Vassula Ryden: Óvakodjatok a Jezabel lelkülettől III.
Micsoda meglepetés!
Egyszer az egyik imacsoportunk zártkörű megbeszélést tartott, hogy megvitasson bizonyos előkészületeket a jövőre vonatkozóan. Ekkor váratlanul besétált hozzájuk két úriember, akiket alig ismertek, és akik azt állították magukról, hogy megkapták a prófétálás karizmáját. Amikor a megbeszélés kellős közepén beléptek, senki sem szólt hozzájuk. Tulajdonképpen néhányan még örültek is, hogy bejöttek közéjük, mert azt gondolták, biztosan Isten küldte őket megoldani azt a problémát, amivel éppen foglalkoztak. Sajnos a csoport lelki vezetője titokban támogatta őket, ami az egész csoportot befolyásolta abban, hogy higgyenek nekik. Nem tudta, hogy mindketten Jezabel lelket hordoznak. Semmi közük sem volt ehhez a megbeszéléshez, de meghívatták magukat, hogy maradhassanak. Pillanatok alatt párbeszédbe kezdtek Istennel és az „isteni üzenetek” csak úgy áradtak egyes jelenlévőkre. Az üzenetek megmondták, hogy mit tegyenek. Senki sem akarta elküldeni őket, mivel az „isteni üzenetek” olyan hízelgőek és megtisztelőek voltak, hogy ez még inkább megnehezítette, hogy bárki bármit is tegyen. Ez az ördög csábítása volt! Senki sem mert ellenszegülni a két férfinak. Sokkal később az imacsoport tagjai, akiknek az „isteni üzeneteket” közvetítették, megértették, hogy azok nem Istentől származtak.
Az ellenszegülés valóban az egyetlen „gyógymód” a Jezabel lélekkel szembeni küzdelemben. De sokan félnek az összecsapástól, mert tudják, hogy az milyen kellemetlen helyzetet teremt. Ezért inkább halogatják az elkerülhetetlent.
Manipulálás, irányítás és megfélemlítés
Két dolog mindig is gyötörte az Egyházat: az irányítás és az uralkodási vágy. A hatalmi harc mindig is megosztotta és rövidre zárta az Egyház erejét. Az uralkodni vágyó lélek működésének legravaszabb és a legáltalánosabb módja a manipulálás. Ezt sokféleképpen gyakorolja: például hízelgés, önsajnálat, burkolt utalás, javaslat, tipp formájában. Ha például pénzkicsikarás a manipuláció célja, ennek elérésére több módszert is alkalmazhat. A legnevetségesebb módszerhez, amiről valaha hallottam, egy bizonyos „látnok” folyamodott, aki nyitott egy imaházat, kirakott egy tájékoztatót, miszerint minél több pénzt ad valaki az imaháznak, annak annál kisebb lesz a kockázata, hogy a tisztítóhelyre kerül. Mintha a pénzadás egyenesen a mennybe vezetne! Sajnos sok jó ember hitt ennek a „látónak,” és beömlesztették a pénzüket erre a célra. A „látnok” bátran használta a pénzüket, vett magának egy drága autót, sőt a férjének is vett egyet. Amikor aztán egy nap szembesítettem, az egykori „szerető” barát, száznyolcvan fokos fordulatot vett, és kimutatta a foga fehérjét. Azzal vádolt, hogy hamis próféta vagyok és sok ismerősét, akik az IÉI üzeneteket olvasták, arra buzdította, hogy égessék el a könyveket. Minden eszközzel azon munkálkodott, hogy tönkretegyen engem és a küldetésemet. Megértettem, hogy ha egyszer mindenki előtt felfeded és leleplezed a Jezabel lelket, a hordozója féktelen dühbe gurul és a lelki embert megjátszóból egy csapásra az ellenkezőjévé válik. Hadat üzen neked, és hatalmas zajt csap, mert attól fél, hogy mások is felismerik a hamisságát. Ez a személy felhívta az Egyesült Államokban működő terjesztőinket, hogy megkérje őket, égessék el a könyveimet és videóimat, miközben a lehető legjobb indokokkal szolgált nekik: „Isten arra kért engem, hogy figyelmeztesselek benneteket” stb.
