2017.11.16. Csütörtök. Virrasztási imák után.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
Fájdalmaidat megnöveltem, de a kegyelmeimet is megnöveltem.Egy pajzsként fog körül venni téged szeretetem védelme a sátán és démonai ellen.Tombol, mert nem talál fogást benned, rajtad.
Uram! Késő este az imák előtt volt egy rossz álmom, vagy félálmom. Úgy feküdtem, mint egy sérült valami vákuum ágyon, szinte a föld felett tolt valami, miközben két finom kéz kinyúlt felém és én megfogtam azt.Teljesen tehetetlennek, kiszolgáltatottnak éreztem magam.
Mi lehetett ez Jézusom?
Jézus: Gyermekem! Az események irányítása az Én kezemben van, amikor tehetetlennek vagy félelmetesnek tűnnek a feladatok. Édesanyám segítő kezét fogtad, Ő nyújtotta ki, hogy ne félj. Köszönöm Uram.
Holnap Vácra megyek 3. pénteki engesztelésre. Kicsit tartok egy testvérrel való találkozástól.
Jézus: Évikém. Viselkedj természetesen és szeretetteljesen.
Most menj békével, későre jár. Megáldalak a bátorságlelkével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen
2017. 11.19. Irgalmasság órájában.
Jézus: Kicsi leányom Évikém!Köszönöm imáidat!
Sokakért imádkoztál, kegyelmek sokaságát osztottam szét.
Gyermekem, az idő közeleg, készítsd fel lelkedet, minden nap kegyelmi állapotban legyél. Az események felgyorsulnak.Látom nagyon sok és erős támadásnak vagy kitéve, de mindig kéred Édesanyám és az Én segítségemet és" állod a sarat". A Bibliádat is elő, elő veszed, szokásoddá váljék a Szentírás olvasása, végre kezd el, a Valtorta-könyvek olvasását is.
Látom fáradságodat.Pihenj. Megáldalak a türelem és a szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017.11.20. 22 óra.
Jézus: Gyermekem! Komoly beszédem van veled. A mai napon, nem úgy viselkedtél, mint egy keresztény ember.Munkahelyeden ugyanolyan tanúm kell, hogy légy, mint a templomban és az engeszteléseken. A jókedv és a nevetés a jó hangulat, jó dolog. Addig, amíg a másik ember kárára nem történik. Betegeidet részvéttel és szeretettel vedd körül, gyakorold a gyógyítás ajándékát, azért kaptad!
Uram, nagyon szégyellem magam. Holnap, vagy amikor lehetőséged lesz rá, menj el gyónni.
Jézus: Most megáldalak a tiszta felebaráti szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017. 11.21. 21 óra.
Jézus: Drága Kislányom! Köszönöm imáidat!
Ezek az imák a te és a lelkek üdvösségéért vannak, és jól teszed, hogy minden nap imádkozod. Nagyon nagy szükség van a lélekmentésre.
Kicsim. Mit szeretnél legjobban?
Üdvözülni Uram.
Jézus: Mi kell ehhez?
Uram a HIT és a SZERETET.
Jézus: Úgy van kislányom ezt jól látod. Sok gyermekem másképpen gondolkodik, pedig most azt az időt éljük, hogy minden embernek a saját lelkéért kell harcolni. Ti engesztelők, áldozatos imáitokkal mások lelkeit is mentitek. Jutalmatok nagy lesz a Mennyben.
Látom fáradságodat és fájdalmaidat, amit rendszeresen elfogadsz és felajánlasz a lelkek megmentéséért. Minden alkalommal kérd a segítségemet és az Őrangyalod, valamint Szent Édesanyám segítségét és erődet megsokszorozom.
Most menj békével, megáldalak a türelem és az alázatosság kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Köszönöm Uram!
Jézus bátor harcosa.
2017. 11.22. 22 óra.
Jézus: Köszönöm imáidat!
Gyermekem! Sokat gondolsz a gyógyításra. Munkahelyeden ma többször is lehetőséged lett volna.Legközelebb imádkozz a gyógyulásukért!
Uram! A kudarctól félek és az emberek bizalmatlanságától.
Jézus: Te csak eszköz vagy első sorban és első lépésként te lépj a szenvedőhöz.
Uram! Az emberek apró rezdüléseiből is következtetni tudok szándékaikról.
Jézus: A jó emberismeret ajándéka is Tőlem való.
Köszönöm Istenem!
Jézus bátor harcosa.
2017.11.23. Éjjel.
Jézus: Gyermekem! Köszönöm imáidat! Sok-sok lelket mentettél , és mindazok, akik ma, csütörtök éjszaka Velem virrasztottak a Gecemáni kertben. Én már akkor tudtam, a szenvedésem idején, hogy ti lesztek az Én vigasztalóim.Köszönöm neked is Kislányom.
Gyermekem, ti vagytok a tíz szűzből az az öt okos, akinek lámpásában olaj van. A ti olajotok az a sok-sok ima, amit virrasztásotok idején elmondotok. Ti vagytok, akik felkészülten várjátok a Vőlegényt. Kitartásotokat megáldom, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017.11.25. 21 óra.
