember életében?
Jézus: Az Isten és a felebaráti szeretet.
Sokkal jobban szeretnélek szeretni Téged Jézusom és az embereket.
Jézus: Nyisd meg szívedet , engedd Szentlelkemet munkálkodni benned.
Uram! Ezekben nincsenek technikák, egyszerűen a gyermeki ráhagyatkozás elég.
Jézus: A gyermekektől sokat tanulhattok.
Uram! Mi a hiúság gyökere?
Jézus: A magamutogatás, a gőg, a világ felé fordulás, az elismertség keresése, bizonyos mértékig a kisebbrendűség érzés. A hiúsággal az ember magát teszi előtérbe, túlhangsúlyozva fogyatékosságait, vagy erényeit.
Uram! Előfordul, akár az utcán is menet közben, hogy képzeletben tanítok, vagy prédikálok.Volt már ilyen álmom is.
Jézus: Szentlelkem ajándékaival halmoz el. Nyisd meg a szívedet, olvasd a Szentírást, így még több kegyelmet kaphatsz.
Köszönöm Uram!
Megáldalak a békesség Lelkével. Amen
 
Jézus bátor harcosa.

 
2017.11. 14. 20 óra.
 
Jézus: Köszönöm imáidat! Boldog vagyok, hogy újra itt vagy és írsz. Napközben sokat beszélgettél, kérdeztél. Eljön az idő, amikor napközben is írnod kell, mert annyi mondanivalóm lesz számodra.
Sokat gondolkodtam Uram a lelkek megkülönböztetéséről. Megérzem a lelkekben a jót és a rosszat. Meglátom a számítást, a rosszindulatot, a büszkeséget, a hízelgést, az alázatoskodást, a képmutatást, az álságos pletykát. Apró jelekből, hangsúlyból az emberek rezdüléseiből következtetni tudok a bennük levő érzésekről, lelkekről. Ebben még nem vagyok elég biztos.
Jézus: Évikém! Mint már korábban is mondtam neked, a jó emberismeret ajándékát adtam neked.Innen már csak egy lépés a lelkek megkülönböztetésének ajándéka. Ezt már te jól látod, jól gyakorolod. Korábban a lélekbe látás kegyelmét is kérted. Ez óriási felelősség. Nagy lelki erősséget, nagy felebaráti szeretetet, nagy önismeretet, nagy önmegtartóztatást, nagy szeretetet Isten iránt kell, hogy birtokoljon az az ember, aki a lélekbe látás kegyelmét megkapja.
Meg sem merem kérdezni, én megkaphatom-e?
Jézus: Gyermekem, lassíts, mindennek eljön az ideje.
Láttam egy kis filmet egy pásztor gyermekről. Könnyekig meghatott a gyermeki egyszerűsége, őszintesége .Isten és az édesanyja iránti szeretete.Téged láttalak benne Uram.
Jézus: Kicsim. Pont ilyen egyszerű, tiszta gyermekekre vágyakozom, akik teljesen Rám hagyatkoznak.
Tegnap Jézusom beszéltél a lelkivezetőről, aki majd elolvassa ezeket a beszélgetéseinket.Nagyon várom, kíváncsi vagyok, ki lesz az.
Jézus: Időben eléd vezetem Gyermekem.
Most pedig megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Jézus bátor harcosa.

 
2017.11.15. 22 óra.
 
Jézus: Drága Gyermekem köszönöm imáidat!
Köszönöm, hogy Ágoston atyáért elimádkoztad az Irgalmasság rózsafűzérét.
Jézusom! Nagyon szégyellem magam előtted. Oly nehezen viselem a nyűgös, okvetetlenkedő, " kekeckedő" betegeket.
Jézus: Ezeket a betegeket nem véletlenül hozom eléd Gyermekem. Edzeni akarom a türelmedet, próbára akarom tenni az irántuk való szeretetedet.
Pedig nagyon igyekszem Uram, csak úgy érzem, korán feladom.
Jézus: Nézz rájuk úgy, mintha édesapád, édesanyád, gyermeked, testvéred feküdne az ágyon. Így könnyebben bele tudod képzelni helyzetükbe magadat és nagyobb türelemmel, szeretettel tudnál feléjük fordulni. Köszönöm Uram a jó tanácsot. Szeretlek.
Jézusom! Egyre többet gondolok az Angyalokra, az Őrangyalomra. Szeretnék velük szorosabban együttműködni. Van jó pár könyvem a Szent Angyalokról, elkezdtem olvasni róluk.
Jézus: Ezt jól teszed Gyermekem, Ők azok, akik láthatatlanul segítenek, átsegítenek a hétköznapi bajaidon.
Az Őrangyalom szomorú, ha én nem úgy viselkedem ahogy azt Te szeretnéd?
Jézus: Igen szomorú,de szabad akaratodba ő sem avatkozhat bele.
Jézusom holnap elmegyek gyónni, mert megbántottalak ezzel a méltatlan, meddő vitával, amit a férjemmel folytattam.
Jézus: Gyermekem, várlak a gyóntatószékben.
Most megáldalak a türelem és a higgadtság kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 

Jézus bátor harcosa.

Misztikus beszélgetések hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

 

0.019 mp