A muníció egy további probléma. A jezabelek állandóan gyűjtik a muníciót. Információkat szereznek be, melyeket fel tudnak használni ellened abban az esetben, ha a hatalmuk veszíteni kezdene az erejéből. Mindazt, amit összegyűjtöttek, könyörtelenül felhasználják ellened. Erre vonatkozóan volt egy esetünk, amikor a nemzeti társaságaink megalakulóban voltak. Egy bizonyos személynek nagy hatalmat adtunk a csoportunkban. Felhatalmaztuk, hogy foglalkozzon a szervezőkkel, a találkozóimmal, a riportokkal, az egyik újságunkkal és más dolgokkal. Elnyerte az egyik közeli papunk tiszteletét, akit sikerült úgy manipulálnia, hogy ha nem értettem vele egyet, elmondta ennek a papnak, és ellenem fordította őt. Ha magam mertem szervezni egy találkozót, és magam tárgyaltam a szervezőkkel anélkül, hogy őt bevontam volna, jelentett a papnak, aki kiabált velem, és kilépéssel fenyegetett. A pap azt mondta, nyugodtan bízzak rá mindent erre a személyre úgy, mint egy lelki vezetőre vagy egy gyóntatóra! Rávette a papot, hogy arra kényszerítsen, hogy adjak át neki minden rendelkezésemre álló információt, különben beárul, és bajban leszek. Mindenről tájékoztatnom kellett ezt az embert.
Mintha ez nem lett volna elég, hirtelen furcsán kezdett el viselkedni. Kijelentette, hogy ő is kap lokúciókat Jézustól. Egyfajta transzba esett és utasításokat adott mindenkinek, kijelentve később, hogy ezek az utasítások magától Krisztustól jöttek. A prófétát játszotta. Az egyik lelkigyakorlaton maga köré gyűjtött néhány embert, akik ugyanabból az országból jöttek ahonnan ő, és megpróbálta a maga oldalára állítani őket ezzel a szöveggel: „Jézus azt mondja neked, hogy engem kövess és ne Vassulát. Az ő szolgálatának vége van”. Az volt a célja, hogy megossza a csoportunkat és annyi embert állítson a maga oldalára, amennyit csak tud. Odáig ment, hogy kijelentette: „Jézus azt mondta nekem, hogy én vagyok az, aki továbbviszi az IÉI üzeneteket, mert az üzenetek befejeződtek Vassula számára”. Mintha az IÉI egy örökség lenne! Amikor lélekben „meggyilkolták”, átélte a „keresztre feszítést” és „isteni üzeneteket” adott nekünk. Hiába is mondtam volna, hogy mindebből semmi sem származott Istentől, hiszen teljes támogatást élvezett attól a paptól, aki egybetartotta a csoportot.
Végül, amikor szembesítettem őt és a papot is, elszabadult a pokol. Mindkettőjüket elvesztettem. De ez számunkra nem veszteség volt, hanem megkönnyebbülés, mert megszabadultunk ettől a Jezabel lélektől. Csak azt sajnáltuk, hogy a papot is elveszítettük, aki jó pap volt, de elvakította és manipulálta az a lélek. Sok év múltán végül ez a pap felismerte a tévedését, és újra felvette velem a kapcsolatot. A másik ember egyszerűen eltűnt. Tehát, amikor valaki irányítani vagy manipulálni próbálja mások akaratát, az Isten törvényeinek nyilvánvaló megsértése, és a Sátán uralma alá esik. Irányítás az is, ha valaki visszatartja az információkat. Jezabel hatalmat gyakorol feletted, ha tud valamit, amit te nem tudsz egy adott helyzetről. Jezabel szemében az irányításnak hatalmas fegyvere az olyan információ, amit ő tud, te viszont nem.