Jézus: Drága Gyermekem! Köszönöm imáidat!
A mai nap eseményei a fizikai elesésed,, a lányoddal való beszélgetés, a tehetetlenséggel való küzdelem, a számítógéppel és a tűzgyújtással való nehézségeid, mind az alázatod növekedését célozta. Semmi nincs a tudtom nélkül.
Uram! Nagyon szenvedek az emberek képmutatásától. Attól félek, szeretett kolléganőmben csalódni fogok, mert látom viselkedésében ezt a képmutatást.
Jézus: Kolléganődet sokszor az érdek vezeti, hogy így viselkedjen.Igyekezz vele mindig tapintatosan, de őszintén beszélni.
Drága Jézusom! Nagyon szeretnélek jobban szeretni. Kicsi menyasszonyom, tölts Velem több időt!
Most megáldalak vigasztaló szeretetemmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017.11. 27. 21 óra.
Jézus: Köszönöm imáidat! Gyermekem! Nagy dolgok várnak rád, ezért erősítelek. Az engesztelésen, amikor a Keresztút elmélkedését olvastad, akkor is a nagy vihar és zaklatottság ellenére erősen helytálltál. Most, amikor vihar van a házasságodban, a magánéletedben,, látom, ugyan olyan kitartással imádkozol, továbbítod az üzeneteket, nem panaszkodsz, fájdalmaidat, gyötrődéseidet felajánlod a bűnösök megmentéséért és a lelkek üdvéért.
A gyógyítás ajándékát ne tékozold el, ne légy olyan, mint az a haszontalan szolga, aki elásta a földbe a kapott talentumát. Légy bátor és erős, szeresd felebarátodat!
Megáldalak a bátorság, az erősség lelkével, az Atya,a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017.11.28.21 óra.
Jézus:Köszönöm Gyermekem az imáidat!
A mai gyónás és a szentmise megnyugtatta háborgó lelkedet.
Atyám! Sokat gondolkodtam mostanában az Őrangyalok feladatáról, szerepéről. A minap megbotlottam és elestem egy elektromos vezetékben. Utólag gondolkodtam rajta, vajon az Őrangyal ezeket a "kis" baleseteket nem akadályozhatná meg?
Jézus: Gyermekem! Vannak olyan élethelyzetek, amelyeket megengedek.Ez lehet betegség, fájdalom, testi, lelki egyaránt. Ezeket mindet, az üdvösségetekért engedem meg. Ha jól viselitek, felajánljátok saját és embertársaitok lelkét mentitek meg.Türelemre, alázatra tanít, nevel benneteket. Fáradságodat, minden kis és nagyobb fájdalmadat fogadd el, és ajánld fel a bűnösök megmentéséért és a lelkek megmentéséért.
Most menj békével,Megáldalak az áldozatkész szeretet lelkével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Jézus bátor harcosa.
2017.11.29.
Jézus:Itt állok előtted Drága Kislányom. Látod milyen nagy kegyelmet adtam neked? Foghatod a gondolataimat, válaszolok a kérdéseidre. Párbeszédet folytathatsz Velem.Ezt nagyon kevés teremtményem kaphatja meg, mert nem nyitják meg szívüket eléggé Felém. Amit eszközömnek felolvastál az mind az Én tiszta szavam, válasz a te emberi kérdéseidre. Az a fontos, hogy sose kételkedj abban, hogy Én a te Urad, és Jegyesed szólok hozzád.Légy alázatos és ne vágyakozz új és új kegyelmek után.Mindent meg fogsz kapni,ami lelked fejlődésére és más lelkek előrehaladására szükséges.Használd a gyógyítás kegyelmét! És ne félj a sikertelenségtől! Én gyógyítok, nem pedig te, a gyógyítás eredménye az Én sikerem , nem pedig a tiéd.
Uram! Előfordul, hogy a halállal kapcsolatban gondolkodom.
Jézus: Bárcsak más gyermekeim is foglalkoznának a halál gondolatával! Miért félsz tőle? Hiszen nincs is halál csak átlépés a túlvilágra. Te csak eggyel törődj, hogy lelked mindig tiszta legyen!
Egészen közel lépek hozzád és homlokodra egy arany színű háromszöget rajzolok, a Szentháromság és az egység szimbólumát.
Megáldalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2017.11.30. 0óra 15 perc.
A Gecemáni órák után.
Jézus: Drága Gyermekem! Látod, máris megtapasztaltad a betegekért mondott imáidat. Munkatársad térde szinte meggyógyult, és ma kezedet tetted egy beteged mindkét fájós térdére. Bátorság Gyermekem. A gyógyítás is ugyanolyan tanúbizonyság Rólam, mint az Evangélium hirdetése, az apostolkodás, vagy a templomba járás. Mindig kérd segítségemet és Én ott termek melletted Gyermekem.
Most menj békével. Szerető Jézusod.Amen.
Jézus bátor harcosa.