Kísértések
Számos alkalommal észrevettem, hogy amikor valaki másoknál nagyobb felelősséget kap a csoportjainkban dolgozva, kísértésbe esik, és azt gondolja, hogy ő már nem szorul senki tanácsára. Úgy, mint a fenti esetben. Mindennél fontosabb, hogy maradjunk alázatosak, szolgáljunk, és ne legyünk zsarnokok. Felelős pozícióba kerülésnél az ego jelenti a legfőbb veszélyt. Ha egóját nem tette helyre korábban az, aki felelősséget kap, úgy kezd magára gondolni, mint akinek nincs hibája, és makulátlan. A mi példánk Jézus, aki ellenzi a gőgöt: „Isten ellenáll a gőgösöknek, de kegyelmet ad az alázatosaknak”. (1Pét 5, 5) Aki kísértésbe esik, hogy másokat irányítson, az ajtót nyit a Jezabel léleknek.
Az irányító egyik fő jellemvonása, hogy neki mindig igaza van. Nem tévedhet, és aligha fogja beismerni, ha rosszat tett. A Jezabel lélek sosem téved, esetleg átmenetileg elismeri bűnösségét, hogy valakinél „jó” legyen. Amikor egy Jezabel bocsánatot kér, azt sohasem igazi bűnbánatból, vagy a rossz cselekedet elismeréseként teszi, hanem inkább csak azt mondja, hogy „sajnálom, ha megbántottalak”.
Egy párbeszédben addig csűri-csavarja a dolgokat, amíg azt nem kezded érezni, hogy bocsánatot kell kérned tőle, amiért rossz döntést hozattál vele. A Jezabel lélek más jellemvonásait is felismertem. Az irányító mindig mindenért elviszi a dicsőséget, ami csak jónak látszik. Hamar keresztülnéz azokon, akik tényleg szorgalmasan dolgoztak, könnyedén átlép embereken, és semmibe veszi az illemszabályokat, hogy ő kapja az elismerést.
Lélek vagy test?
Jezabel lélek vagy csak test? Jezabel lélek, de hozzá tud férni a nem keresztre feszített testhez. Nem lehet találkozni egyetlen olyan uralkodni vágyó szellemet hordozó személlyel sem, aki beismerné, hogy nincs igaza. Mindig valaki más a hibás. Ha ragaszkodsz, hogy bocsánatot kérjen és ezért összetűzésbe kerülsz vele, valószínűleg olyan éles választ fogsz kapni, mint például: „Igen, nekem nincs igazam. Én mindig csak tévedek”. Az ilyen gúnyos válasz messze van a bűnbánattól.
Összezavart beszélgetések
Az egyik agyafúrt módja, hogy kicsússzon a kezedből, amikor szembesíteni akarod az, hogy megpróbál összezavarni úgy, hogy egy perc alatt ötször is témát vált. Ha egyfolytában zavart kelt, nincs kitéve annak, hogy felfedjék. Ezért lehetetlen logikusan beszélgetni egy Jezabel lélekkel. Ha a gondolatait leírná, jó néhány oldalt teleírna más témákról, csak arról nem, amellyel kapcsolatban összetűzésbe kerültél vele. Olyan kusza lenne a szövegkörnyezet, hogy senki sem értene belőle egy mukkot sem. Ha beszélsz vele, hetet-havat összehord, csak hogy megtévesszen és összezavarjon. Sohasem válaszol a kérdésedre. Az ilyen szituációban meg kell ismételni a kérdést és meg kell kérni, hogy csak az adott kérdésre válaszoljon. De ők ezt sohasem fogják megtenni. Sohasem.
Monológok
A Jezabel lelket hordozó emberek sokszor megállás nélkül beszélnek. Szükségük van arra, hogy érezzék a hatalmat és a tekintélyt, és bármit megtesznek annak érdekében, hogy ezekre szert tegyenek. Úgy érzik, ők mindenkinél többet tudnak, ezért ők dominálnak, ők vannak túlsúlyban minden beszélgetésben. Jezabel a beszédet is hatalmi eszközként használja. Ezért a beszélgetésben mindig ő beszél, legyen szó akár sportról, időjárásról vagy Isten országáról. Az irányítás ezen formája miatt másoktól nem fogad be semmit egész életében. Minden vele folytatott párbeszéd egyoldalú. Te csak hallgató vagy. És ha netán egyszer egy kis szünetet tart, és te mondani akarsz valamit, a Jezabel lélek kikapcsol és nem hall téged.
Source: http://ichtys.hu/index.php/legujabb-uzenetek/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol
